Nagy József kilépett a Művészeti Akadémiából

2012. december 12. szerda, 19:15

Az egyik legismertebb, legkeresettebb magyar festőművész, Fehér László mellett Nagy József, a Trafó igazgatója is kilépett a Művészeti Akadémiából.

joseph-nadj

Nagy József világhírű táncművész, a Trafó nemrégiben kinevezett igazgatója kilépett a Művészeti Akadémiából, melynek levelező tagja volt, s most szombaton nyerte volna el a rendes tagságot.

"Nem tudom értelmezni Fekete György, az erkölcsöt, és a nacionalizmust esztétikai kategóriává tevő szavait" - mondta a francia Becsületrenddel is kitüntetett, a Trafó mellett a világhírű orléans-i táncszínházat (Centré Chorégraphique National Orléans) vezető művész a Népszavának.

Fekete György, az alaptörvényben is nevesített Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az utóbbi hetekben több nyilatkozatot is tett, ami nagy sajtóvisszhangot kapott. Egyebek mellett azt mondta, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön, bármit is mond rólunk”. Illetve célkitűzéseinek ismertetése kapcsán egyszer így fogalmazott: „Erre a modern demokráciára én fütyülök, mert ez nem modern és nem demokrácia.”

Múlt hétfőn az LMP lemondásra szólította fel, és a Fidesz Aczél Györgyeként emlegette Fekete Györgyöt, miután az MMA elnöke arról beszélt, hogy csak azok válhatnak szervezete tagjává, akik karakteres nemzeti elkötelezettséget vállalnak.

"Ha részünkről születtek is félreérthető vagy félreértelmezhető megfogalmazások, biztosíthatunk mindenkit, hogy szándékunkkal ellentétes bármilyen emberi és közösségi érték megsértése" – olvasható az Akadémia szerdai közleményében, ami szerint az elmúlt hetek vitái félreértésen és félreértelmezésen alapultak. Azt nem írják, hogy pontosan mely kijelentésekre gondoltak.

A kormány november 21-én döntött úgy, hogy a Műcsarnok mint ingatlan a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül 2013. január 1-jétől. Az intézmény működési rendjének megváltozása miatt lemondott posztjáról Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője. December 10-én látványos tiltakozó akciót szerveztek alkotók, írók, közéleti emberek, aktivisták: leforgatták a világ legnézettebb videójának a Gangnam Style-nak a magyar verzióját. Így üzentek Fekete Györgynek és Orbán Viktornak, hogy ne kerüljön politikai irányítás alá az intézmény.

A teljes cikket itt olvashatja.

Forrás: Népszava, Szinhaz.hu, MTI

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.