Pelsőczy Réka: „Csupa olyan szerepem van, amit szeretek”

A budapesti Katona színész-rendezője színészként boldognak érzi magát, de az elmúlt tíz évben minden energiáját felélte. A Deszkavízió interjúja.

Pelsőczy Réka a budapesti Katonában kezdte a pályáját és azóta is a társulat tagja. 2004-ben rendezett először, azóta számos alkalommal dolgozott rendezőként más színházakban és néhányszor a Katonában is. 2011. óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2016-ban Rába Rolanddal elindították második osztályukat is. Jelenleg anyaszínházában éppen pasi történeteket állít színpadra Ürgék címmel.

munka_29.jpgPelsőczy Réka a Munkavégzés során nem biztonságos előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Pelsőczy Réka néhány évvel ezelőtt készített egy előadást a női viszonyokról, mostani rendezésében a „másik oldalra” kíváncsi. „Egyrészt azért, hogy meg tudjam fogalmazni, mit gondolok én a férfiakról, másrészt hátha megtudok olyan dolgokat, amik mindig is érdekeltek, például, hogy mit gondol másképp egy férfi, mik a prioritások, mi a különbség közöttünk, és akkor jött ez a lehetőség” – mondja az interjúban.

A kiindulási pontja Ujlaki Dénes, Bán János és Szacsvay László voltak, akik „olyan férfiak, akiknek az arcán, a testén már ott van az élet. Sok mindent megtapasztaltak, gazdag tartalmaik vannak. Ez nagyon fontos” – fogalmaz. Az előadás dokumentum jellegű, ebből a korosztályból származó emberekkel folytatott beszélgetésekből és az ő valós történeteiből áll össze.

Ez ebből adódó szövegek keresetlenségét és tökéletlenségét a színészek nem fogadták igazán jól. „Az élőbeszéd, ahogy valaki elmesél, vagy megfogalmaz egy gondolatot, hordoz magában valamit, amitől hitelesebb, és esendőbb, mint egy fényesre csiszolt mondat. Ezt a színészek ebben a próbafolyamatban valahogy nehezebben fogadják el. Nem élvezik ezeket a hibákat, nem használják, hanem szeretnék kiegyenesíteni. Irodalmibbá tenni. Ez érdekes tapasztalat. Én nagyon szeretem ezeket a rontott szövegeket” – meséli Pelsőczy. 

Rába Rolanddal immár második színészosztályukat vezetik. „A kapcsolatunkat a közös munka, a közösen eltöltött idő határozza meg. Sok mindent tapasztaltunk az előző osztálynál, hogy mit nem csináltunk jól, mibe nem álltunk bele eléggé, vagy milyen szabályokat nem tisztáztunk az elején, és ezeken most változtattunk. Jó osztályunk van” – mondja ezzel kapcsolatban.

Színészként kifejezetten boldognak érzi magát: „Csupa olyan szerepem van, amit szeretek, izgalmas feladatok találnak meg. Valami megérett bennem. Ez az életkor hozott nekem valamit, amitől több lehetőséget kapok”.  

Akkor kezdett el rendezni, amikor színészként kevesebb feladatot kapott, de szüksége volt rá, hogy valahogy ki tudja magát fejezni és lekösse az energiáit. „Óriási boldogságot jelentett, hogy mindenre oda tudok figyelni, mindenbe beleszólásom van. Most kicsit ezt a felelősséget el szeretném engedni. Kicsit hátrébb szeretnék lépni. Olvasni akarok, beszélgetni, főzni, ülni a teraszon, színházat, és filmeket nézni.  „Tanulmányi szabadságot” szeretnék az elmúlt tíz év után” – mondja a színészi munkáról, amely számára kevésbé megerőltető, mint a rendezés. 

petra_puskel.jpg                 Pálmai Anna és Pelsőczy Réka a Petra von Kant előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Ami pedig a közeljövőt illeti, „Minden erőmet feléltem, takarékon vagyok, a fennmaradó időmben igyekszem egyedül lenni, semmi fölös energiám nincs most. De az Ürgék után pihenni fogok, ülök a teraszon, megyünk hegyet mászni, ha lehet búvárkodni, sokat szeretnék mozogni, és barátaimmal, családommal lenni” – mondja.

Az interjúból, amelyet Malik Andrea készített, az is kiderül, mennyi időt igényel Pelsőczy Réka számra a tanítás, színészként mennyire hagyja magát rendezni, melyek a kedvenc szerepei, és ezek közül melyik az, amibe minden alkalommal „belehal”.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Pelsőczy Réka: „Szeretnék kilépni a saját kis biztonságos világomból”
Pelsőczy Réka: „Gyerekkoromtól kezdve a fantáziavilágban élek”
Pelsőczy Réka: „A könnyű műfaj az egyik legnehezebb műfaj”
Pelsőczy Réka: „Sokkolt, hogy ez az osztály mennyire más, mint mi voltunk”

süti beállítások módosítása