Bemutatkozik a Sztalker Csoport

Első önálló előadására készül a Sztalker Csoport, melynek „képzeletbeli társulata” most fog bemutatkozni. 

A „képzeletbeli társulat” tagjai: Bordás Roland, Böröndi Bence, Dóra Béla, Ertl Zsombor e.h., Gyöngyösi Zoltán, Herczeg Péter, Kiss Gergely Máté, Kiss Domonkos Mátyás, Kovács Tamás, Lestyán Attila, Mészáros Martin, Patkós Márton, Reider Péter e.h., Szabó Sebestyén László - ők hét különböző színházat képviselnek.  

dsc_3085.jpgA Sztalker Csoport (fotó: Trokán Nóra)

A Sztalker Csoport állandó alkotói: Ifj. Vidnyánszky Attila rendező, Vecsei H. Miklós dramaturg, Berecz István koreográfus, Kovács Adrián és Mátyássy Szabolcs zeneszerzők, Vecsei Kinga Réta és Pater Sparrov látványtervezők. A csoport producere Osváth Gábor. 

William Faulkner Míg fekszem kiterítve című regényének motívumai alapján készül a bemutatkozó előadás, melynek olvasópróbája május 16-án volt. 

Az Ördögkatlanon a július 31-i premiert követően augusztus 1-én és 3-án lesz látható a darab, majd augusztus 4-én a viszáki Kaszás Attila Pajta Színházban játsszák. Ezt követően Gyulán (augusztus 8.), Szentendrén (augusztus 9.) és Zsámbékon (augusztus 31.), majd Beregszászban és Debrecenben kerül bemutatásra. 

Az Ördögkatlannal együttműködésben készülő előadás a 2018-19-es évadban Budapesten kerül repertoárra. 

sztalker-csoport_foto-trokannora.jpgSztalker Csoport (fotó: Trokán Nóra)

És hogy pontosan kik ők és mit akarnak? (a saját szavaikkal)

Név: Andrej Tarkovszkij Sztalker című filmje előtt tisztelegve, egy évtizedes múltra visszatekintő beregszászi Sztalker Fesztivál eszmeiségét továbbvíve, egy új világban hitet keresve döntöttünk a név mellett: Sztalker Csoport.
A Sztalker jelentése:a sztalkerek, kevéssé ismert és nem ritkán veszélyes helyeket cserkésznek, kutatnak, az ilyen helyek ismerői és rajongói, és az ilyen utakon kísérnek, vezetnek másokat…” 

Sztalker Csoport: Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös előadásaira létrejött formáció, egyben „képzeletbeli társulat” is; gyűjtőhelye azoknak a fiatal alkotóknak, akik együtt kezdték a színházcsinálást, fórum olyan gondolkodóknak, akik egy irányban, közösen tervezik a jövőt. 

Mellettünk: Büszkék vagyunk rá, hogy fővédnökünknek tudhatjuk Hegedűs D. Gézát, aki első előadásunk, az Athéni Timon főszereplője, így a csapatunk magja volt. Büszkék vagyunk, hogy a moszkvai Meyerhold Központ vezetője, Viktor Rizsakov kezét nyújtotta és segíti készülő munkáinkat; az ő látásmódja nagyban befolyásolja társulatunk épülését.  

athen_bodinszky_tolvaj_annus.jpg                           Hegedűs D. Géza az Athéni Timon előadásában (fotó: Badinszky Tolvaj Annus)

Miért: A közös energiát szeretnénk megkötni, őrizni. Erőt éreztünk abban, hogy többen vagyunk, hogy ugyanabban hiszünk, utat keresünk mert úgy érezzük, képesek lehetünk kutatni azokat a kérdéseket, amik túlmutathatnak a jelenünkön. 

Miről:Hogy az istenek az egekben élnek, hogy a rabok a barlangokban szenvednek, ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogy hazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől, a színház mindenről képes beszélni”. 

Eddigi munkáink: Athéni Timon (Ódry Színpad 2015), Karnyóné (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az SZFE közös produkciója 2015), Liliomfi (Budaörsi Latinovits Színház 2015), Rómeó és Júlia (Kaposvári Egyetem Színházi intézet 2016), III Richárd (A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója 2016), Iván a Rettenet (Radnóti Színház 2016), Kinek az ég alatt már senkije sincsen (Debreceni Csokonai Színház 2017), Ahogy tetszik (Ódry Színpad 2017), Liliom (Moszkvai Meyerhold Központ 2017), Mondjad, Atikám! (Vígszínház 2017), A félkegyelmű (Pesti Színház2018), Woyzeck (Nemzeti Színház 2018), Kinek az ég alatt már senkije sincsen (Pesti Színház 2018) 

_dep3725.jpgWoyzeck (fotó: Dudás Ernő)

SUFNI: a Sztalker Csoport feladatának tekinti, hogy generációnk más művészeti ágainak képviselőit is megszólítsa. Ennek szellemében alakult meg a SUFNI a Sztalker Csoport állandó bútor- és asztalosműhelye Bajtai Ádám faiparimérnök, valamint Debrei Nóra formatervező vezetésével. 

Sztalker Suli: Heti rendszerességgel foglalkozunk hatvan 12-23 éves fiatallal Jerzy Grotowski, Mihail Csehov, valamint a Tudatos Jelenlét mestereinek szellemiségében. 

POKET: Olvasásnépszerűsítési projekt, amelynek keretében idén áprilisban könyvautomatákat helyeztünk el Budapest csomópontjain, amelyekből zsebméretű klasszikus és kortárs regényeket vásárolhat a közönség, a Sztalker Csoport saját kiadásában. 

Csoport:  Osváth Gábor produkciós menedzser, Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós alkotók, Kovács Adrián, Mátyássy Szabolcs zeneszerzők, Berecz István koreográfus, Vecsei Kinga Réta, Páter Sparrow látványtervezők… 

Zárszó:  Nem a színpadon, sem telefonunkban, nem a mellettünk ülőben sem a vászonról ránknézőben, csakis bennünk, saját magunkban lehetséges, hogy megszülessen a történet, meglegyen a mondanivaló. Ez csak emberben érintéstől érintésig, tekintetben szemtől szemig, ma, most születhet meg.

(Forrás: Sztalker Csoport)

Kapcsolódó cikkek

„Próbálunk hatással lenni a hullámokra, amik dobálnak bennünket”
Vecsei H. Miklós közösségi olvasás akciója beindult
A Kaszás Attila Pajta Színház találkozása a Sztalker Csoporttal
A nap fotója – Woyzeck, ahogy ifj. Vidnyánszky Attila látja
Írta, rendezte és a főszerepet játssza: Vecsei H. Miklós (Mondjad, Atikám!)
Nehéz nem a szakadékba ugrani, ha ki akarunk szállni a mókuskerékből (Vecsei H. Miklós)

süti beállítások módosítása