Pont Mûhely hét

2002-05-09 10:56 Info rádió

Info rádió - Hírek

Riporter Andzsuli András


Mv.: - Szerdán kezdődött a Mu Színházba a Pont Műhely hét. Viczei Zoltánt, a Pont Műhely egyik színészét Andzsuli András kérdezte.

Viczei Zoltán, a Pont Műhely egyik színésze: - Célunk az az, hogy a színház betöltse azt a funkcióját, amit illendő lenne, hogy betöltsön, azaz hogy szórakoztasson. Tehát megpróbálunk a lehetőségeink szerint olyan szórakozást kínálni a nézőknek, ami valóban az. Tehát nem szeretnénk öncélú produkciókat létrehozni, belterjes, csak számunkra érthető dolgokkal foglalkozni. Leginkább megpróbálunk olyan formákat találni, amik a szélesebb közönség körében is érthetőek és elfogadhatóak, vagy majdnem elfogadhatóak, de mindenképpen megérthető. A Pont Műhely az tíz évvel ezelőtt alakult Jászberényben. Eleinte színházként működött csak, azóta a színházi tevékenység az kibővült. A műhelyhez csatlakoztak képzőművészek és zenészek is és hát a továbbiakban is szeretnénk összművészeti műhelyként működni. A Pont Műhely napok alatt öt előadást fogunk játszani. Ma este huszonegy órakor a Hosszú nap című produkciót fogjuk játszani, ami 99-ben készült. Holnap este 21-től a Látnokok kerül műsorra és szombaton este nyolckor a legutóbbi produkciónk Hősök címre. Leginkább olyan dolgokkal foglalkozunk, amik nagyon aktuálisak a mi életünkben. Leginkább a saját világunkat próbáljuk megjeleníteni. Megpróbáljuk megtalálni a megfelelő formát ahhoz, hogy ki tudjuk fejezni magunkat. Tehát mindenki hozza magával a saját világát és aztán ezt megpróbáljuk valamiféleképpen összahangba hozni egy rendező koordinálásával. Keszeg László a főrendező és a művészeti vezető, ő a kaposvári színháznak a rendezője egyébként főállásban. Aztán az őstagok közül van még Baranyi Szilvia, Kruppa Sándor, Viczei Zsolt. Díszlettervezőnk Valt Gábor, a jelmeztervezőnk Szűcs Edit és Ferenc Zsófi. További színészek: Enyedi Évike, Szabó Anni, Jávor Zsófi, Rezes Judit, Felsőci Réka, Túróczi Szabolcs. A Márkus Berci az állandó zeneszerzője a társulatnak, valamint van egy író, akit a legutóbbi produkcióban integráltunk, a Bíró László. Bert Krisztián költő verseit és írásait pedig felhasználtuk már az eddigi előadásainkban is.

süti beállítások módosítása