Folytatás a Krétakörben - Rába Roland

Folytatás a Krétakörben



Rába Roland
Budapest egyik művész mozijának kávézójában ülünk Rába Rolanddal, a Katona Jnzsef ť színház Ť színészével. Élvezi, hogy sikerült kifognia azt a kényelmes sarkot, ahol bőrfotelekben ülve fogyaszthatjuk cl a kávénkat. Öltözéke és "kölkös" arca alapján akár egyetemistának is gondolhatnák, pedig már 4 éve, hagy a Katonába szenádőtt. Sikeresnek mondható eddigi pályája, zámos karakter- és főszerep megformálása fűződik nevéhez, mégis váltásra készül. Az új évadban már a Schilling Árpád vezette Krétakör ť Színház Ť társulatát erősíti. -A Katonához tartpzni valódi presztízst jelent a szakmán belül, mégis úgy' döntött, hogy a jövő évadtól egy fiatalabb, kísérletezőbb "világért" ott hagyja a Zsámbéki Gábor vezette társulatot. Nehéz volt a döntés'! -Nem volt könnyű és még most sem az. Zsintbéki Gábort tapasztalata, hozzáállása, stílusa. egyáltalán embersége alapján mestcrcnutek tekintem. Vehéz az elválás,lól ereztem magam a társulatban és a rám bizott téladatokkal is eléŤellett mltam. ci,zont űnmapannnal nem volG3m lcljc.sen cle,edett. .4zt gondoltam. váltani kell, s tfibbet dolkoznom. A Katona profi ť színház Ť, itt már bejáratott ,.üzernbeti ., bejáratott . menetrend" szerint folyik a munka. Schillingnel a próbaielpantat intenzívebb, jóval több utat kell ttejámi, amíg a végeredmény kialakul. A Krétakör ť színház Ť még nagyon az elejénjár, ügv .ondolpm, hor.ry itt részese lehetek valami olyan megszületésének; amit azok a katonás kollegák éltek át, akik 2(1 éve. az alapításnál is ott voltak. - A színházhoz képest közvetlenül ugyan nem mérhető, de sikeresek voltak azok a filmek is, amelyekben idáig játszott, lia nem tévedek, 2-3 éve a filmszemlén ebben a moziban mutatták be a Nincsen nekem vágyam semmi című alkotást, amelyben főszerepet játszott. Siker volt, mégis, mintha azóta nem hívták volna filmezni... Szerepeltem még Jancso Miklós legutóbbi filmjében, s a színművészetín volt es.ry nyolcrészes televíziós sorozat is, ahol több fiatal rendezővel dolgoztam együtt. de valóban, valamiért elkerülnek a filmes felkeresek. A színházi szerepek próbálása és eljátszása nafiy ürömöt ad, de nem tagadom, szívcsen j,ítszanck meg több filmben. Petsze a magyar lilm helyzete a sikerek ellenére ma nagyon elkesetítő- nem vclctlcn, hogy a közelmúlt egyik díszbemutatóján látványosan tiltakcutak azok a fiatal rendc;zők. akik Simó Sándor tihmendező osnályába jártak. Egy színésznek alapvető vágya, hogy mindentélc műfajban kipr ' -. .gát.,ehhez hozzátartozna a film, a televí= .rádt0 ts. A Katona líz,ef ť Színház Ť által bizfosttot.-évi;.cét bemutató nem kötötte le eléggé az energiámat,-et is szerepet játszou abban, hogy a Krétakört válasszam, ahol folyantatusan szúkséC van rám. - Bár csak az új évadtól szcnődik a Schillingfélc társulathoz, a m$rcius végén bemutatott Leonce és Léna című darabban már fontos szerepet kapott, Könnyen ment a beilleszkedés az új csapatba:' -A Krétakör Szinh;sz tagjait regóra ismerem, sőt dolgozhmk is együtt a "Szerelem, vagy amit akartok című elöadásban 2000 nyarán. Amikor idcn fcbnarban megkérdeztem Schilling Árpádot, szer ződtetne-e, örömmel mondott igent, és fclajáttlott ; az éppen akkor készülő előadásukban egy szerepet. j A Lconce és Léna nagyban különbözik az eddig megszokott krétakörös produkcióktól. A próbák jó hangulatban, intenzíven folytak. Úgy érnem, én is felszabadultam, jobban, mint az előadásokon, de remélhetőleg az a "lazaság . hamarosan visszajön. A társulat tchctseges fiatal emberekből áll, jó érzés köztük lenni. Mivel szerződésem az év végéig a Katonához köt, Zsámbéki Gábor igazgató beleegyezését kellett kémem, aki, miután látta, hogy elhatározásom komoly, elengedett. - A Leonce és Lénában 1'aleriót alakítja, aki többször dalra fakad az előadás folyamán,.. t)rültc;m, hogy végre énekelhetek; erre a főiskola óta nem igazán volt mrídcnt. Szívesen játszanék kifejezetten zenés darabokban, operettekben. Nagyon szeretek és tudok is táncolni, sajnos ezt a képességemet is csak diszkókban és partikon tudom kamatoztatta,..Egyelűrc... =A krétaköré különleges clőad$saikon tÚl ara.ól is híresek;l.y sokfelé elviszik külföldre is produkcióikat. ,S.z"erret utazni:' - Természetesett. Kíváncsi vagyok a világra. Fantasztikus dolog új helyeket, más kultúrákat. cmbereket felfedezeti: Szeretek egyedül is barangolni, csatangolni az utcákon, ismeretlen emberekkel találkozni. Nagy élményem volt a "Ki mit tud?'. utáni Ihaiföldi jutalomút, az egy teljesen más világ. A Katona társulatával is rengetc;g helyen jártunk. A krétakörbe való érkezésem egyben egy új utazás kezdete. Nem tudni, meddig tart, nem tudni, milyen lesz; de éppen ezért izgalmas.

Kuti István


Dátum : 2002.05.02. Újság : Népszava Melléklet 1.oldal

süti beállítások módosítása