A FESZ tiltakozik - 'A Markó Ivánt támogató döntés felháborító'

2012. szeptember 24. hétfő, 11:00

A FESZ Elnöksége tiltakozik az ellen az eljárás ellen, amely során a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett 130 millió Ft-os támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

A FESZ KÖZLEMÉNYE:

Nem értjük, hogy mi tette indokolttá, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésre szolgáló tartalékból finanszírozzanak egy alapítványi formában működő szervezetet, amely a hatályos Előadó-művészeti Törvény szerint kizárólag olyan pályázati támogatásra tarthat igényt, mint az összes többi független táncegyüttes.

Ráadásul a Magyar Fesztivál Balett már idén májusban is kapott a kormánytól 25 millió forintot. A tisztázatlan körülmények között kapott közvetlen támogatás összege tehát már 155 millió Ft. Miközben a Magyar Fesztivál Balett honlapján található információk szerint Markó Iván és társulata 2012-ben összesen 8-szor lép színpadra, és az ezt megelőző években sem teljesítették a játszóhellyel nem rendelkező táncegyüttesek számára a törvény szerint előírt évi 20 előadást.

A független területen működő összes független táncegyüttes működésére fordítható pályázati támogatás ez évben mindösszesen csak 212 millió Ft, mely összeget 54 társulat között kell szétosztani. Miközben a független színház és tánc képviselői a létükért küzdenek, a szakmában több együttes hónapok óta nem tud fizetést biztosítani a táncosoknak - a Markó Ivánt támogató döntés mind szakmailag, mind morálisan felháborító.

A FESZ határozottan kéri, hogy a törvényben előírt jogok és kötelezettségek mindenkire egyformán vonatkozzanak, és a Kormányzat ne mutasson kiskapukat az egyéni lobbi tevékenységet folytató szakmabeliek számára.

FESZ Elnökség

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.