Bemutatták Karlovy Varyban Tilla új filmjét

2016. július 3. vasárnap, 14:09

Bemutatták Till Attila Tiszta szívvel című filmjét Karlovy Varyban az 51. nemzetközi filmfesztiválon. A mustra Nyugattól keletre (East of the West) című válogatásában szombaton látható alkotás sikert aratott.

 

Till Attila az MTI-nek elmondta: a szekció nyitóvetítéseként volt látható a Tiszta szívvel, amelynek nemzetközi premierjét tartották Karlovy Varyban. A filmet először láthatta a külföldi közönség, és nagy sikerrel szerepelt - mondta, hozzátéve, hogy jó hangulatú volt a vetítés, a nézők már a film vége előtt elkezdtek tapsolni. "Meg is hatódtam, milyen kedvesek az emberek, hogy ez nekik tetszik" - jegyezte meg a rendező.


Mint mondta, a cseh fürdővárosban ilyenkor a film a főszereplő. A stáb számos tagja elkísérte a Tiszta szívvel című alkotást a fesztiválra: Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Fekete Ádám főszereplők és több szereplő mellett Stalter Judit producer, Juhász Imre operatőr, Gothár Márton vágó és Kalotás Csaba zeneszerző is képviseli a filmet.


"Nagyon baráti, családias a légkör, a fesztiválnak szenzációs a hangulata" - mondta a rendező, aki a szombati premierre érkezett és hétfőn tér haza Karlovy Varyból.

 

Gothar Thuroczy Till

Gothár Márton vágó, Thuróczy Szabolcs és Till Attila Karlovy Vary-ban

(fotó: Gothár Márton)


Kitért arra is, hogy minden vetítés más, a film fogadtatása akár országonként változhat. A fesztiválközönség általában filmértő, filmrajongó nézőkből áll, akik már sok mindent láttak, kegyetlenebbek is tudnak lenni, könnyebben ítélnek, de nagyon fel is emelhetnek egy filmet, ha tetszik nekik. "Karlovy Varyban az újdonságot, az érdekességet, az extremitást szeretik. Ez egy olyan fesztivál, amelyik díjazza, ha valami frisset talál, és úgy tűnik, a mi esetünkben is ez történt" - mondta Till Attila.


Az A-kategóriás filmmustra a kelet-európai film legnagyobb fóruma. Rangos dolog, hogy a filmet itt mutatták be - mondta a rendező. Tájékoztatása szerint a film számos további fesztiválmeghívást kapott. Az alkotás ősztől a francia mozikban lesz látható.


Az első és második filmeket felvonultató East of the West szekcióban vetített Tiszta szívvel című akcióvígjáték két fiatal mozgássérültről szól, akik közeli barátságot kötnek egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak. A valóságban is mozgássérült fiatalok kaptak lehetőséget arra, hogy szerepeljenek a filmben, ilyen nem nagyon volt még a filmtörténetben - mondta a rendező, hozzátéve: fontos, hogy ezt a gesztust sokan láthassák.


Kiemelte: a sokrétegű történetben talán a legfontosabb, hogy látunk egy fiatalt, aki sok-sok problémával küzd, mégsem süllyed önsajnálatba, hanem a hajánál fogva, saját eredeti módszereivel kirángatja magát ebből az állapotból. "Mi egyebet tudunk tenni? Ez az élet. Amit mi megalkottunk magunknak a saját életünkből, azok vagyunk" - mondta Till Attila.

 

A Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotást április végén mutatták be a hazai mozik.

 

A pénteken megnyílt Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál kilenc napja alatt több mint 70 ország 180 filmjét láthatja a közönség. A versenykategóriában a Kristályglóbuszért, vagyis a fődíjért 12 film, köztük egy másik magyar alkotás, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje indul. A mezőnybe egy cseh-szlovák koprodukciós munkát, de orosz, német és olasz filmet is beválogattak a szervezők.

 

MTI

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.