Besenczi: a próbaév letelt - Évadnyitó Zalaegerszegen

2011. augusztus 30. kedd, 08:29

A könnyedebb műfajtól a komolyabb, fajsúlyosabb előadásokig mindent megtalálhat a  közönség a Hevesi Sándor Színház idei műsortervében - jelentette ki Gyutai Csaba polgármester a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház hétfői évadnyitó társulati ülésén.

A polgármester pozitívumként értékelte, hogy idén is lesz gyermekszínházi bemutató és tovább folytatódik a rendhagyó iskolaszínházi projekt, amelynek keretében tavaly Az ember tragédiáját vitték színre középiskolások. Mint rámutatott, a bábszínházmellett szükség van arra, hogy a gyerekek színházi életre nevelése a kőszínházban is teret kapjon.
A polgármester szólt arról is, hogy a zalaegerszegi színház a következő évtől várhatóan átkerül megyei fenntartásból a városi önkormányzathoz. "Reméljük, lesz pénz, lesz tehetség, és a város és a közönség ugyanúgy szeretni fogja a színházat, mint eddig" - mondta köszöntőjében Gyutai Csaba.
Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója ugyanolyan színvonalú munkát kért a társulattól, mint az elmúlt évben. Úgy vélte, a tavalyi évad sikerét a nézőszám és az előadásszám növekedése is igazolta, ugyanakkor felhívta a társulat figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzetben nincs helye a széthúzásnak, mindenkinek a legmagasabb színvonalon kell végeznie a munkáját. Megjegyezte azt is, hogy "a próbaév letelt, senkinek sincs bérelt helye a színházban, a munka dönti el, hogy ki mennyit ér".

besenczi Az évad programját ismertetve a színházigazgató megemlítette, hogy szeptember 17-én évadnyitó színházi forgatagot tartanak, ahol a közönség kötetlen formában találkozhat a színészekkel, a nap során délutáni előadást, színházbejárást is tartanak.
Az első bemutató október 7-én lesz, a Shakespeare művéből készült Vízkereszt, vagy bánom is én című vígjátékot Csiszár Imre állítja színpadra. A premier napján Ruszt József-emlékkiállítás is nyílik a színház épületében. 
Október 21-én a tavaly nagy sikerrel játszott, Mennyből a hulla című bűnügyi komédia felújított változatát mutatják be. A következő nagyszínpadi premier a Móricz Zsigmond regénye alapján készült zenés darab, a Légy jó mindhalálig című musical lesz, amelyben zalaegerszegi és városkörnyéki diákok játszanak. A gyerekszereplők válogatása jelenleg is folyik.
A 2012-es esztendőben elsőként kortárs magyar darabot állítanak színpadra Zalaegerszegen: Hamvai Kornél Michael Frayn angol szerző Balmorál című darabja nyomán vetette papírra Szigliget címmel az ottani alkotóházban 1953-ban játszódó történetét.

hevesiszinhaz

Februártól Walter Bobbie, Tom Snow és Dean Pitchford Rongyláb (Footloose) című amerikai musicaljét láthatja a közönség a Hevesi Sándor Színházban. A 2011-2012-es évad László Miklós örökzöld darabjával zárul Zalaegerszegen: az Illatszertár című vígjátékot Sztarenki Pál rendezi. 
Az új évadban bérletes előadásként szerepel a Túl a Maszat-hegyen című ifjúsági előadás, és folytatódik a Tantermi deszka, azaz az iskolai színházi beavató előadások sorozata is.
A színházigazgató beszámolt arról is, hogy nyáron csaknem 20 millió forintos költséggel füstjelző berendezést építettek ki aszínházban. Az igazgató felhívta a dohányosok figyelmét arra, hogy csak a kijelölt helyen gyújtsanak rá, ugyanis a riasztó a legkisebb füst észlelésekor is azonnal riaszt - "éktelen" sípolással - akár előadás közben is. Január elsejétől egyébként aszínház egész épületében tilos lesz a dohányzás.

 

Kapcsolódó anyagok:

Besenczi: Nem vagyunk emberevők

60 milliós a hiány Zalaegerszegen

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.