Gemza Péter lesz a debreceni Csokonai Színház új igazgatója

Gemza Péter eddigi művészeti vezető veszi át a debreceni teátrum vezetését július 1-től Ráckevei Anna eddigi igazgatótól.

Az új igazgató személyéről 36 szavazattal, egyhangúlag döntött ma a debreceni közgyűlés.

Ráckevei Anna korábban jelezte, hogy nem vállal újabb igazgatói megbízatást, de színművészként továbbra is a Csokonai Színház tagja marad. Az igazgatói posztra Gemza Péter eddigi művészeti vezető volt az egyetlen jelentkező, pályázatát a munkáltatói jogkör gyakorlója által felkért szakmai bizottság is egyhangúlag támogatta.

debre20180523051.jpgGemza Péter (fotó: Czeglédy Zsolt / MTI)

Gemza Péter 1993-ban a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Franciaországban etnomuzikológia és táncantropológia szakirányon mesterdiplomát kapott. A Csokonai Színházban 2010-2013-ig koreográfusként dolgozott, 2013. április 1-től 2016. február 23-ig igazgatóhelyettes és művészeti vezető volt, 2016. február 24. óta művészeti vezetőként dolgozott. Tanított, illetve tanít a Kaposvári Egyetem művészeti karán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Rendezőként, koreográfusként és táncosként jelentős színházi munkákban vett és vesz részt.

Gemza Péter olyan időszakban veszi át a színház vezetését, amikor komoly kihívások várnak a társulatra: 2019-ben ugyanis megkezdődik a Kossuth-utcai nagyszínház épületének teljes körű felújítása, így állandó játszóhely nélkül kell megoldani a színház működését.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása