'Én vagyok a macska a forró bádogtetőn' - Interjú Zsótér Sándorral

2013. június 14. péntek, 07:00

A POSZT visszatérő vendége, mint rendező, idén mégis színészként láthatja viszont a közönség a Mundruczó Kornél rendezte Szégyen című előadásban, ami a Proton Színház és a Trafó koprodukciójában jött létre. Zsótér Sándorral beszélgettünk.

Rémületes történet Afrika déli féltekére eső csücskéről, ahol ugye, „verik a négereket”, vagy ők lincselik a fehéreket… Mégis nagyon rólunk szól, a mi erkölcsünket faggatja minden ebben a színházilag is radikális eszközökkel operáló előadásban. (Solténszky Tibor válogató a Szégyenről)

 

 

Az elmúlt öt évben mindig szerepelt rendezésed a POSZT-on. De idén mint színész mész Pécsre a Mundruczó Kornél rendezte Szégyennel...

Zsótér Sándor: Megfürdök a szégyenben. A válogatók válogatásával eldől minden... Én nem kerültem oda, ahova a Szégyen  - ami az asztalon a csizma. Például előfordul velem, hogy egy megyében kísért az emlékem. 

 

Elmeséled az esetet? 


Zsótér Sándor: A Zalaszentivánéji álmot? Még a múlt században, 93-ban Halasi Imre hívott Zalaegerszegre, hogy csináljam meg a Szentivánéji álmot. A darab címét a Zalaegerszeg előtti megálló ihlette. A Barátok közt későbbi sztárjai voltak a főszereplői. Sajnos a mesteremberek kimaradtak. Hal Imre megnézte, kikészült. "Azt javaslom, rakjál alá zenét, nekem Ruszt mindig ezt javasolta" - mondta Imre. Gaál Erzsi (a 90-es évek úttörő jelentőségű rendezője, Zsótér Sándor egykori kollégája, barátja, élettársa, a szerk.) lejött, kívülről ránézett, tett öt egyszerű javaslatot, én pedig megpróbáltam rendet csinálni az előadásban. Akkora volt a gáz, hogy összehívták a színház művészeti tanácsát, egy színésznő, Palásthy Bea kiállt értem. Utólag köszönöm. Meghalt Antall József, gyászolt az ország, a premier gyásznapra esett volna, így nem volt bemutató. Hétfőn délután ötkor nyugdíjas bérletbe került az első előadás. Vérszegény bérletben játszották néhányszor. És most jön a poén. Egy mai funkcionárius nevem hallatára elkékült. „Zsótér. Ki?! Aki a Zalaszentivánéji álmot rendezte? Ide be nem teszi a lábát.” Zsenge próbálkozásom emléke ma is él.

 

Az előző POSZT idején azt mondtad nekem, még soha életedben nem fordult elő, hogy harmincszor menjen egy évadban egy előadásod, de azóta a Radnótiban rendezett Vágyvillamos többet is megért...

Zsótér Sándor: Ezt tehetem ki az ablakba. Ötvenkétszer ment. Ötvenkettő leszek. Az idei Kurázsitól már februárban megszabadult volna Radnóti. A nézők nem vettek jegyet. Az apparátus részvétlen maradt. Radnóti fronton teljes vereséget szenvedtem. A gömbfejűek és csúcsfejűek című darab az egyetemen a végzős bábszínész osztállyal apró győzelem. Sikerült megküzdeniük egy tömény anyaggal. Ha öten jobban tudják, miről beszélnek ezután a színpadon, megérte. Kecskeméten megvolt a huszadik II. Edward, ez magában jó. Így sikerült megvalósítani azt a tervemet, hogy találkozzam a nép széles tömegeivel. Idén csak Brecht darabokat csináltam, és én nem tudtam őket népszerűsíteni. A tanulság: van még egy pár Tennessee darab. 

 

1 szegyenZsótér Sándor a Szégyenben

 

Korábban azt is kifejtetted, néha fáj, hogy nem tudsz átütni falakat, mert ezt sem a közönség befogadókészsége, sem a te koncepciód nem teszi lehetővé.

Zsótér Sándor: Brecht abba avat be, miként alakítja át magát az ember a körülményei szorításában, és pontosan tudja, hogy a háborúkat inkább gazdasági-hatalmi érdekből vívják, mint hazafias elszántságból. Időszerű. Amikor Kerényi Imre kimondja, ő alkirály szeretne lenni, épp aznap A gömbfejűek előadásán az alkirályt játszó Eke Angéla a koponyaforma alapján történő megkülönböztetésről - a csih-csuh ellentétről beszél. A kortárs nem feltétlenül aktuális... Vannak kortárs darabok, amelyek azt a hatást tudják kelteni, hogy közünk van hozzájuk. Ezekre a darabokra azt mondjuk, jaj, hát ez ismerős. Ez drogos fiatalokról szól, ez meg az elszegényedésről, amaz meg a kisebbségekről, mégis csak ál-aktuálisak. Nekem ez olyan, hogy Peer Gynt szavait idézzem, „mint a rám fröccsent sár: csak kívülről érintett meg.” Határozottan azt veszem észre, hogy jobban érdekelnek a színészek, mint a saját előadásom. A bennük rejlő energiákat tudom a leginkább mozgósítani, az általam konstruált rendszerekben az ő teljesítményüket látom felfedezésnek, és az ő felismeréseik tartanak lázban. Gyönyörködöm a megértés pillanatában, amikor Orosz Ákos a Maladype színházban, mint Don Juan szikrázó intelligenciával és érzékenységgel átad egy állati bonyolult gondolatsort. A foglalatot is meg kéne csinálnom, hogy a pici kő csillogjon. Kitűztem a feladatot, amit halogatok. Ezt mindenki láthatja. 

 

Mundruczó Kornél egy interjúban úgy fogalmazott veled kapcsolatban: „Az a nagyszerű Sándorban, hogy korlátozza saját magát, csak a saját nyelvén beszél, tulajdonképpen nem is tud magából kibújni”. Találónak érzed a leírást?

Zsótér Sándor: Igaza van. Van miből kibújnom. Ahelyett, hogy megrendezném, én vagyok a macska a forró bádogtetőn. Odasül a valagam. Azt a darabot ugyanolyan nehéz megcsinálni, csak kicsit nagyobb érdeklődésre tart számot, mint a III. Edwárd Kecskeméten, ahol rákényszerítettem Porogi Ádámra, Trokán Nórára, Orth Péterre 35-40 éves szerepeket. Úgy képzeltem, sokat tudnak tanulni a feladatból egy ’off-Kecskemét’ szituációban, egy kis fekete bálteremben. És született három megdöbbentő alakítás, aminek azért örültem, mert sok helyen csak erőlködést és brunsztolást látni. Trokán Nóra újszerűen, magától értetődő színészi jelenléttel, magabiztossággal, humorral csinált valamit. Szerencsém volt, hogy most találkoztam ezekkel a srácokkal. Jó volt megismerkedni Porogi Ádámmal, jó volt együtt dolgozni tanítványommal, Orth Péterrel. Az ő fejük egyben van. 


Hogy érzed, neked most egyben van a fejed?

Zsótér Sándor: Most igen. Muszáj egyben tartanom, mert dolgozni kell. De az évad hozott mélypontokat. Ha csapás ér, általában azt gondolom, hogy akkor most abbahagyom. 

 

2 szegyen

Láng Annamária a Szégyenben
 

Mikor gondolsz erre?

Zsótér Sándor: Akkor, amikor nem tudom hirtelen feldolgozni, hogy valakivel konfrontálódni kell.  A konfliktus a tanítás és a rendezés része, de nem mindig tudom objektíven kezelni. Néha betalál egy rossz mondat, főleg, ha a léhaság felől érkezik, és akkor nyakmerevítővel rohangálok egy darabig. Rágom magam a növendékeimért: meddig terjed az én felelősségem, miért nem tudok nekik segíteni, és ők miért nem segítenek nekem. Elunják az iskolát. Jó nagyot kéne szippantaniuk a kinti világból, ehelyett a mi pofánkat nézik, ronda fekete termekben. Mindenki felszabadul, ha új impulzusok érik, ha nem azok az emberek nézik, akik eddig nézték, akik előtt automatikusan felveszi azt a szerepet, amit neki szántak. Idén egy tanítványomat, Kerkay Ritát vittem a Maladype színházba dolgozni, és láttam, hogy szorongás nélkül működik, van véleménye, egyenrangú partnernek tekintik, hogy valami kiegyenesedik. Szeretném, ha ez mindenkinek sikerülne. Kimozdulni.


Vidnyánszky Attila nemrég azt fogalmazta meg, hogy mozgásnak lehetünk tanúi a színházakban, fontos és izgalmas változások zajlanak... 

Zsótér Sándor: Az ő életében igen. Pezsgés-mozgást nem érzékelek. Lerágott tehenek vagyunk. Előre leélt életek. Mindenki bokáig görnyedve összehúzza magát. Nem vagyunk szolidárisak egymással, nem is tudunk kiállni a másikért, nem is akarjuk lerombolni azt, ami van. Bebetonozott véletlenek irányítják a világunkat. Én szerencsés véletlenekben reménykedem, például abban, hogy felfedezik a növendékeimet. De már a gyerekeim nyomában jár a következő osztály, meg a kaposváriak százötvenhatan. És itt az ötödév, ahol magamra maradok.


Tanártársad, Zsámbéki Gábor jövőre Fullajtár Andreával indít osztályt. Ez hogy érint?

Zsótér Sándor: Gábor mindig lökött engem a nehéz helyzetek felé. Most az az üzenet, hogy folytassam egyedül. Közösen neveltünk, és közben nevelődtem. Megoszlottak a feladatok. Ha ő spanyolt, én német romantikát, ha ő kortárs angolt, én görögöt. Most elborzadtam a felelősségtől. De megpróbálom a következő lépést nézni, nem a hegyet látni. Forgatok Kornéllal a Fehér istenben, próbálok felkelni hétkor, Brecht Egy Baal nevű ember életpályája című darabján dolgozom az osztállyal, megyünk a POSZT-ra, át kell helyeznem Pécsre vizsgákat és ugye magamat is. 


Azt mondtad a Szégyenről, hogy ’pszichés ügy volt’, akartad, hogy legyen valami „sivatagi menet”, ami kimozdít a hétköznapokból, mielőtt az egyetemen rádtestálnak még tíz feladatot.  

Zsótér Sándor: Kimozdított. Amit én csinálok, az alkalmi színészet, mint az Alkalmi áruház, de az már nincsen, nincs köze a professzionalitáshoz, alkalmi vétel. Annak, ami kijön belőlem, mélyen köze van hozzám, nem tudok nagyot hazudni, de hullámzó az éberségem. A többi szereplő igyekszik terelgetni, mint egy kecskét. 

 

3 szegyenZsótér Sándor a Szégyenben

 

Hogyan?

Zsótér Sándor: Megmondják, ha tilosba mentem. Nem finomkodnak. 

Nem tartod valószínűnek, hogy megnyered a legjobb alakítás díját?

Zsótér Sándor: Sajnos nincs ilyen fél-amatőr kategória, ahol rám tudnának csodálkozni, hogy hol volt ez a fiú eddig... Gyabronka József megszavazta nekem a Kritikusok Díját, miután látta a Szégyent, csak ezt a kritikusok nem tudták. Küldött egy nagyon helyes üzenetet, jólesett. Kornél hívott a Proton Színház következő darabjába. Két életet akartam egyeztetni, de választanom kellett. Döntöttem a saját szakmám, az Örkény Színház és az orosz ember mellett.


Rászántad magad, hogy Csehovot rendezz?

Zsótér Sándor: Kerekes Évának viszem a Cseresznyéskertet. Pál (Mácsai Pál, a szerk.) megörült, és én örülök, ha ő örül. 

 

Tóth Berta / Színház.hu

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.