Szexi baritonnal tér vissza a Carmen

2011. július 12. kedd, 08:16

Kerényi Miklós Gábor „élményopera" rendezése, a Carmen, a tavalyi szabadtéri évad legsikeresebb előadása lett: a közönség, a szakma és a kritikusok is egyöntetű lelkesedéssel fogadták. Nem volt kérdés, hogy idén visszahozzák a produkciót új szereposztással, július 29-én és 30-án. .„Ford lenyűgöző vonzáskört fog teremteni a sugárzó szépségű és nőiségű Mester Viktóriával, aki a buja cigánylányt alakítja" - mondja Kero, aki várja már a próbákat. 

"Amikor annak idején nagyon sok operát rendeztem, akkor is dolgoztam musicalekkel, és mindig büszke voltam arra, hogy az opera előadásaimat a közönség egy része nagyon szereti, és az átlagnál többen vesznek rájuk jegyet. A szűk kritikus rétegnek az egyik része becsülte és dicsérte a munkáimat, mások pedig azt mondták, hogy nagyon musicalesen rendezem az operát. Nekem a zenedrámák darabjai egyformák. Mindegy, hogy az operett, musical vagy opera, mindig a zenéből indulok ki. Mindig ennek próbálom megtalálni a fonalát, az őrületét vagy a szépségét. Azt a totalitást, amivel ezek a zenék a tömegekre hatnak. Engem az érdekel, hogy ezt a Carment szeresse a közönség! Fedezzen föl benne új csodákat és gondolatokat. A férfi és nő örök párharcáról és küzdelméről fog szólni ez az előadás, izgalmasan és nagyon látványosan" - nyilatkozta a darabról Kerényi Miklós Gábor, aki elengedhetetlennek tartja, hogy színészileg nagyon izgalmas figurái legyenek, és ezek a karakterek ütközni tudjanak.

 

nmon_ford

Nmon Ford

 

„Rendezői koncepciómban Escamillo alakja igen erőteljes és erotikus. Nagy öröm számomra, hogy idén el tudta vállalni a szerepet Nmon Ford, hiszen amellett, hogy az afroamerikai operaénekes karakteres figura – külföldön igazi sztár és médiahős –, a férfiasság valódi megtestesítőjeként, élő szimbólumaként lép majd a színpadra" - magyarázta Kero, aki hozzátette: Fordot az elmúlt években többször kiáltották ki a legszebb, legszexibb baritonnak az operavilágban – nem véletlenül. Úgy véli, a szabadtéri leendő hölgy nézőit is  lehengerli majd az a férfias energia, amely a fiatal énekesből árad. A zenei csemege mellett a vizualitásnak is bőséggel adózik a produkció.

 

Arnold_Rutkowski_Mester_ViktoriaArnold Rutkowski és Mester Viktória

„Ford lenyűgöző vonzáskört fog teremteni a sugárzó szépségű és nőiségű Mester Viktóriával, aki a buja cigánylányt alakítja, valamint az erős játékkultúrával bíró Arnold Rutkowskival, aki kitűnően testesíti meg a vágyakban gazdag Don Josét. Micaelaként Frankó Tünde fontos része ennek a körnek: bájos egyszerűsége kiválóan fog rezonálni Ford szélsőséges energiáival."

 

Kerényi Miklós Gábor nagyon várja a próbafolyamatot, ami tíz nap múlva kezdetét veszi Szegeden. Biztos benne, hogy az egész tavalyi csapat nagy örömmel várja a találkozást. „Az egyik legtapasztaltabb Dóm téri rendezőként – nyolcvannál több estén gyúltak ki a csillagok az előadásaim felett – minden alkalommal azt figyeltem meg, hogy a következő évben visszahozott előadások megsokszorozódott erővel hatnak a nézőkre, szereplőkre egyaránt. Remélem, a Carmen esetében is így lesz."

 

A Carment csak két alkalommal tűzik műsorra a szegedi Dóm téren:

 

2011. júlus 29. péntek 21.00 Dóm tér

2011. júlus 30. szombat 21.00 Dóm tér

 

JEGYVÁSÁRLÁS>>>

 

GEORGES BIZET: CARMEN

két felvonásban, francia nyelven

VEZÉNYEL: KESSELYÁK GERGELY

                 Carmen, cigánylány: Mester Viktória

                Don José, tizedes: Arnold Rutkowski

                 Micaela, parasztlány: Frankó Tünde

                     Escamillo, torreádor: Nmon Ford

              Remendado, csempész: Boncsér Gergely

                     Dancaire, csempész: Haja Zsolt

                      Zuniga kapitány: Cser Krisztián

                  Morales, szakaszvezető: Cseh Antal

                  Frasquita, cigánylány: Fischl Mónika

                Mercedes, cigánylány: Jelena Koncar


Rendezőasszisztens

Angyal Márta


Világítástervező

Somfai Péter

 

Játékmester

Bori Tamás

 

Díszlettervező

Horesnyi Balázs

Jászai Mari-díjas

 

Jelmeztervező

Gyarmathy Ágnes

 

Koreográfus

Duda Éva


Rendező:

Kero®


Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.