Bozsik Yvette és Velekei László kapták meg az év legjobb táncalkotóinak járó díjat

A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai mellett további elismeréseket is átadtak a tánc világnapjára szervezett gálán.

Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepelte a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpa Fesztivál Színházában. A Góbi Rita Társulat táncos villámcsődületet is szervezett a Müpa előtti téren.

A világnapot, mely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapjához kötődik, 1983 óta minden évben április 29-én ünneplik. 

bozsik-horz.jpgBozsik Yvette, Velekei László (forrás: Csiky Gergely Színház, Győri Balett)

A közreműködők ezúttal is a múlt év díjazottai voltak, többek közt a Duna Művészegyüttes, a Frenák Pál Társulat, a GGTánc Eger, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Balett, illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakgimnázium Táncművészeti Tagozata. A gálaest rendezője Földi Béla volt.

Az évad legjobb végzős növendéke Takamori Miyu, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója; Rácz Réka, a Magyar Táncművészeti Egyetem növendéke és Lisz Barbara, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium Táncművészeti Tagozatának végzős hallgatója lett.

Az évad legjobb pályakezdő táncművésze Földi Lea (Magyar Nemzeti Balett), Karin Iwata (Pécsi Balett) és Sáfrán Balázs (Duna Művészegyüttes). Az évad legjobb férfi táncművésze Jekli Zoltán (Győri Balett), Krizsán Dániel (szabadúszó táncművész, koreográfus), Barka Dávid (Magyar Nemzeti Táncegyüttes) és Sík Milán Budapesti Operettszínház. Az évad legjobb női táncművésze Aliya Tanykpayeva (Magyar Nemzeti Balett), Szigyártó Szandra (Szegedi Kortárs Balett), Hetényi-Kulcsár Klára (Magyar Állami Népi Együttes) és Bányai Mirjam Léna (Miskolci Balett).

Az évad legjobb alkotója Bozsik Yvette táncművész, koreográfus, a Bozsik Yvette Társulat művészeti vezetője; Velekei László táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője lett, a táncművészetért díjat Pető József világítástervező, fővilágosító (Nemzeti Táncszínház) és Takács András koreográfus, néptáncgyűjtő, szakíró kapja.

A táncoktatásért díjat Fodorné Molnár Mártának, a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógusképző Intézetének igazgatójának ítélték, a tánctudományért díjat Bolvári-Takács Gábor (Magyar Táncművészeti Egyetem), az Életműdíjat Domokos István táncművész, néptáncgyűjtő, koreográfus, a Marosvásárhelyi Székely Állami Népi Együttes alapítója, koreográfusa, valamint Kaszás Ildikó balettművész, próbavezető balettmester (Magyar Nemzeti Balett) veheti át. Posztumusz életműdíjat ítéltek Székely Dénes folkloristának, a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes egykori koreográfusnak, igazgatójának. 

pas_de_bridge.jpegPas de Bridge - Villámcsődület a Müpa előtt (fotó: Kaszner Nikoletta)

A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai mellett további elismeréseket is átadnak. Az Imre Zoltán-díjat Orza Calin koreográfus, rendező, táncoktató, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait pedig Dosek Dorka Róza, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, Bakó Máté balettművész (Magyar Nemzeti Balett) és Kozmér Alexandra balettművész (Magyar Nemzeti Balett) kapta meg.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója beszámolt arról, hogy a 2018-2019-es évadban a Magyar Nemzeti Balett előadásai továbbra is szerepelnek a Nemzeti Táncszínház műsorán.

Színpadra kerül a Liszt-mozaikok című új táncszínházi előadás a Magyar Állami Népi Együttes, a Müpa és a Táncszínház hármas produkciójában. A Győri Balett az első világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából Angel Rodriguez koreográfiáját mutatja be, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes magyar legendákat bemutató premierje mellett új gyerekelőadást visz színre Mátyás mesék címmel, a Pécsi Balett Rómeó és Júlia klasszikus művét mutatja be, a Bozsik Yvette Társulat Tadashi Endo butoh művésszel koprodukcióban készít új előadást.

A sajtótájékoztatót követően foglalták el a Müpa előtti teret a színes tütükbe öltözött táncosok, akik a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésében egy tízperces flashmobot adtak elő. A Pas de Bridge elnevezésű villámcsődület keretében mintegy száz táncos hívta fel a figyelmet a kortárs tánc fontosságára.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása