New Yorkban szervez magyar színházi fesztivált a k2 színház csapata

Június 18. és 28. között rendezik meg New Yorkban a Hungary Live Festivalt, melynek programjában színházi előadások, koncertek, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és színházi workshop is szerepel. 

A szervezők határozott célja, hogy a magyar ajkú közönség mellett szélesebb nézőréteget is megszólítsanak, beleértve a magyar gyökerekkel bíró, de magyarul már nem beszélő, valamint a magyar kultúra iránt érdeklődő amerikai közönséget is. 

1_3_ok.jpgA k2 Színház csapata (fotó: Slezák Zsuzsi)

A első HLF programjában három magyar ősbemutatót láthatnak az érdeklődők: A Dohány utcai seriff, a Holdkő és a Kutató kezek című produkciókat. A fesztivál játszóhelye többek között a Tony-díjas La MaMa Experimental Theatre Club vagy az Abrons Arts Center.

A hagyományos Broadway-n kívüli színházi élet (Off Broadway) egyik első helyszínét, a LaMaMát Ellen Stewart alapította 1961-ben. Olyan művészek kezdték itt pályájukat, mint Sam Shepard, Diane Lane, Phillip Glass, Robert Wilson és Harvey Fierstein. A LaMaMában napjainkban évente több, mint 70 előadást mutatnak be, az épületben négy színházterem és kiállítótermek is találhatók. Az Abrons Arts Center New York egyik legrégebbi összművészeti központja, ahol az utóbbi években fellépett mások mellett Laurie Anderson, Joey Arias és Rufus Wainwright.

A Dohány utcai seriffet először Washingtonban láthatják június 18-án a Woolly Mammoth Theatre Company épületében, június 27-én pedig a New Yorki-i Abrons Arts Centerben. A Kovács Márton és Mohácsi János által jegyzett előadás 2013-ban elnyerte a Legjobb független előadás és a Legjobb színházi zene díját a Színházi Kritikusok Céhétől. A független produkció 2017 óta az Örkény István Színház műsorán szerepel.

1.jpgBánfalvi Eszter A Dohány utcai seriff előadásában (fotó: Horváth Judit)

A k2 színház Holdkő előadása azért is különleges, mert az alkotóközösség 2016 szeptemberében New Yorkban gyűjtött anyagot az ott élő, 1956-ban emigrált magyarok személyes beszámolói alapján. Az előadás szövegkönyvét Závada Péter állította össze, és 2017. májusában mutatták be a Szkéné Színházban. Az Abrons Arts Centerben június 26-án műsorra kerülő előadáson az interjúalanyok saját történeteiket láthatják majd viszont a színpadon. 

A Hungary Live Festivál programjában két Szakértők koncert is lesz: önálló koncertjükre június 23-án kerül sor New York egyik kultikussá vált zenei helyszínén, a Nublu 151-ben. A Szakértők csapatához jól ismert amerikai zenészek is csatlakoznak: Jessica Lurie zeneszerző és szaxofonos mellett a 2010 óta New Yorkban élő jazz énekesnő, Pankovits Nikolett, továbbá Matt Darriau, a Klezmatics fúvósa.

A Szakértők második koncertje Konrád György  Kutató kezek című esszéje nyomán készült összművészeti produkció, melyben Konrád szövegéhez Kovács Márton és a Szakértők zenéje társul. A New York-i esten Konrád György írását Boncz Ádám előadásában hallhatja a közönség. A fiatal magyar színművész pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, majd 2007-ben felvételt nyert a Lee Strasberg Theatre and Film Institute nevű New York-i színészképzőbe. Az iskola elvégzése óta New York színházaiban játszik, valamint producerként tevékenykedik. A Kutató kezek koncert helyszíne a La MaMa Experimental Theatre Club, időpontja pedig június 24.

4_1.JPGA Szakértők zenekar tagjai Murányi Márta énekesnővel (forrás: k2 Színház)

A fesztivál zenei programját BEKVART (Bánfalvi Eszter Kvartett) koncert is színesíti, melyre június 25-én kerül sor a Nublu 151-ben. Formán Bálint, a BEKVART egyik alapítója (és A Dohány utcai seriff egyik előadója) arról mesél, hogy a Mohácsi-Znamenák osztály tagjaiként a BEKVART alapító tagjai 2011-ben is jártak New Yorkban: „Akkor a Cseh Tamás estünket adtuk elő, ami kicsit a zenekar elődjének is tekinthető: akkor döntöttük el, hogy hozzunk össze saját bandát. Most már önálló koncertet is adunk, ami a Hangfoglaló program segítségével jöhet létre”.

Remélik, sok BEKVART rajongó lesz a Nubluban, de akik nem jutnak el, a zenekar facebook oldalán élőben követhetik a koncertet. „Szeretnénk kint egy klipet is csinálni, hogy melyik számra, az maradjon titok, amúgy sem lenne jó elkiabálni. Megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből az utazásból, mert amellett, hogy feltehetőleg kiváló lesz a hangulat, nagy lehetőség a zenekarnak” – teszi hozzá Formán Bálint.

A színházi előadásokat beszélgetések, találkozók követik, melyeket Jászay Tamás kritikus, a Színházi Kritikusok Céhének tagja fog moderálni. A szakmai programot Levkó Esztella fizikai színházi workshopja egészíti ki, melyre június 25-26-án az Abrons Arts Centerben kerül sor. Levkó Esztella Angliában, Észtországban, Lengyelországban, majd Oroszországban tanulta a színészmesterséget, színházi és filmes munkái mellett rendszeresen tart fizikai színházi workshopokat. Ezeken olyan formájú megközelítésével találkozhatnak a résztvevők a fizikai színháznak, melyben a gesztusok, a szöveg és az élő zene egy plasztikus egészet formál. 

5_levko_esztella.jpgLevkó Esztella (forrás: k2 Színház)

Boros Anna, a k2 színház művésze azt tartotta fontosnak elmondani, hogy az első HLF programját az emlékezés témakörre fűzték fel Erdélyi Adriennel: „Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a Fesztiválon szereplő előadások egy bizonyos tematika köré épüljenek, idén ez a Holokauszt és az 56-os forradalom. A kollektív emlékezet ma is releváns kérdésfelvetései jelennek meg mindhárom előadásban. Reméljük, hogy elképzeléseinkhez híven évről-évre hasonlóan fontos témák mentén beszélgethetünk a kinti alkotókkal, érdeklődőkkel. Legnagyobb álmunk, hogy a Hungary Live Festival keretén belül egyszer egy közös projekt is meg tudjon valósulni”. 

Benkó Bence, a k2 színház alapítója és rendezője reméli, hogy az első Hungary Live Festival egy hosszú távon sikeres, szakmai és emberi értelemben is értékes és egyedülálló színfoltja lesz a magyar művészeti fesztiváloknak. Ebben főként a k2 családias és fiatalosan rendíthetetlen alkotókedve miatt lát garanciát. „Büszke vagyok, hogy megvalósul az első, és erősen bízom a sikeres folytatásban, amely a magyar kultúra külföldi terjesztését jelenti és minden bizonnyal fontos színházszakmai találkozásokat eredményez majd” – emelte ki a fiatal színházi alkotó.

(Forrás: K2 Színház)

süti beállítások módosítása