Tizenkét bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház

Lesznek közöttük felnőtt-, ifjúsági-, osztálytermi-, gyermek- és pöttöm színházi előadások is.

Az idei évad bemutatóinak sorozata sem zárult le még teljesen, hiszen július 2-án a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatják be Peer Krisztián és Janicsek Péter elsősorban kicsiknek szóló Estimese című darabját, amelyet szeptember 9-től a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) kamaratermében is láthat majd a közönség.

mese.jpg

A következő évad darabjai között szerepel Michael Ende  Ármányos papucs című darabja, Kolozsi Angéla  Pöttöm Panna című meseátirata a Griff Bábszínházzal közös produkcióban, Josef Capek Történetek a Kutyusról meg a Cicusról című meséje és a Körhinta – pöttöm színházi előadás.

Jövőre mutatják be Veres András  Kelekótya haramiák című darabját a Ziránó Színház vendégjátékaként, majd szintén Veres András átiratában kerül színre egy klasszikus felújított mesedarab, a Holle anyó, amelyet jó néhány éve már játszott a szombathelyi Mesebolt Bábszínháztársulata.

Szintén a felújított, korábban már játszott darabok közé tartozik Hanna Januszewska  A gyáva kistigris című darabja, és nagy várakozással tekintenek Oscar Wilde  A boldog herceg című darabjának jövő márciusi bemutatása elé, amelynek dramaturgja és rendezője Jeles András lesz.

 A jövőre tervezett bemutatók között szerepel Gimesi Dóra  Tíz emelet boldogság című darabjának felújított változata a Budapest Bábszínházzal közös produkcióban, melynek eredetije 2015-ben a budapesti Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjas előadása volt.

Jövő év áprilisában mutatja be a Mesebolt Bábszínház Szálinger Balázs  Királyok könyve című, az Árpád-házi királyokról szóló darabját osztálytermi színházi produkcióként, amellyel az a terve a bábszínháznak, hogy a megye szinte összes iskolájába eljusson az évad során.

A következő évad kőszegi várszínházi bemutatójának terve is formálódik, Parti Nagy Lajos Ibusár című művét szeretnék bemutatni jövő júniusban Veres András rendezésében.

A Mesebolt Színház társulatában a következő évadtól két új tag lép a távozók helyébe, a kaposvári egyetemen most diplomázott Varga Bori és a Griff Bábszínháztól érkező Konszovszky Márton személyében.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása