Magyar Dráma Napja

2002-09-20 21:45 Duna TV

Duna Híradó - este



- Mv.: A Magyar Dráma Napja alkalmából az ország színházigazgatóit látta vendégül Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.

- Mv.: Ezen a napon Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatójára emlékezünk.

- R.: A magyar színjátszás évszázadok óta fontos szerepet tölt be a nemzeti nyelv és azonosságtudat megőrzésében határon innen és túl, hangoztatta az Országgyűlés alelnöke. A megjelent színházi vezetők szerint a társulatok munkájára a közéletet jellemző politikai megosztottság nincs hatással.

- Szikora János igazgató, Szigligeti Színház, Szolnok: A politika ideológiai szinten semmilyen formában és semmilyen mértékben nincs jelen a mai magyar színházi életben. A politika azonban gazdasági eszközeivel közvetett módon jelen van, és adott esetben érvényesíteni is képes az akaratát.

- Kerényi Imre igazgató, Madách Színház: A rendszerváltozás utáni többpártrendszerben nincs annyi konfliktus, hogy a színház vajon nagyon odaálljon valamelyik párt mellé, tehát ezért sokkal jobb, hogyha az általános emberi mozzanatok vannak hangsúlyozva a színházművészetben, az örök emberi értékek.

- R.: Mandur László az uniós csatlakozással kapcasolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai közösségnek néhány éven belül tucatnyi új nyelvet és kultúrát kell integrálnia.

süti beállítások módosítása