Vidnyánszky Attila megkezdte a szerződtetési tárgyalásokat

2013. február 13. szerda, 19:40
Elkezdte a jövő évadra szóló szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival szerdán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő vezetője.

A színház jelenlegi 40 szerződtetett színésze közül a leendő igazgató mindenkivel külön-külön, négyszemközt találkozik. A megbeszélések arról szólnak, hogy Vidnánszky Attila az ősztől induló évadban számít-e a művészek munkájára vagy nem - értesült az MTI a leendő igazgató környezetéből. Az előadóművészeti törvény értelmében a színészeket március 1-jéig kell erről tájékoztatni, a jövő évadra szóló szerződéseket pedig április végéig kell megkötni (a március végéig közölt részletes ajánlatra a művészeknek április végéig kell választ adni).

vidnyanszky-attilaAz MTI tudomása szerint a szerződtetési tárgyalások három napig tartanak, szerdán tíz színésszel találkozott Vidnyánszky Attila, mindegyikükkel szakmai beszélgetés zajlott. Mind a tíz esetben közölte az igazgató, hogy számít-e a színész munkájára. Három lehetőség volt: az új igazgató kész a közös munkára, a színész erre igennel és nemmel felelhetett, valamint az, ha a leendő vezető nem szeretne együtt dolgozni a színésszel - mind a három esetre volt példa a szerdai tárgyalásokon.
Az MTI értesülése szerint ugyan a szerződtetés lezárultának legvégső dátuma április vége, várhatóan hamarabb kiderül, hogy ki marad, és ki távozik a Nemzeti Színház társulatából, hiszen sem az igazgatónak, sem a színészeknek nem érdeke, hogy túl sokáig húzódjon az egyeztetés.
Vidnyánszky Attila az elmúlt időszakban végignézte a színház műsoron lévő összes előadását, ennek nyomán kezdte meg a szerződtetési tárgyalásokat. Az MTI tudomása szerint van olyan előadás, amelyet repertoáron tartana, de hogy mi lesz műsoron a jövő évadban, az alapján dől el, ki marad a társulat tagja.
Hárman jelezték már korábban, hogy az igazgatóváltást követően távoznak a Nemzeti Színháztól: Kulka Jánosról, László Zsoltról, Péterfy Boriról tudható, hogy a jövő évadtól máshol folytatják pályájukat. 
Az MTI információi szerint három színész biztosan érkezik a debreceni színházból az új igazgatóval a Nemzeti társulatába: Trill Zsoltot, Szűcs Nellit és Ráckevei Annát a jövő évadtól kötheti szerződés a teátrumhoz.

 

A Színház.hu friss interjúját a Nemzeti Színház sajtófőnökével, Gálos Orsolyával itt olvashatják.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.