Celldömölkre került a KASZT fődíja

A celldömölki Soltis Lajos Színház Szentivánéji álom című előadása nyerte a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját.

A zsűri döntése alapján a KASZT első helyét, a fődíjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat a celldömölki Soltis Lajos Színház Szentivánéji álom című darabja nyerte. Második helyet és 100 ezer forintos jutalmat ítéltek oda a győriRÉV Színház és az inárcsi KB35 csoport koprodukciójának, az Othellónak.

szent_buki_laszlo.jpg       A celldömölki Szentivánéji álom (fotó: Büki László)

Harmadik lett, és szintén 100 ezer forintot kapott a komlói Súgólyuk Egyesület Még egyszer hátulról című produkciója. Legjobb rendezőnek Nagy Péter Istvánt, a celldömölkiek előadásának színpadra állítóját választották. 

A legjobb férfi főszereplőnek Nagy Zsoltot választották, az Othellóban nyújtott alakításáért, míg a legjobb női főszereplő címet Törsök Márta, a székesfehérvári Szabad Színház tagja nyerte el a Római karneválban mutatott teljesítményéért. A legjobb mellékszereplő címet Ákli Krisztián, a pécsi Escargo Hajója társulat tagja kapta.

A tavaly alapított világosítóknak járó Komoróczky Gábor-díjat a legjobb szcenikai munkáért Kovács Lászlónak ítélték oda a Szentivánéji álomban végzett munkájáért. Két 100 ezer forinttal járó különdíj is gazdára talált. Ezeket a pécsi Escargo Hajója csoport a Büntető című produkcióért és az érmihályfalvi MÓKA színjátszó kör Az ördög című előadásért kapta.   

Regős János rendező, a Magyar Szín-játékos Szövetség elnöke, a zsűri tagja bejelentette, hogy minősítéseket is kaphattak ezen a fesztiválon a tagjaik. Arany minősítést ítéltek oda a pécsi Escargo Hajója csoportnak a Büntető című munkájukért, a celldömölki Soltis Lajos Színház Szentivánéji álom című produkciójáért, az érmihályfalvi MÓKA színjátszó kör Az ördög című előadásért, a komlói Súgyólyuk Egyesület Még egyszer hátulról című komédiájáért, és egy korábbi megtekintés után a győri Rév Színház és az inárcsi Kb 35 társulat Othello című produkciójáért.

Ezüst minősítést vehetett a Körmendi Kastélyszínház Társulat Novecento című monodrámájának bemutatásáért. Bronzot ért a székesfehérvári Szabad Színház Római karnevál című előadása és a pápai S.K. Társulat Egy őrült naplója című monodrámája.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

11 előadás szerepel az idei KASZT versenyprogramjában
A Komlói Amatőr Színházi Találkozó önállósodik a POSZT-tól

süti beállítások módosítása