Kerényi Imre kijelentéseiről - Elvenné a Színművészeti támogatását

2013. május 21. kedd, 10:19

Nemrég felhívtuk a figyelmet Vidnyánszky Attila és Kerényi Imre beszélgetésére, melyet áprilisban tartottak a Belvárosi Polgári Szalonban. Olvasóink jelezték, hogy Kerényi Imre a beszélgetés végén minősíthetetlen stílusban kritizálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, illetve a Nemzeti Színházat.

 

A beszélgetés során Kerényi Imre feltett szándékának nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem megreformálását. "Kipusztult minden. Most olyan ez az iskola… Én most már inkább nem foglalkozok színházzal, mert unom. Énnekem feltett szándékom, hogy ezt meg kell reformálni. Lehetetlen dolog, hogy Déryné országában, és Jászai Mari országában így képezzük a színészeket. Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném egy színházhoz. Aztán csináljanak amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. Ha ez az iskola New York-ban is lehetne meg Lembergben is, akkor mitől? Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj" - közölte a Belvárosi Polgári Szalonban Kerényi Imre Vidnyánszky Attila jelenlétében.

 

"Én azt gondolom, és bátran kimondom, hogy van tennivaló. Nagyon sok olyan magyar felsőoktatási intézmény van, ahol van tennivaló. Én arról álmodoztam pár éve, hogy itt megnyerik a választást, aztán egy alkirály odakerül, és kézbe veszi a színészoktatást. Van itt egy feladat. A színészek sűrűjébe látok, vagy járok, és egyszerűen nem tudnak olyan dolgokat, amit muszáj tudni. Nem rendelkeznek olyanfajta műveltséggel és varázslattal, amivel egy természetes magyar színészegyéniség, egy ügyes kántor ma Zalaegerszegen… Ott volt a képesség" - tette hozzá Kerényi, aki a Nemzeti Színházat is minősítette.

 

 

„A váltás előtt elmentem oda szorgalmasan. Megnéztem majdnem minden előadást. Elmondom milyen. Nagyszerű. Csak semmi közünk hozzá. Nagyszerű, de komolyan. Virblis, egy ilyen trendi. Tudjátok milyen? Legyőzi a kereskedelmi színházat is. És olyan formagazdag, mindig eszébe jut valami. Jól csinálja! Jól csinálja. Csak amit, kínál, abból valami hiányzik. (…) Egyébként semmi baj, hogy kirúgták – illetve nem kirúgták, lejárt a szerződése. Na most itt viszont nekünk van feladatunk, mert ez a trendi színház, ez vitathatatlanul nagyon népszerű, fiatalok tömegei látogatják. Tetszik tudni miért? Mert szórakoztató. Megkerüli a problémákat, mindent, jól kiszolgál. Csillog, villog, zakatol, és leköt. Engem is lekötött. Csak kijöttem, és azt mondtam, hol van itt a katarzis. Kijöttem a Hamletből, és azt mondtam, miért nincs itten hős?" - fejtette ki Kerényi, akit a Vidnyánszky Attila vezette Színházi Bizottság delegált a Nemzeti-pályázatot elbíráló szakmai bizottságba.


"Amikor a színházban hatalomváltás van, és új stílus jön, akkor mindig lemegy a látogatottság. Ez egy teljesen természetes görbe. És itt van egy hazafiúi feladat. Szíveskedjék az új direkciót támogatni jegyvásárlással. Rögtön az elején tessék megszállni a színházat, mert most meg van szállva. Képzeljék el, hogy itt az utolsó előadásokon gyászmise lesz. Nagy könnyek fognak patakokban, a Dunáig fog menni a könny. Olyan siker lesz, hogy őrület, könyveket fognak róla írni. Csak utána jön egy más, és én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. Elég erő van hozzá, jó korban van, megvan hozzá a műveltsége, a felkészültsége, a kultúrája, és meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről" - fogalmazott Kerényi Imre. Mindehhez Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója asszisztált és hozzátette, sok ünnep készül a Nemzeti Színházban, ahol Németh Antal szellemiségében kíván dolgozni.

 

Friss interjúnkat Vidnyánszky Attilával itt olvashatják.

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.