Víg özvegytől a Bor filozófiájáig - Indul a Szentendrei nyár

2011. július 4. hétfő, 08:08

A Szentendrei Teátrum és Nyár idei rendezvénysorozata július 8-ától augusztus 28-áig várja az érdeklődőket. A Színház.hu naptárából kiderül, hogy zenés darabokkal, vígjátékokkal, ősbemutatóval várják a közönséget. Szerelem jön szerelem hátán, no meg mese, illetve Kiss Erzsi, Herczku Ági, és a Bin-jip.

 

Erik Sumotól Kiss Erzsiig


A fesztivál zenei programkínálatában idén megtalálható minden zenei műfaj. A Városháza udvarán a Jazz Fesztiválnak négy fellépője lesz: Borbély Műhely, Bin-Jip, Tzumo & Borlai Electronic Dreams, Erik Sumo Band Kiss Erzsivel. A Barcsay Múzeum hangulatos kertjében szombatonként megrendezett koncerteken a Vujicsics, a Söndörgő és a Kecskés együttes, Nikola Parov & Herczku Ági, Szvorák Kati és a cseh származású, New Yorkban élő Marta Topferova koncertjét élvezheti a közönség. A komolyzene kedvelőit a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanárainak nyáresti koncertje és a Szentendrei Kamarazenekar ünnepi koncertje várja.

 

Színházi újdonságok is lesznek

 

Emellett a Szentendrei Teátrum 2011-es évadában több olyan produkció szerepel, amely újdonság a budapesti és szentendrei közönség számára: vidéki színházak sikerdarabjai, szórakozást kínáló vígjátékok és zenés darabok. Hogy pontosan mire számíthatnak a nézők?

Jöjjön a részletes válasz:

anconai

Kép az Anconai szerelmesek című előadásból - Tar Renáta és Majorfalvi Bálint

Július 8. péntek, 20:30, Városháza udvara  - Szerelem szerelem hátán

A Komáromi Jókai Színház előadásában lesz látható az Anconai szerelmesek című zenés játék. Helyszínük egy Adria-parti kisváros, ahol megesik, aminek meg kell... Itt éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám a szerelem örömeit igen kedvelő atya, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a közepesnél valamivel gyérebb vendéglátóipari szenvedéllyel megáldott kávézótulajjal. És akkor még nem is beszéltünk az idevetődő többiekről: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant szögedi lányról, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken....Tehát szerelem szerelem és sláger sláger hátán...

 

Szereplők: Horányi László, Tar Renáta, Majorfalvi Bálint, Holocsy Krisztina, Ollé Erik, Holocsy Katalin, Olasz István, Bandor Éva, Varsányi Mari

Rendező: Lévay Adina m.v.

Belépőjegy: 3000 Ft

 

Július 9. szombat, 20:30, Városháza udvara - A dolgok derűs feldolgozása

McDonagh-Gyakorlatokat, azaz jeleneteket láthatnak Martin McDonagh: Vaknyugat és A kripli című drámáiból a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves hallgatóinak előadásában (Máté Gábor osztály), Varró Dániel fordításában, Gothár Péter rendezésében. “Nagy szerencse, hogy az ember nevetni tud a világon. Különben rémes lenne. Ajánlatos megtanulni a dolgok derűs feldolgozását. Martin McDonagh darabjai és a Varró Dani-fordítás csodálatos mondatai szeretni tanítják az életet, amivel mindenki jól meg van verve. Nem szépítik a dolgokat, rémes helyen, rémes életet élő, rémes emberekről mesélnek, de úgy, hogy a humor áldásos segítségével felsejlenek a rémségek közt az emberi természet rejtegetett csodái: a boldogságot kereső kiirthatatlan életösztön, a magány ellen folytatott reménytelen harc állhatatossága és a mindenkiben – minden igyekezete ellenére is – meglévő jóság” – áll az előadás ajánlójában.

 

Szereplők: Borbély Alexandra, Ficza István, Huzella Júlia, Kovács Gergely, Neudold Júlia, Pálos Hanna, Rétfalvi Tamás, Radnai Márk, Simon Zoltán, Tasnádi Bence

Belépőjegy: 2500 Ft

nem_r_a_nevem_27

Kép a Nem ér a nevem című előadásból - Szerednyei Béla és Cseke Péter

Július 15. péntek, 20:30 óra, Városháza udvara 
- Nem ér a nevem

A kecskeméti Katona József Színház előadásában látható Michael Cooney darabja.

Ray Cooney neve bizonyára ismerősen cseng a könnyű vígjátékok kedvelőinek, hiszen ő a műfaj koronázatlan királya, olyan művek kapcsolhatók a nevéhez, mint a Miniszter félrelép vagy a Páratlan páros. Ray Cooney fia, Michael Cooney - folytatva a családi hagyományokat – ugyancsak komédiákat ír, hol apjával közösen (Minden lében három kanál), hol egyedül (Nem ér a nevem). Cooney ördögi ügyességgel bonyolítja az eseményeket, a darab tele van kétértelmű mondatokkal és egymással összetévesztett emberekkel; van benne férfi nadrág nélkül és női ruhában, vannak hullák és félholtak, vagyis a történet nem más, mint elképesztően vicces és bizarr szituációk sora. Röviden: amit félre lehet érteni, azt félre is értik”.

 

Szereplők: Cseke Péter, Danyi Judit, Szerednyei Béla, Lippai László, Szokolai Péter, Kiss Jenő, Magyar Éva, Báhner Péter, Ferencz Bálint, Jablonkay Mária

Rendező: Szerednyei Béla

Belépőjegy: 3000 Ft

 

Július 16. szombat, 20:00, Városháza udvara
 - Víg özvegy

Az Operettvilág Együttes produkciója Vághelyi Gáborral, Iván Gál Judittal, Szolnoki Tiborral, Sebestyén Csaba koreográfiájával. A Víg özvegy története azzal indul, hogy Glavari Hanna, a dúsgazdag özvegy hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Danilóval. Mindketten változtak az évek folyamán: a nő gyanakvó lett és kemény, a férfi cinikus és lump. A múltbeli tévedések és a jelenbeli sértések pedig nem hagyják, hogy a két egymásnak teremtett ember könnyen megtalálja az utat a másikhoz. “Játszódik Párizsban, az alkotók szerint 1905 körül – vagy talán manapság – Pontevedro Nagykövetségén és másnap Glawári Hanna kertjében”.

Belépőjegy: 3500 Ft

aborfilozofiaja

Rátóti Zoltán ls Huzella Péter

Július 17. vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara - A bor filozófiája

Hamvas Béla: A bor filozófiája  című művének feldolgozásával készült Huzella Péter és Rátóti Zoltán estje. ”Valóban szükséges filozófiát gyártani a jó borhoz? 
Talán elegendő, ha az alapvető kérdések, - hogy mit igyak, mikor igyak, hogyan igyak és hol igyak - megválaszolásához Hamvas Béla és Márai Sándor bölcs életszemléletét hívjuk segítségül, költők megzenésített bordalainak társaságában”.

Belépőjegy: 1500 Ft

 

Július 22. péntek, 20:30, Városháza udvara
 - Nyolc nő - bűnügyi komédia

A Turay Ida Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója ez a furmányos komédia. “A hó elzárta a külvilágtól a hegyvidéki házat, ahol a karácsonyi készülődés közben holtan találják Marcelt. A házban lévő nyolc nő az áldozat anyja, felesége, húga, sógornője, két lánya és két háztartási alkalmazottja. A gyilkos köztük van, de ki lehet az? Marcelt felesége csalta üzlettársával, egyik lánya terhes, a másik féktelen kamaszként krimikkel köti le energiáját. Anyósa kicsit alkoholfüggő, sógornője plátói szerelmet táplál a ház ura iránt. Nővére ugyanazzal a férfival volt, mint akivel Marcel feleségén osztozott. De azért Marcelt sem kell félteni. A szobalányt azért hozta a házába, mert már öt éve titkos szeretője. A darab nem csak e bonyodalmaktól fénylik, hanem attól a dramaturgiai leleménytől, hogy Marcelt egy pillanatra sem látjuk a színen, csak portréja díszeleg a nappali falán. Marad csak a nyolc nő. Ebbe egy férfi belepusztulhat” – szól az előadás ajánlója.

Szereplők:

Pásztor Erzsi, Bencze Ilona, Borbély Krisztina, Rárosi Anita, Halász Aranka, Nyírő Bea, Tóth Judit, Keresztes Ildikó

Rendező: Böhm György

Belépőjegy: 3000 Ft


8no

Kép a 8 nő című előadásból

Július 23. szombat, 20:30, Városháza udvara - Orfeum Anno

Jön az Orfeum Anno, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékában.

“Egy nosztalgikus érzéseket ébresztő műfaj, dalok és kabarétréfák, Rejtő Jenő és Molnár, Stux úr és Hacsek meg a többiek alakján keresztül. Időtlen poénok, ismerős és ismeretlen slágerek mesélnek szórakoztatva - könny és mosoly közt.”

Játsszák: Pregitzer Furzsina, Petneházy Attila, Budai Zsófia, Horváth Sebestyén Sándor
Zongorán kísér: Radvánszky Tibor

Rendező: Lendvai Zoltán

Jegyár: 2500 Ft

 

Július 30. szombat, 20:30, Városháza udvara – Szeretlek, Faust

Drámai játék két részben Mindszenty József hercegprímás és Jávor Pál életéről. “1944 Sopronkőhida. A börtönben két „híres rab”, Mindszenthy József és Jávor Pál. Két ellentétes személyiség, két különböző életszemlélet. A hitét megszállottan őrző pap, és a változásra mindig kész színész. Kettejük időutazása alatt a pap végignézheti saját életét, nem csak a múltját, a jövőjét is – és ezzel képet kaphatunk a magyar történelem fájdalmas századáról. Az előadásban megelevenednek, küzdenek a korral és egymással a történelemből ismert alakok”.

 

Pap (Mindszenty József): Lux Ádám

Színész (Jávor Pál): Kautzky Armand

I. Nő (Anya, Fegyőrnő, Ügyvédnő, stb.: Fazekas Zsuzsa

II. Nő (Árva Margit, Anna, stb).: Fazekas Andrea

I. Férfi (Rákosi, Szálasi, Bíró, stb): Ifj. Jászai László

II. Férfi (Zakar, Kodály, Fegyőr, stb.): Tóth Tamás

Rendezte | Kiss József

Belépőjegy: 2500 Ft

hej

Hej, Salamon Béla - Székhelyi József

Július 31. vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
 - Hej, Salamon Béla

"Miért Salamon Béla? – kérdik sokan, mikor meghallják, hogy készült róla egy színdarab.
A legkézenfekvőbb válasz, hogy nemrég ünnepeltük születésének 125. évfordulóját. A másik, hogy a magyar kabaré egyik legnagyobb alakja volt, mégis méltatlanul keveset beszélünk róla. A harmadik ok, s talán ez a legfontosabb, hogy életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is. Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is - amikor lehetett -, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat."

Játssza és rendezte: Székhelyi József

Belépőjegy: 1500 Ft

 

Augusztus 5. péntek, 6. szombat, 7. vasárnap, 20:30, Városháza udvara - A Gyermekkirály - ŐSBEMUTATÓ

Pozsgai Zsolt történelmi játékát  az ő rendezésében mutatja be a Szentendrei Teátrum. "1068, Magyarország. A tizenkét éves Salamon király, akit német segítséggel ültettek a trónra, találkozóra hívja rokonát, a fiatal Géza herceget, aki szintén igényt tart a koronára, és ennek erővel érvényt is akar szerezni. A gyermekkirály megpróbálkozik a békével és a kiegyezéssel – míg körülöttük mindenkinek érdeke a belső hatalmi harc fenntartása. A magyar történelembe, mint a leghosszabb árpád-házi béke korszaka került be a találkozó utáni időszak. Mivel tudta rávenni ellenfelét a békére a gyermekkirály, és milyen árat fizettek érte? Erről szól a dráma, és sokkal többről: a belső hatalmi harcokban megfáradt, eltorzult magyar lelkek kiútkereséséről a gyermeki tisztaság segítségével…"

A Szegedi Nemzeti Színház színészei láthatók az előadásban, a gyermekkirály szerepében az évad kiemelkedő sikerét arató, A kölyök c. darab gyermekszereplője, Bindics Botond.

Belépőjegy: 3000 Ft

bereczBerecz András

Augusztus 12. péntek, 20:30 óra, Városháza udvara Hazakísérlek - Berecz András Estje

Berecz András 1957-ben Budapesten született. Az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben gyűjti a dalokat, meséket, tréfákat lassan huszonöt éve. Élete vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is volt, hajszolt embertársai örömét keresgélő énekes, mesemondó lett. 

Belépőjegy: 2500 Ft

 

Augusztus 13. szombat, 20:30, Városháza udvara - A helység kalapácsa

Eposzparódiát láthatnak a Kovátsműhely előadásában, amely 2011-ben a Fringe Fesztivál szakmai díját is elnyerte. "Miért nem válik porossá Petőfi műve? Miért érezzük úgy, hogy a humora ma is teljesen friss és élő? Miért érdekes ma szemérmetes Erzsók, a széles tenyerű Fejenagy és Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi meg a lágyszívű kántor története? Elsősorban Petőfi zabolázhatatlan, szabad szelleme miatt, aki nagy szeretettel nevetteti ki a szereplőit.
A Kovátsműhely új bemutatójában négy színész idézi meg az összes szereplőt, Petőfit is beleértve – sok humorral, ötlettel, zenével: ritmushangszerekkel és háztartási eszközökkel.
"

Szereplők: Bakos Éva, Jegercsik Csaba, Kováts Kriszta, Sándor Dávid
 

Rendező: Kováts Kriszta

Belépőjegy: 2500 Ft

 

Augusztus 26. péntek, 20:30, Városháza udvara
 - MACSKA – HAJ

Szerb film- és operett dalok a Magyarországi Szerb Színház művészeinek előadásában: Jurkovits Zorica, Rusz Milán, Ember Tibor, Kraljevic Ratko, Matoricz József és Agatity Krunoszláv

Belépőjegy: 1000 Ft

 

 

GYEREK-TEÁTRUM

Vasárnap délelőttönként 10 órakor, a Városháza udvarán

Belépőjegy: 1200 Ft

 

Július 10.             ALMA EGYÜTTES - vidám interaktív családi koncertje

Július 17.             TREBLA A BÁRÁNY – Az Apró Színház előadása

Július 24.             LÚDAS MATYI – a Forrás Színház előadása

Július 31.             CSINTEKERINTŐ – Bognár Szilvia zenés gyerekműsora

Augusztus 14.    ERDŐK KÖNYVE – az Aranyszamár Színház előadása

 

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.