Vidnyánszky megválna más tisztségeitől a Nemzeti átvétele után

2013. május 3. péntek, 19:25
Lemond az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának elnöki posztjáról Vidnyánszky Attila rendező, aki júliustól vezeti a Nemzeti Színházat. A leendő igazgató a kaposvári egyetemi osztályát viszont mindenképpen tovább viszi.


Vidnyánszky Attila az MTI-nek pénteken elmondta: a Magyar Teátrumi Társaság hétfői közgyűlésén fogja bejelenteni, hogy az őszi tisztújításkor felajánlja lemondását az elnöki tisztségről, emellett az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának elnöki posztjáról is távozik. Mint mondta, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetői pozíciójáról még nem döntött, azt azonban elárulta: osztályát mindenképpen tovább viszi.

Szólt arról is, hogy 2014-re szeretné növelni a Nemzeti Színház költségvetését. Elmondta: egy nemzetközi színházi fesztivál megvalósításának támogatására már ígéretet kapott a kulturális kormányzattól. A seregszemlén a tervek szerint 7-8 külföldi előadást és magyarországi produkciókat mutatnának be. Kiemelte: a Nemzeti Színház saját gyártó műhelyeinek létrehozására további források bevonására van szükség, ez mintegy 150 millió forintot jelentene. A műhelyek újraszervezése ugyan sokára térül meg, de a hagyományápolás miatt érdemes megvalósítani ezt a tervet - tette hozzá.

attila


Eperjes Károly, a leendő igazgatóhelyettes szerepéről szólva Vidnyánszky Attila elmondta: például a külföldi kapcsolatteremtésben számít rá és játszani is fog a teátrumban. "Nagyon pozitív az elmúlt két hónap tapasztalata" - mondta a közös munkáról, hozzáfűzve, hogy nagy tapasztalatokkal bíró komoly színházi emberről van szó. Kiemelte: a művész ötleteként került Tamási Áron Vitéz lélek című darabja első bemutatóként a repertoárba.

A jövő évadban rendező alkotók - Silviu Purcarete és Viktor Rizsakov - mellett a második szezonban Rimas Tuminas, Andrej Mogucsij, Valere Novarina, Valerij Fokin rendezőre is számít a leendő igazgató.

Szólt arról is, hogy a színház októberi műsora már készen van. Arra a kérdésre, hogy mit tartanak műsoron a jelenlegi repertoárból elmondta: a márciusban bemutatott Bányavirág, Sebestyén Aba rendezése például vélhetően műsoron marad. Alföldi Róberttel való kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott: "most rendben van, úgyhogy ilyen maradjon".

A színház tervezett felszenteléséről szólva elmondta: minden egyháznak felajánlotta ennek lehetőségét.

 

A leendő igazgató pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a jövő évadra szóló terveit.

Erről itt olvashatnak.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.