Újra pályázatot írtak ki a Vörösmarty Színházra

2011. november 2. szerda, 12:52

Székesfehérvár Megyei jogú Város Önkormányzata újra pályázatot hirdet a Vörösmarty Színház igazgatói munkakörének betöltésére.

Szeptember elején halasztották el a döntést

Szeptember elején azután halasztották el a színház igazgatójának kinevezését, hogy öten pályáztak és a szakmai bizottság Quintus Konrád megbízott igazgatót javasolta az intézmény élére, aki a társulat támogatását is élvezte. Akkor, Cser-Palkovics András fideszes polgármester elmondta : az öt benyújtott pályázat között volt olyan, amely megkaphatta volna a képviselők többségének szavazatát, de nem lett volna bölcs dolog öt évre szóló kinevezésről dönteni az önkormányzati törvény és a közigazgatási rendszer átalakításával kapcsolatos bizonytalanságok miatt.

Brájer Éva alpolgármester ezt úgy magyarázta: "Az augusztus közepe óta hatályos új előadó-művészeti törvény számos ponton befolyásolja a színházak működését. Még fontosabb érv azonban a döntés elhalasztása mellett, hogy egyelőre nem ismert, mi lesz az intézmények sorsa, ki lesz a fenntartójuk. A majdani működési feltételekről az önkormányzatnak nincs információja, a fenntartó esetleges változásakor méltánytalan lenne az új fenntartóval szemben, ha a város képviselő-testülete öt évre előre a legfontosabb személyi kérdésben megkötné a kezét. Ugyanígy méltánytalan lenne a kinevezendő jelölttel szemben, ha olyan helyzetbe hoznánk, hogy nem tudhatja, ki lesz az intézmény fenntartója és a maihoz viszonyítva milyen feltételek között, milyen költségvetésből gazdálkodhat".

vorosmarty

Február elsejétől neveznék ki az igazgatót

Az újabb pályázati felhívást a kormány.hu tette közzé. Ennek értelmében, a leendő igazgatót 2012. február 1. napjától 2017. január 31. napjáig neveznék ki. Feltétel a meghatározott szakirányú felsőfokú végzettség, (szakirányú felsőfokú végzettségnek minősül a felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diplomával vagy oklevéllel, továbbá a jogász, illetve a közgazdász oklevéllel tanúsított végzettség), legalább 5 év szakmai gyakorlat, (szakmai gyakorlatnak minősül a valamely előadó-művészeti szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő), büntetlen előélet, cselekvőképesség, ne álljon a foglalkozás gyakorlásától eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt, és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalása.

Az elbírálás során előnyt jelenthet a színház működtetési területen szerzett vezetői gyakorlat, és kulturális rendezvények, fesztiválok szervezésében szerzett gyakorlati tapasztalat.

30 napig lehet pályázni, 30 nap alatt döntenek

A pályázatok véleményezésére felkért szakmai bizottság és a döntésre javaslatot tevő Humán Közszolgálati Szakbizottság a pályázatokat a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül minősítik. Az igazgató kinevezéséről - a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve - harminc napon belül, de legkésőbb következő testületi ülésén Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése dönt.


A pályázó programjával kapcsolatos tartalmi követelmények:

-       térjen ki a racionális szervezeti felépítés tervezetére, amely a Nagyszínház, ill. a többi játszóhely felügyeletével, irányításával kapcsolatos sajátosságokat is figyelembe veszi,

-       terjedjen ki a szakmai program a játszóhelyek sajátosságait és a művészeti ágakat figyelembe vevő műsorstruktúra tervezetére, különös tekintettel a gyermekdarabokra, a zenés színpadi művekre, a kísérletező és az interaktív, beavató színházi előadásokra,

-       a bérletkonstrukció tekintetében a korosztályokra épülő, életkori sajátosságokat is vegye figyelembe,

-       térjen ki a Nagyszínház, a Pelikán Kamaraszínház, a Stúdiószínpad, a Kávézó kihasználásának növelésére is,

-       tartalmazza a nyári színházi előadások szervezésével kapcsolatos elképzeléseket,

-       térjen ki a színház marketing és kommunikációs tevékenységének javítását célzó elképzelésekre,

-       fogalmazza meg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar működtetésére vonatkozó szakmai elképzeléseket.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAG:

Elhalasztják a Vörösmarty Színház igazgatójának kinevezését

Hétfői ülésén a Székesfehérvári Önkormányzat Humán Szakbizottsága meghallgatta a Vörösmarty Színház igazgatói tisztségére kiírt pályázat indulóit, majd úgy döntött, hogy Quintus Konrád pályázatát támogatja. Az igazgatói kinevezést azonban az önkormányzat elhalasztja.

Székesfehérvári ígéretek - az igazgatójelöltek fellépéséről

Székesfehérvári ígéretek - az igazgatójelöltek fellépésérőlÖten pályáztak a közel egymilliárdos büdzséjű Vörösmarty Színházra. A jelölteket a pályamunkákat értékelő szakmai bizottság már meghallgatta a városházán. A héten a színház közalkalmazotti tanácsa is lehetővé tette, hogy elmondják elképzeléseiket. Mivel pályázatuk nem nyilvános, terveikről csak a bemutatkozásuk árulkodott. Lapszemle.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.