"Negatív figurát játszani igencsak szórakoztató" - Interjú Udvaros Dorottyával

2015. február 12. csütörtök, 08:00

Február 20-án mutatja be a Csiky Gergely Színház Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabját. A Violet Westont alakító Udvaros Dorottyát – aki először játszik Kaposváron – Bérczes László kérdezte.

 

Oklahoma proba Memlaur12

Augusztus Oklahomában - próba (fotó: Memlaur Imre)

 

Először lépsz a kaposvári színpadra – de gondolom, nem először jársz Kaposvárott.
Nem, nem! Annak idején sokszor jöttünk ide előadást nézni. De az nagyon régen volt, nem is emlékszem már, mikor.


Vidéken kezdted a pályádat, de Szolnokról azonnal a fővárosba kerültél, és azóta is nagyon ritkán játszottál vidéken. Kicsit csodálkoztam is, amikor ebben az évadban vállaltad, hogy nálunk vendégszerepelsz. Miért?
Több összetevője van ennek: először is volt a híres film, van ez a remek darab és benne ez a remek szerep. Ilyenkor azonnal megdobban a szív, és azt mondja: igen. De kell hozzá az is, hogy az anyaszínházamban, a Nemzetiben hozzájáruljanak ehhez. A rendező személye sem mellékes: Guelminóval utoljára akkor találkoztam, amikor még dramaturgként dolgozott az Örkény Színházban. Úgy maradt meg emlékeimben, hogy egy okos, felkészült, szimpatikus fiatalember – kíváncsi voltam hát, hogy rendezőként milyen. És ott volt a szereposztás: az első próbák igazolták is, hogy egy nagyszerű csapathoz csatlakozhattam. Takival (Takács Kati) többször játszottunk együtt, mind jó élmény, de rég volt. Kovács Zsolthoz színpadon is, filmen is volt szerencsém – és tényleg szerencse, mert elképesztően nagy színész. Mészáros Sárával akkor találkoztam, amikor végzős színész volt. És most boldogság látni, milyen igazi, jelentős színésznő lett belőle! A próbák azt mutatják, hogy a többiek is kiválóak. Szóval örülök, hogy elvállaltam ezt a munkát.

 

A Budapest-Kaposvár ingázás sem egyszerű. Ez sem tántorít el?
Ha egyszer elszánom magam, és döntök, akkor tovább nem hezitálok. Elvállaltam és kész. Ma reggel Kaposvárra mentem, próbáltam, aztán beültem az autóba, mert este Budapesten játszom, holnap ugyanez. Nem baj, én szeretek dolgozni. Valamit valamiért. És több a hozadék, mint a veszteség. Például az, hogy egy új közegbe kerültem. Friss, váratlan élmények érnek, máshogy szólalnak meg a kollégák, és én is máshogy tudok megszólalni. Feltétlen híve vagyok a társulati létezésnek, de egy-egy kirándulás mindenkinek jót tesz.

 

Oklahoma olvaso Memlaur16

A darab olvasópróbáján (fotó: Memlaur Imre)

 

Döntésedben befolyásolt a híres film is – van, aki ilyenkor megijed: Oscar és Golden Globe, Meryl Streep és Julia Roberts…
Nem vagyok ijedős. Sőt, engem kifejezetten inspirál egy ilyen helyzet: ezt a szerepet Meryl Streep játszotta, na jó, nézzük meg, én mit tudok vele kezdeni?! Egyébként is, a film és a színház nagyon különböző műfajok. Ők snittenként vették fel a jeleneteket, én viszont este hét és tíz között végigélhetem ennek a nőnek a történetét. Ezt csak a színház adhatja meg.


De hát ez egy rettenetes asszony, legalábbis életének szörnyű időszakát éli meg. Halálos beteg, gyógyszerekkel drogozza magát, körülötte egy szétesett család, ő maga is széthullott személyiség… Miért jó ezt végigélni?
Először is: negatív figurát játszani igencsak szórakoztató. Az igazi kihívás pedig annak felfejtése, hogy mitől történhetett meg ez a szétesés. Ez a házaspár – egy alkoholista férfi és egy drogos nő – egykor nagyon klassz pár lehetett. Értelmesek, intelligensek, jó fejek voltak valaha. Vajon mi történhetett velük? Olyan kérdések ezek, amikkel mindenki küzd. Hiszen mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor szétcsúszhatnak a dolgok – ideiglenesen, de akár végérvényesen. Jó dolog a színpadon foglalkozni az élet alapkérdéseivel: bírsz-e hűséges lenni?, tudod-e tolerálni a társadat?, jól szereted-e a gyerekeidet?, van-e felelősségérzeted saját életedért és másokéért…? Azok a húsbavágó kérdések, amikkel nap mint nap minden egyes ember találkozik. Meggyőződésem, hogy lesznek a nézőtéren, és nem is kevesen, akik egy-egy pillanatban nagyon is ismerősnek találják majd a színpadon látottakat. Még akkor is, ha egy negatív figura közvetíti azt.

 

Valójában nem negatív szereplőt írsz le – sokkal inkább egy többre hivatott embert, akinek valamikor valamiért szétcsúszott az élete.
Mi egy végeredménnyel találkozunk: kegyetlen, gonosz ember lett belőle. De biztos nem ilyen volt fiatalon. Vajon miért kanyarodott errefelé az élete? Mondhatjuk, halálos beteg, akinek már minden mindegy. De hány emberrel találkozunk, aki méltósággal viseli az ilyen helyzetet?! Nemrég sokat beszélgettem apámmal Devecseri Gáborról, aki halálos betegen is élete utolsó pillanatáig keményen dolgozott. Mindenki tud ilyen példákat sorolni, azaz lehet így is elköszönni az élettől. Ez az asszony erre nem képes. Megkérgesedik, meggonoszodik – és ilyenek is vannak! Nekem az az izgalmas, hogy megtaláljam az ő igazságait, miközben igenis, egy rossz, gonosz asszonyt kell játszanom.

 

udvaros oklahoma csiky

Fotó: Memlaur Imre

 

Amikor keresed az okokat, és próbálsz visszanyúlni az időben, biztosan találsz olyan pontokat, amik rímelnek saját életedre. Mindannyian találhatunk ilyeneket. Olyanokat, amikor azt mondja az ember: „aha, én is voltam így, de mást léptem”. Téged mi tartott meg?
Van például egy lényeges különbség köztem és ez az asszony között: nekem van egy hivatásom, míg neki nincs. Felnőttek a gyerekei, és neki hirtelen nincs dolga. Jó anyagi körülmények közt vegetáló feleség lett. Ennyi. Márpedig ez kevés. Ismerek olyanokat, akik immár a harmadik aktív életszakaszukat kezdik el. Lezárult az első, belefogtak a másodikba, aztán újra váltottak. Aktívan, tevékenyen élik az életüket. Ez az asszony erre valamiért nem képes. Telik a napja, dologtalanul, és hogy valami történjen, beveszi egyik gyógyszert a másik után. Az élet kegyetlen tud lenni: ha elfogyott a dolgod, nem mondja azt, hogy „rendben, aludj el szépen”, hanem borzasztó éveket ró ki rád. „Éld végig”, mondja az élet.


A színház jó hely: mindezeket eljátszhatod. Jó feladat egy tevékeny ember megmutatása, de ugyanilyen jó feladat, ha egy gyógyszerekbe menekülő, beteg asszonyt kell játszanod.
Abszolút! Játszok most egy Marguerite Duras kisregényből készült előadást a Nemzetiben. Az ott általam játszott nő is egy jól szituált feleség, akinek a kapcsolata kiürült, de a feleség szerepén kívül nincs más az életében. Marad tehát az alkohol.


Ennek következményeit mindenki el tudja képzelni. De Tracy Letts hősnője gyógyszerekkel tömi magát. Ilyenkor te tanulmányozol egy drogost?
Nekem volt kit „tanulmányozni”. Édesanyám rendszeresen gyógyszert szedett. Marékszámra szedte – hol ezért, hol azért.


Ezt gyerekként hogy viselted?
Ugyanolyan tehetetlen dühöt éreztem, mint a darabbéli gyerekek.


És most „bosszúból” belebújhatsz egy ilyen ember bőrébe?
Ha nem is bosszú, de nagyon jó azt megfogalmazni, hogy ez semmire nem hoz megoldást. Édesanyám évekkel ezelőtt meghalt, nincs már bennem harag vagy düh, nem ítélem meg az életét. Belátóbb, megértőbb vagyok. De a kérdés megmarad: vajon miért ezt az utat választotta? Azért jó hely a színház, mert a begyűjtött élményeket itt előhívhatjuk, megtisztogathatjuk, sőt megtisztulhatunk általa. Nem oldódik meg semmi, de felcsillannak apró válaszok, és én, Udvaros Dorottya, miközben eljátszok egy amerikai asszonyt, megérthetek ezt-azt az életből, az életemből.


Tulajdonképpen arról beszélsz, hogy mire jó nekem, nézőnek a színház: általa többet értek meg az emberről. Önmagamról és másokról.
Minden jó darab és jó előadás ugyanazt járja körül: hogyan is éljünk? Ha a színpadon minőséget látunk, akkor bevalljuk vagy nem valljuk be: egy-egy pillanatban magunkra ismerünk. Ez maga a katartikus pillanat – és ez segít. Segít továbbélni.


Meg tudsz nevezni ilyen előadásokat? Olyanokat, amikor a nézőtéren megélhetted ezeket a katartikus pillanatokat?
Sok ilyen volt. Hirtelen Andrei Serban rendezése, a Hedda Gabler ugrik be. És az a csoda, amit oly sokan átélhettünk Dogyin előadását, a Gaudeamust látva. Maga volt a boldogság. De itt, Kaposvárott is ért ilyen élmény nemrég: a Magyar Elektra. Az első félórában még kicsit fészkelődtem, de egyre jobban behúzott az előadás, nemhogy elfáradtam, hanem egyre feszültebben, koncentráltabban néztem. Remek volt. Jó lenne, ha az Oklahoma után is ezt élnék meg a nézők.


Az interjút készítette: Bérczes László

Forrás: Csiky Gergely Színház

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.