Kerényi megbízásának visszavonását kéri a Színházi Társaság

2014. május 27. kedd, 06:38

A Magyar Színházi Társaság közleményben kéri Kerényi Imre megbízásának visszavonását.

 

A Magyar Színházi Társaság közleménye:

 

A Magyar Színházi Társaság közgyűlése mélységesen elítéli Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kategorikus és kirekesztő kijelentéseit a színházi világgal és azon belül is a színházi képzéssel kapcsolatban.

 

Tekintettel arra, hogy nevezett megnyilvánulásait nem magánemberként, hanem mint a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottként" teszi, arra kérjük miniszterelnök urat, vonja vissza ezt a megbízatást, mert megbízottja ezzel csak árt a magyar kultúrának.

 

A meglévő problémák tisztázására pedig kérjen fel szakembereket, akik ítélőképességük teljes birtokában tudnak felelős véleményt alkotni a meglévő problémákról.

 

kerenyi

 

Az előzményekről:

 

Kerényi Imre az Újszínház Keresztény Színházi Fesztiválján rendezett beszélgetésen elmondta: világméretű problémának tartja, hogy a rendező- és dramaturgképzésben egy olyan izmus vette át az oktatási főhatalmat, amelyik egy olyanfajta megközelítést honosít meg, amiben a dekadencia érvényesül, és aminek a lényege a köpködés, a lekicsinylés.

 

Kerényi szerint a színházakat meg kell szabadítani a dramaturgok és kritikusok hipnózisától. Egy új úton kell elindulni, fel kell venni a harcot. "Ez egy nagyon nagy harc. Ez a buzilobbi tulajdonképpen. Ez az egész nemzetközi opera- és filmvilágot átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot. Ez ellen előadások sorát kell létrehozni, de főleg iskolákat" - mondta a miniszterelnöki megbízott.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban megjegyezte: fontosnak tartja, hogy történjék változás, ha más nem, egy ellenegyetem szervezése a Ludovikán belül. "Én radikális vagyok ezekben a dolgokban és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha én lennék az alkirály, elvenném az egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt" - fogalmazott Kerényi Imre.

 

M. Tóth Géza, az SZFE rektora levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert a kijelentések kapcsán, melyben arról kér tájékoztatást, hogy a miniszterelnöki megbízott véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök hivatalos álláspontjának. Balog Zoltán válaszában arról adott tájékoztatást, hogy a kormány nem fogadott el és nem is tárgyalt olyan előterjesztést, amely az egyetem átalakítását vagy megszüntetését célozná.

 

A történtekre reagálva Kulka János nyílt levelet címzett Orbán Viktorhoz. A FESZ, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves dramaturg osztálya pedig üzent Kerényi Imrének.

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.