Színikritikusok Díja 2014 - Ők a nyertesek

2014. szeptember 21. vasárnap, 21:57

Idén 34. alkalommal adták át a Színikritikusok díját 15 kategóriában. A díjátadó gálát a Trafóban tartották Néder Panni rendezésében. A műsorvezetők Lang Györgyi és Kulka János voltak.

 igy keszult

Így készült a díj

 

Ahogy a szervezők fogalmaztak, a díj valódi értékét a függetlensége adja: civil szakmai szervezet ítéli oda titkos szavazás útján. A menetrend évek óta hasonlóan alakul, a nyár folyamán minden kategóriában a három, legtöbb szavazatot kapott rendező, színész, tervező vagy éppen zeneszerző nevét hozzák nyilvánosságra a kritikusok, és az, hogy közülük ki kapja mega díjat, az ünnepélyes és nyilvános díjátadó gálán derül ki.

 

A kritikusok idén 73 társulat, illetve színház 148 produkciójára szavaztak, a szavazólapokon összesen 120 színész neve szerepelt. A legtöbb jelölést, összesen tizenkettőt független csapatok kapták, míg az Örkény Színház nyolc jelölést, a Vígszínház négy, a Katona József Színház három nominációt szerzett. A jelöltek között három vidéki és három határon túli magyar alkotót, illetve előadást találtunk.

 

fodor

 

A Színházi Kritikusok Céhe negyedik alkalommal adott át életműdíjat. A Színikritikusok Díja tizenöt kategóriájával szemben itt nincsenek jelöltek, a szakmai szervezet tagsága többfordulós szavazás útján döntött arról, ki kapja az elismerést. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok Törőcsik Marinak. 2012-ben Senkálszky Endre kolozsvári színművész, 2013-ban Zsámbéki Gábor rendező kapta az elismerést. Idén pedig Fodor Tamást, a Stúdió K alapítóját díjazták.

 

 

 

Ők a díjazottak: 

 

 

A legjobb új magyar dráma / színpadi szöveg:

titkaink

PINTÉR BÉLA - Titkaink

 

 

A legjobb előadás:

titkaink2

TITKAINK - Pintér Béla és Társulata - Pintér Béla

 

 

A legjobb rendezés:

hamletorkeny

HAMLET - Örkény István Színház - Bagossy László

 

 

A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

chicago

CHICAGO -  Centrál Színház - Bozsik Yvette

 

 

A legjobb független színházi előadás:

irtasu

IRTÁS - Forte Társulat - Horváth Csaba

 

 

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

boribon

BORIBON ÉS ANNIPANNI - Budapest Bábszínház - Ellinger Edina

 

 

A legjobb női főszereplő:

stuart2

SZANDTNER ANNA - Stuart Mária - Örkény István Színház

 

 

A legjobb férfi főszereplő:

I Erzsebet

FODOR TAMÁS - I. Erzsébet - Vádli Alkalmi Színházi Társulás – Füge Produkció – Szkéné Színház

 

 

A legjobb női mellékszereplő:

bozoandrea

BOZÓ ANDREA – Bányavíz - Szkéné Színház

 

 

A legjobb férfi mellékszereplő:

kaszas

KASZÁS GERGŐ - I. Erzsébet - Vádli Alkalmi Színházi Társulás – Füge Produkció – Szkéné Színház 

 

ÉS

 

csabi

KRISZTIK CSABA - Irtás / Lear király - Forte Társulat / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

 

 

A legjobb díszlet:

revizor

A revizor - Vígszínház – Szputnyik Hajózási Társaság - BALÁZS JÚLIA

 

 

A legjobb jelmez:

 stuartmariaa

Stuart Mária - Örkény István Színház - IZSÁK LILI, KÁLMÁN ESZTER

 

 

A legjobb színházi zene:

kovacsm

A képzelt beteg - Örkény István Színház – KOVÁCS MÁRTON

 

 

A legígéretesebb pályakezdő:

lovasrozi

LOVAS ROZI

 

 

Különdíj:

ganymed

GANYMEDES GOES TO EUROPE PROGRAMÉRT 

 

 

Színház.hu

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.