Válasszunk párt! - Polgár Csaba berlini rendezése a Jurányiban

2014. január 14. kedd, 11:37

A HOPPart és a Neuköllner Oper (Berlin) közös produkciója a Jurányiba érkezik.

Polgár Csaba, az Örkény Színház színészének berlini rendezése, a Válasszunk párt c. előadás magyarországi bemutatójára a Jurányiban kerül sor. A produkció január 22-én 20.00 órakor, és 23-án 21.00 órakor lesz látható.

 

A Válasszunk párt! Ödön Von Horváth 1931-ben bemutatott Délszaki éj című népszínművének adaptációja, amely a HOPPart Társulat és a berlini Neuköllner Oper együttműködéseként jött létre. Az előadás premierje a Neuköllner Oper által rendezett Move Op! fesztiválon volt látható 2013 augusztusában. Ez a fesztivál Európa számos országának zenés színházi produkcióit látta vendégül, köztük Polgár Csaba rendezését is, aki a HOPParttal kifejezetten a neuköllni operaház felkérésére dolgozott.

 

polgarcsaba

Polgár Csaba, fotó: Origo

Ajánló a darab elé:


Josef vendéglője mindenki előtt nyitva áll – politikai hovatartozástól függetlenül. Nem ő tehet arról, hogy épp ide szervezik – melegváltásban – a Köztársaságiak és a Szélsőségesek aznapi mulatságukat. A Köztársaságiak bár tudomást szereznek az őket fenyegető veszélyről, ahelyett, hogy összefognának ellene, egymásnak esnek, így aztán, amikor megtörténik a katasztrófa, már nincs miért sajnálni őket. Mindeközben szól a zene, szerelmek szövődnek egyre-másra, házasságok mennek tönkre: egyszóval zajlik az élet.

"A politizáló tömeg ellen írtam."- mondta a szerző drámájáról, amelynek alapja megtörtént eset: egy tömegverekedés a Szociáldemokrata és a Náci Párt között 1931-ben, a bajorországi Murnauban.

 
valasszon part nezokep

 
VÁLASSZUNK PÁRT!
Zenés-táncos est Ödön von Horváth Délszaki éj című műve alapján 
 
fordította: Gáli József,
dalszövegek: Fekete Ádám

Szereplők:
Hay Anna, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána,
Terhes Sándor, Friedenthal Zoltán, Molnár Gusztáv,
Fekete Ádám, Kákonyi Árpád, Tóth Péter


díszlet, jelmez: Izsák Lili
dramaturg: Gáspár Ildikó, Fekete Ádám
zene: Kákonyi Árpád
a rendező munkatársa: Tóth Péter

rendező: Polgár Csaba

Magyarországi bemutató: 2014. január 22. 20.00, Jurányi 
További előadások: 2014. január 23. és február 19. 21.00
 
 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.