Külföldi turnéval kezdi 10. évadát a Maladype

2011. augusztus 24. szerda, 11:18

Ljubljana, Arad, Wroclaw, Olsztyn, Bukarest, Sepsiszentgyörgy, Bécs; hét állomás várja a Maladype Színház repertoárjának öt előadását.

A Maladype Színház megújulása óta kiemelten fontos feladatának tartja, hogy előadásaival ne csak a hazai, hanem a külföldi színházi fórumokon, valamint a nemzetközi fesztiválokon is megjelenjen/képviseltesse magát. Igyekszik eleget tenni a fesztiválok meghívásainak, ahol a magyarországi színjátszás új, külföldön eddig még nem ismert színeit mutatja fel előadásaival. Az elmúlt évad rendkívüli élményeket és tapasztalatokat hozott a Maladype Színház számára, hiszen megívásai révén, - többek között eljutott Mariborba, Bécsbe, Prágába, Nagyszebenbe, Amszterdamba.

lorenzaccio

Az idei turné szeptember 23-án indul a Platonov előadás bemutatkozásával a ljubljanai ExPonto fesztiválon. A Lorenzaccio előadás októberben 4-én látható Aradon, az Underground Fesztiválon és November 12-én Bécsben a Közép-Európai Színházikörinta fesztiválon. A külföldön már nagy sikerrel játszott Leonce és Léna meghívást kapott az egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválra, a Dialógra Wroclawba, itt két este is látható október 11-én és 12-én. A szintén népszerű Tojáséj című előadás is Lengyelországban turnézik, az egyre jelentősebb Demoludy nemzetközi fesztiválon október 19-én. A Prágai megmérettetés után az Übü király is újra útra kell a bukaresti Teatrul Act Színházban, ahol az előadás november 3-án látható. Innen folyatja útját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba, ahol november 5-én a vendégeskedik.

A Maladype Színház idén jelentős támogatókra talált külföldi útjuk kapcsán. A Tojáséj előadás lengyelországi fesztivál szereplését a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. Az Übü király vendégjátékát a Bukaresti Magyar Intézet és a Balassi Intézet, valamint az NKA támogatja. A tízedik évfordulójához közeledve, a Maladype Színház elkészítette a 2009 végétől 2011 végéig külföldi szerepléseinek listáját. A két és fél év alatt 7 ország 16 városában mutatta be 7 darabos repertoárjának 5 előadását.

leoncehektor

Az alábbi időpontokban láthatóak a Maldype előadásai Budapesten:


2011. szeptember 4. 19:00 - ÉVADNYITÓ BULI A BÁZISON

szeptember 16. 19:30 - Tojáséj (Thália)

szeptember 20., 21.  20:00 - Pokol  (Trafó)

október 2. 19:00 - Lorenzaccio (Maladype Bázis)

október 6. 19:00 - Figaro házassága (Maladype Bázis)

október 7. 19:00 - Übü király (Maladype Bázis)

október 9. 19:30 - Leonce és Léna (Thália)

október 15., 16. 19:30 - Tojáséj (Thália)

október 21., 22. 19:00 - Figaro házassága (Maladype Bázis)

október 29., 30. 19:00 - Platonov (Thália)

 

További információ:

maladype@maladype.hu

Tel.: +36 70/3268 108

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.