MSZP: "vonják el Tarlós Istvántól a kinevezési hatáskört"

2011. október 7. péntek, 17:30

Kifogásolják, hogy a főpolgármester a szakmai zsűri véleményével ellentétesen Dörner Györgyöt nevezi ki az Új Színház élére.

A József Attila Színház igazgatói kinevezési botránya után rossz álmomban nem fordult meg, hogy ez megismétlődhet - nyilatkozta a NOL-nak Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese. És hozzátette, a botrányos döntés után nyilvánvaló, hogy a szakmai álláspontok semmit sem számítanak a fővárosban.

tarlosistvan

A második ilyen fiaskó után nem tudunk mást tenni - mondta Tüttő -, mint kezdeményezni, hogy vonják el Tarlós István főpolgármestertől a kinevezési hatáskört, s annak érdekében, hogy a szakmai bizottságok véleményét ne lehessen figyelmen kívül hagyni, azt a fővárosi közgyűlés kezébe kell adni.
Tüttő Kata azt is elmondta, Nemcsák Károly kiválasztását követően kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a pályázati dokumentumokat, de erre a városháza nem volt hajlandó. Most ugyenezt kérték volna a Dörner-ügy folyományaként is, ám ezt az élet megoldotta, mert az atlatszo.hu péntek reggel kitette honlapjára a színész végül győztes pályázatának teljes szövegét.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

 

Forrás: Nol.hu

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.