Vidnyánszky Attila levele a Burgtheater intendánsának

2015. április 20. hétfő, 18:26

Vidnyánszky Attila főigazgató levélben fordult Karin Bergmannhoz, a Burgtheater intendánsához, az április 19-én a MITEM-en vendégszerepelt Sirály című előadásuk végén felolvasott levél kapcsán. 

attila

 

Karin Bergmann

intendáns asszony részére

 

Burgtheater

Bécs

 

 

Tisztelt Intendáns Asszony!

 

A Nemzeti Színház örömmel hívta és fogadta a Burgtheater Sirály című előadását a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) programjába. A találkozón szerte Európából 13 ország 20 produkcióját mutatjuk be a magyar közönségnek.

 

Februárban Ön arról tájékoztatott, hogy a MITEM-en való részvételük "feltétele", hogy rendezzünk Budapesten vitát a "nemzeti színház" fogalmáról. Álltam a vita elébe, április 13-án a Goethe Intézetben rendezett beszélgetésen kiderült, hogy bár sok kérdésben nem értünk egyet, van mód és szándék köztünk az együttműködésre.

 

A MITEM programjába - Önökkel egyeztetve - április 18-adikára szakmai vitát szerveztünk, melyre Ön - korábbi ígérete ellenére és a Nemzeti Színház munkatársai valamint a vitán résztvevő többi külföldi szakember sajnálatára - nem jött el. Ahogyan - részvételét két nappal korábban, e-mailben lemondva - nem jött el a Sirály előadásra és az azt követő, jó előre meghirdetett közönségtalálkozóra Jan Bosse, az előadás rendezője sem.

 

A Burgtheater társulatának felajánlottuk, hogy a rendező nélkül is tartsák meg a közönségtalálkozót, ezzel azonban nem kívántak élni. Az előadás végén azonban egy, a magyar belpolitikával kapcsolatos utalásokkal tűzdelt levelet olvastak fel a közönségnek, mely gesztust meglehetős értetlenséggel fogadtunk. Meglehetős türelemmel viseltük azt is, amikor a Burgtheater munkatársai „fasisztáztak” a színpadon, próba közben.

 

Úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra.

 

Kérem, tájékoztasson arról, hogy mi volt az oka annak, hogy társulatát Ön és a rendező "magára hagyta" a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai! Úgy érezzük, ezzel a magyarázattal a MITEM-en örömmel részt vevő többi társulatnak is tartoznak!

 

A Nemzeti Színház számára megtiszteltetés színpadán fogadni a világ meghatározó színházait, így a Burgtheatert is. A Sirály inspiratív, izgalmas előadás volt, melyet a közönségünk jól fogadott. A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám szeretném, ha a tegnap Budapesten történteket megmagyarázná!

 

Budapest, 2015. április 20.

 

Tisztelettel:

Vidnyánszky Attila

főigazgató

 

 

Forrás: Nemzeti Színház

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.