Trill Zsolt a Nemzetiről: "Attila tágítani akarja a kört"

2013. március 15. péntek, 09:01
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művésze mindenhova követte eddig Vidnyánszky Attilát, s vele tart a Nemzeti Színházba is. Trill Zsoltot a Heti Válasz kérdezte.

vihar

"A kultúrkampfban ez a kurzus simán legyőzhető. Azért, mert valójában nincs kultúrája. Műveletlenül, ostobán, kapanyéllel a szájában tántorog" - írta a minap Tóta W. Árpád. A kérdésre, ezt magára veszi-e, Trill Zsolt úgy felelt: Örömmel. Én például egy kis kárpátaljai faluból, Sárosorosziból jöttem. Tessék, hiába is rejtegetném, a publicista kiszúrta a kapanyelet, itt van ni, lóg kifele a számból. E rövid húsz év alatt, amit színházakban eltöltöttem, azt azért megfigyeltem: azok az emberek, akiknek szintén ott a kapanyél a szájában, keményen tudnak ám dolgozni. A munkának pedig van eredménye. Előbb-utóbb meg is becsülik” – fogalmazott a színész, aki reméli, nem kockáztatja megbecsültségét azzal, hogy Vidnyánszky Attilával tart a Nemzeti Színházba.

proba

 

A Nemzeti-pályázat kapcsán az zavarja a leginkább, hogy szakmáról egy szó sem esett. Márpedig engem a többi nem érdekel. Néha mondjuk elmerengek,hogy mások vajon hogyan kapták meg a Nemzeti Színházat? A Jóisten nyilatkoztatta-e ki az igazgató személyét, netán valaki ott állt Alföldi Róbert háta mögött is  az akkori politikai elitből?” – vetette fel a színész, aki egyértelműen provokációnak tartja, hogy Alföldi Róbert megrendezi a Mephistót és bánja, hogy színészkollégák távoznak a Nemzetiből, és hogy bizonyos rendezők nem fogadták el Vidnyánszky Attila felkérését. “Magunkat fosztjuk meg attól, hogy jót hozhassunk létre együtt” – nyilatkozta Trill Zsolt.

bolhaAz biztos, hogy árvalányhajas, könnyű darabokat senki se várjon a Nemzetiben. Attila színháza nehéz, igénybe veszi a nézőt. A sikerre pedig sosincs garancia” – fogalmazott a színész, aki arról is beszélt, egy színház felépítése időbe telik, Beregszászban is így indult. Az előadásaink előtt Attila hónapokig őrlődött, hogy milyen darabot válasszon, hogyan rendezze meg. Olyan kellett, amely komoly irodalom, de egy kis faluban ugyanúgy működik, mint egy nagy hírű fesztiválon. Játszottuk is őket mindenhol. Később Debrecenben is úgy indultunk, hogy elvesztettük a közönséget, csökkent a bérletesek száma. Aztán megtelt a nézőtér. Ha a Nemzetiben is ez történik, abban sem lesz semmi különös” – vélekedett Trill Zsolt, aki úgy gondolja, Vidnyánszky Attila is követ el hibákat, de alapvetően csupán tágítani akarja a kört.
A teljes interjút a Heti Válaszban olvashatják.

Schilling Árpád nyílt levelét Trill Zsolthoz itt érhetik el.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.