Magyar évadot hirdet a soproni színház

2015. március 25. szerda, 18:21

Magyar évadot hirdetett a Soproni Petőfi Színház 2015/2016-ra abból az alkalomból, hogy 25 évvel ezelőtt alakult meg a városban az önálló színház - mondta a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Sopronban.

 

 

Pataki András felidézte: Sopron közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy önálló színháza lesz a városnak. Az évforduló alkalmából a nagyszínpadon csak magyar szerzők darabjait mutatják be a jövő évadban. A jubileum alkalmat ad arra, hogy "emlékezzünk a modern kori demokrácia megszületésére" és arra, hogy "ezzel az intézményrendszerrel valamit kezdeni akartunk 25 évvel ezelőtt" - fogalmazott.


Az ősszel induló új szezonban összesen húsz produkciót láthat a közönség, köztük lesznek vendégelőadások is. Az igazgató hozzátette, hogy ahogy eddig, úgy ezután is minden műfajban minden korosztálynak szeretnének előadásokat kínálni.

 

sopron petofi

 

Az évadnyitó előadás Várkonyi Mátyás és Béres Attila A bábjátékos című rockoperája lesz októberben. A rendező Katona Imre, a főszereplő Vastag Tamás és Szolnoki Tibor lesz. Mint Katona Imre elmondta, a darab különleges kihívást jelent a társulat számára, mert egyszerre színészi, táncosi és énekesi feladatokat is magában rejt.


Műsorra Tűzik Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát is, amely az Evangélium Színházzal közös produkció lesz majd Juhász Rozália rendezésében és Fodor Zsóka szereplésével. Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját Szitás Barbara rendezi Horváth Zsuzsa főszereplésével, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című színházi játékát pedig Pataki András rendezésében mutatják be.


Lehár Ferenc Luxemburg grófja című nagyoperettje a Budapesti Operettszínházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös produkció lesz, amelynek bemutatóját a Fertőrákosi Barlangszínházban tartják 2016 júniusában.


A bérletes előadások között láthatja majd a közönség Anna Gavalda Szerettem őt című színművét, amelyet a Rózsavölgyi Szalon mutat be Szántó Erika rendezésében, Szilágyi Tibor és Györgyi Anna főszereplésével.


A Sopron Balett az Álmos legendája című táncművel ősbemutatóra várja a közönséget. A zenét a Ghymes együttes alapító tagja, Szarka Gyula kimondottam ehhez a darabhoz írta. Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője kiemelte, hogy az Álmos legendája "nem történelmi tabló akar lenni, hanem a néplelket", valamint a szakrális és a profán világ ellentétét próbálja bemutatni.


Pataki András kitért arra is, hogy Ingmar Bergman Őszi szonátájába, amelyet ő visz színre, a soproni mellett a marosvásárhelyi, a zentai és a komáromi színházból válogatják a szereplőket, ami tükrözi a négy kulturális intézmény közötti jó kapcsolatot. A produkciót a Bécsi Európa Klubban is bemutatják majd.


Az Orlai Produkció Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című darabjával vendégszerepel a következő évadban, Mikó István Svejk vagyok címmel ad önálló estet, Haumann Péter pedig Platón Szókratész védőbeszédével lép színpadra.


Az óvodások számára felújítják A szép Cerceruska című táncjátékot, valamint bemutatják Lázár Ervin A kétarcú boszorkány című mesejátékát, valamint Pille Tamás és Juhász Levente A három kismalac című produkcióját. Ez utóbbit a Komáromi Jókai Színház előadásában láthatják a legkisebbek.

 

 

Forrás: MTI

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.