Mi történt az Új Színházzal?

Cikkünk folymatosan frissül

2011. október 8. szombat, 09:41

Összegyűjtöttük, mi történt az Új Színház körül az utóbbi egy hónapban. Itt az összes esemény hírét megtalálják.

  • Pozsgai Zsolt vállalja a főrendezői posztot

    Pozsgai Zsolt vállalja a főrendezői posztot

    Bár korábban azt nyilatkozta, nem tud a felkérésről, Pozsgai Zsolt mégis elvállalja az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztját. Ezt az író, rendező hétfőn jelentette ki, hozzátéve, hogy a jelenlegi társulattal szeretnének a jövőben is dolgozni. »
  • Tarlós István nem támogatja a Hátország Színház nevet

    Tarlós István nem támogatja a Hátország Színház nevet

    A főpolgármester nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását. Tarlós István hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: semmilyen névváltozást nem támogat. »
  • Dörnerék ellen tiltakozik a MAZSIHISZ

    Dörnerék ellen tiltakozik a MAZSIHISZ

    A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik az ellen, hogy az Új Színház élére a napokban kinevezett Dörner György színművész pályázata szerint intendánsának Csurka István írót kéri fel; ezt a náci szellemi körök újabb térhódításának nevezték. »
  • Tiltakozás Dörner kinevezése ellen - Neves művészek aláírásával

    Tiltakozás Dörner kinevezése ellen - Neves művészek aláírásával

    Neves művészek, újságírók, írók is tiltakoznak Dörner György színházigazgatói kinevezése ellen. A Revizoron bárki csatlakozhat. »
  • Bocsárdi értetlenül áll Dörner pályázata előtt

    Bocsárdi értetlenül áll Dörner pályázata előtt

    A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közleménye a budapesti Új Színház igazgatói pályázata kapcsán. »
  • Új Színház-ügy: Ascher Tamás levele Pozsgai Zsoltnak

    Új Színház-ügy: Ascher Tamás levele Pozsgai Zsoltnak

    Csurka István, az Új Színház leendő intendánsa a Kossuth Rádiónak elárulta, Pozsgai Zsolt író lesz a főrendező-fődramaturg februártól, amikor átveszik az igazgatást Dörner Györggyel. Pozsgai Zsolt közölte, hogy erről nem tud. Ascher Tamás, aki az Új Színházi pályázatokat elbíráló szakmai bizottság tagja volt, levelet írt Pozsgainak. Ezt közöljük. »
  • Csurka elárulta: Pozsgai lesz a főrendező

    Csurka elárulta: Pozsgai lesz a főrendező

    A kortárs magyar dráma színháza lesz a jövő évadtól az Új Színház – ígéri Csurka István, a leendő intendáns, aki szerint ez volt a lényege az igazgatói pályázatnak, amelyet Dörner György megnyert. Szerinte az ő ötlete volt, hogy hogy legyen a magyar drámának egy saját színháza. A színházban Pozsgai Zsolt író lesz a főrendező-fődramaturg - közölte Csurka az MR1-Kossuth Rádió szerint. Azonban Pozsgai erről nem tud. »
  • Deutsch: kettős mérce miatt támadják Dörnert

    Deutsch: kettős mérce miatt támadják Dörnert

    Deutsch Tamás EP-képviselő blogjában kifejti, nézete szerint Dörner nagyszerű színész, a közvéleménynek pedig ezt kellene figyelembe venni az ítéletek és vélemények megalkotásakor. Úgy látja, kettős mérce miatt támadják az Új Színház frissen kinevezett igazgatóját. »
  • Külföldi lapok szélsőjobbos színházról cikkeznek

    Külföldi lapok szélsőjobbos színházról cikkeznek

    A Spiegel Online főleg Csurka István szerepét kifogásolja, akiről annyit ír: „egy szélsőjobboldali pártot vezet és antiszemitaként ismert". »
  • Schilling írt Dörner megválasztása kapcsán

    Schilling írt Dörner megválasztása kapcsán

    "Ellenzem azt a hazai gyakorlatot, amely lehetővé teszi, hogy egy állami vagy önkormányzati fenntartású kulturális intézménynek 15-20 vagy akár 30 évig is ugyanaz a személy legyen az igazgatója. Elsősorban ez az eljárás teszi monolitikussá és provinciálissá a hazai kulturális- és közéletet, amelyben szinte teljesen természetes a kiemelkedőnek tartott személyiségek állás- és pozícióhalmozása" - fogalmaz Schilling Árpád. Lapszemle. »
  • Hangulatkeltéssel vádolja Tarlós a Színházi Társaságot

    Hangulatkeltéssel vádolja Tarlós a Színházi Társaságot

    A Színház.hu-hoz eljutott Tarlós István válasza a Magyar Színházi Társaság levelére. Ezt közöljük. »
  • Tütetni fognak az Új Színházért

    Tütetni fognak az Új Színházért

    Október 21.-én, 18.00-tól 20.00-ig tüntetést szerveznek annak érdekében, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója. Már több mint félezren jelezték, hogy részt vennének az akcióban, köztük a színházi szakma képviselői. »
  • Új Színház-ügy: Márta István üzenete

    Új Színház-ügy: Márta István üzenete

    Márta István a Színház.hu-n írt azoknak, akik aggódnak érte. »
  • Tarlós az Új Színházról: Lezártnak tekintem a vitát

    Tarlós az Új Színházról: Lezártnak tekintem a vitát

    Tarlós István főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát" - mondta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója. »
  • Bérczes László az Új Színház ügyéről

    Bérczes László az Új Színház ügyéről

    A Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője is részt vett az Új Színház vezetésére kiírt pályázat szakmai javaslattevő bizottság munkájában. Ezután rögtön visszautazott Szabadkára (ahol egy előadást rendez), azonban írásban, három kérdésre válaszolva nyilatkozik a történtekkel kapcsolatban. »
Ascher Tamás az ÚJ Színház ügyéről

Ascher Tamás az ÚJ Színház ügyéről

Október 6.-án arról döntött a Tarlós István, hogy Dörner György lesz február elsejétől az Új Színház igazgatója, Csurka István intendánssal együttműködésben. A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság szakmabeli tagjai azonban Márta Istvánt támogatták. Közülük Ascher Tamás rendezőt faggattuk. »

 

Heller: egy színházat át akarnak adni a szélsőjobboldalnak

Heller: egy színházat át akarnak adni a szélsőjobboldalnak

A filozófus az ATV Híradójának azt mondta: ha kineveznek valakit egy színház igazgatójának és intendánsának két közismert, szélsőjobboldali rasszistát választ, az politikai döntésnek tekinthető. »
Tütetni fognak az Új Színházért

Tütetni fognak az Új Színházért

Október 21.-én, 18.00-tól 20.00-ig tüntetést szerveznek annak érdekében, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója. Már több mint félezren jelezték, hogy részt vennének az akcióban. »
Tütetni fognak az Új Színházért

Tütetni fognak az Új Színházért

Október 21.-én, 18.00-tól 20.00-ig tüntetést szerveznek annak érdekében, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója. Már több mint félezren jelezték, hogy részt vennének az akcióban. »

 

 

 

 

 

  • Kiszivárgott Dörner György pályázata

    Kiszivárgott Dörner György pályázata

    Kiszivárgott az interneten Dörner György pályázata. »
  • Márta István: "A miértet nem tudom"

    Márta István: "A miértet nem tudom"

    Márta István megdöbbenéssel fogadta a főváros döntését, amely szerint 2012. február 1-jétől Dörner György vezetheti tovább az Új Színházat. Mint a jelenlegi igazgató elmondta, legnagyobb bánata, hogy egy jól menő, prosperáló színházat kell elhagynia, amelyet 13 évig vezetett. »
  • LMP: "A főpolgármester a szélsőjobbnak tett gesztust"

    LMP: "A főpolgármester a szélsőjobbnak tett gesztust"

    "A főváros vezetése korábban a József Attila Színház igazgatói pályázata kapcsán már világossá tette, hogy kultúrpolitikai kérdésekben a legkevésbé sem érdekli a szakma véleménye. Az LMP megdöbbenve értesült arról, hogy Tarlós István most Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójává" - közölte a párt. »
  • Dörner György az Új Színház igazgatója

    Dörner György az Új Színház igazgatója

    Dörner György lett az Új Színház igazgatója, Csurka Istvánnal közösen pályáztak. A Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti. A kinevezéseket csütörtökön Tarlós István főpolgármester írta alá. »
ÚJ Színház Pályázat: Politikai alku segítheti Dörner Györgyöt

ÚJ Színház Pályázat: Politikai alku segítheti Dörner Györgyöt

Rövidesen dönt Tarlós István főpolgármester az Új Színház igazgatói pályázatáról, melyre ketten - Márta István eddig igazgató és Dörner György színművész - pályáztak. A szakmai bizottság többsége Márta újbóli kinevezését javasolja, két szavazatot, a grémium hivatalnok tagjaitól, viszont Dörner is kapott, aki pályázatában intendánsának Csurka Istvánt nevezte meg. Csurka a Hír TVben arról is beszélt, jó esélyekkel indulnak. "Fél lapszemle". »

 

Márta István: "Az értékrend nem harsányság és szócső kérdése"

Márta István: "Az értékrend nem harsányság és szócső kérdése"

Az Új Színház tisztújítása kapcsán készült interjú Márta István igazgatóval. “A politikai hovatartozás csak demonstrálása valaminek, az értékrend viszont nem harsányság és szócső kérdése: vagy van, vagy nincs. Az értékrendet a cselekedeteiddel és az életeddel kell felmutatnod" - fogalmazott a direktor. »

Gyászba öltöztek az Új Színházban - 53 ezer nézőjük volt

Gyászba öltöztek az Új Színházban - 53 ezer nézőjük volt

A varázshegy és a Jadviga párnája című darab is szerepel az Új Színház idei bemutatói között, a Coriolanus című darab Huszár Zsolt halála miatt valószínűleg nem kerül a nézők elé. Márta István igazgató mandátuma az évad közepén lejár, de a Fővárosi Önkormányzat pályázatán újra versenybe száll posztjáért.  »

 

Csomós Miklós az Új Színházban - Villáminterjú és beszámoló

Csomós Miklós az Új Színházban - Villáminterjú és beszámoló

Az oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettest is vendégül látta az Új Színház keddi sajtótájékoztatóján. A Színház arról kérdezte Csomós Miklóst, mennyit fog számítani a a kulturális és a szakmai bizottság véleménye az igazgatói pályázatok elbírálása során. Beszámoló és villáminterjú. »

 

 

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.