Felmentését kérte Huszti Péter a Nemzeti Színház ügyvezetõi teendõi alól. - jelentette be a kulturális miniszter

2002-10-06 06:32 m1

Nap-kelte



B.: - Felmentését kérte Huszti Péter a Nemzeti Színház ügyvezetői teendői alól. - jelentette be a kulturális miniszter. Reményei szerint október végéig elbírálják a beérkező pályázatok alapján, hogy ki vezeti majd az intézményt. Huszti Péter nem indul a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért. Úgy érzi, hogy az ügyvezető főigazgatói kinevezéséről szóló bejelentés óta eltelt időszakban tapasztalt ellenséges légkörben nem lehet, és nem is tud dolgozni. - derül ki a Nemzeti Színház igazgatóságának közleményéből.

R.: - A Nemzeti Színház direktori posztjára Huszti Péter Kossuth-díjas színművészt, rendezőt jelölte ki Görgey Gábor május végén. A kulturális miniszter annak ellenére tette ezt, hogy korábban azt nyilatkozta: pályázatot írat ki a posztra. Többen nemtetszésüket fejezték ki, a Magyar Színházi Társaság rendezői testülete, valamint a Nyilvánosság Klub is tiltakozott. Múlt héten Görgey Gábor bejelentette: megváltoztatja korábbi álláspontját, mégis pályázat útján dől el, ki kerül a Nemzeti igazgatói székébe. A kultusztárca első embere megállapodott Huszti Péterrel, hogy december 31-éig ügyvezető főigazgatóként ellátja a feladatot. A kulturális miniszter szerdán bejelentette: Huszti Péter felmentését kérte a Nemzeti Színház ügyvezetői teendői alól.

Görgey Gábor miniszter, NKÖM: - Huszti Pétertől kaptam tegnap egy levelet, amelyben arra kér, hogy mentsem fel ez alól a kötelezettsége alól. Művészi elkötelezettségei, vállalásai, rendezései, színészi és egyéb, magyarán szólva, a, a terhet túl nagynak érezte, és arra kért, hogy értsem ezt meg.

Mv.: - Hát, hölgyeim és uraim, nem akármire vállalkozom, amikor a Klapka, Székhelyi, Jordán, Márta, Szűcs csatársorral próbálom megrohamozni a Nemzeti Színház kapuját. Uraim, hallottuk a bejátszást, hallottuk a hírt, ha ez a hír nincs, akkor ti most nem ültök itt, hiszen Huszti Péter már régesrégen igazgatója a Nemzetinek, de ez a hír elhangzott. Jó, akkor kezdjük azzal, hogy jó igazgatója lett volna Huszti Péter a Nemzeti Színháznak?

Jordán Tamás, a Merlin Színház igazgatója: - Én azt gondolom, hogy igen. Nagyon megbízható, jó színvonalú színházat csinált volna, én, őszintén szólva, sajnáltam, hogy ez így alakult.

Székhelyi József, színművész: - Magam is úgy látom, hogy egy elegáns, kulturált úr, aki nagyon nagyvonalúan és szépen is csinálhatta volna, tehetségesen és elegánsan, ezt a pokoli sarzsit. Sajnálom, hogy, hogy ez a furcsa fordulat jött az életben.

Mv.: - Igaza volt a miniszternek, amikor visszalépett? Holott, ha pusztán a jogszabályokhoz ragaszkodunk, akkor Görgey Gábornak joga volt őt kinevezni.

Székhelyi: - Ez nem jog kérdése, én azt gondolom, hanem, ha van valami konszenzuális megállapodás, hogy hogy is történjenek a kinevezések, akkor annak a mentén kell haladni. Néhány nemzeti alapintézményünk van, ilyen az Opera, a Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház. Azt gondolom, hogy teljesen rendben van az, ha egy miniszter, aki hihetetlenül széles felhatalmazással viseli a felelősség talárját, személyében dönt arról, hogy ki, vagy kik vezessék ezeket a fantasztikus intézményeket, de az is egy megoldás, ha pályázatatja. Mind a kettő jogszerű, mind a kettő okszerű, mind a két eljárás tökéletesen rendben van. Hogy itt, ebben az esetben egy ilyen furcsa gellert kapott a történet, és, és mindenféle, a közvéleményt, és a szakmai közvéleményt is megosztó fordulatok jöttek, ez valóban nem szerencsés. Egy ilyen iszonyúan fontos alapintézmény sorsát illetően, mint amilyen a Nemzeti Színház.

Mv.: - Tényleg ennyire fontos a Nemzeti Színház? Mért érzem én mindig azt, szóval, hadd maradjak az alapszakmámnál, a futballnál, szóval, amikor szövetségi kapitányság kerül szóba a magyar futballban, és, és itt általában ötpercenként szokott szóba kerülni, akkor a jelöltek előtte elmondják, hogy a magyar futball tragikus, az helyrehozhatatlan, itt minden rossz, mi száznyolcvanhetedikek vagyunk a világon, itt semmire, nincs utánpótlás, nincs pénz, de szövetségi kapitánynak jelentkezem. Na most, általában nem így szokott ez nálatok is lenni, hogy a magyar színház állapota szörnyű, nincs pénz, minden, de amikor Nemzetinek kell lenni az igazgatójának, akkor majd mindenki azt hiszi, hogy majd ő megoldja.

Márta István, az Új Színház igazgatója: - Én úgy gondolom, hogy a magyar színház állapota nem szörnyű egyáltalán, szóval, itt van egy fantasztikus színházi élet, ebben az országban, nagyon sok vitatható produkció van, nagyon sok kiemelkedő produkció van, de egyáltalán nem, nagyon sok nyugati barátom jön ide. Elcsodálkoznak. Szóval, a fővárosi színházi életnél ennyi színház, és ilyen minőség jelenik meg, ez egy fantasztikus dolog. Most, ebben a szituációban, ugye, fölépült egy darab épület, egy darab politikai akarat útján, egy darab borzasztó összevisszaság van, majd eléggé összevisszaságba kezdett el működni ez a Nemzeti Színház. Hát természetese, hogy egy ilyen kis, apró kis történelem, múlt után nyilvánvaló, hogy rengeteg olyan döntés és döntéshalmaz születhet, amely szintén összevisszaságot sugall. Ezért én nagyon örülök, hogy végül is a miniszter úgy döntött, hogy pályázat legyen. De a magyar színházi élet egyáltalán nem olyan tragikus, mint amilyennek bizonyos szűk körök ezt kikiáltják. Szóval, nem igaz. Ez nem igaz.

Mv.: - Én mindig azt hallom, hogy, hogy nincs pénz, hogy, hogy, hogy...

Márta: - Hát persze!

Mv.: - ... rendezetlenek a viszonyok, és hogy nem jó ma magyar színésznek lenni.

Márta: - Csakhogy ez nem pénzkérdés, csakhogy ez nemcsak pénzkérdés.

Mv.: - Én még nem hallottam ma, én még nem hallottam ma magyar színészt, aki arról nyilatkozott, hogy de boldog vagyok, hogy, hogy, hogy, hogy ma színész vagyok.

Jordán: - Hát, beszélhetünk általában a színház presztízséről. Mert ugyan nagyon jó a magyar színházi élet, és tényleg csoda, hogy teltházakkal mennek az előadások, és a közönség nem pártol el a színészektől, de azért a színészet és a színház becsülete, az bizony csökken, csökkent az utóbbi években. Most, ugye, átveszik a sztárok, a színész-sztárok helyét a szappanoperák szereplői, akik különböző valóságshowban szerepelnek, szóval, most már tagadhatatlan az, hogy, hogy nem teremtődhetnek Básti Lajosok, vagy Őze Lajosok, szóval, ez most, ez, ez már nincs, ez az esély már elveszett. A társadalomban nincs akkora igény a, a színész-sztárokra, és a színész, a színház presztízse, az bizony csökkent.

Székhelyi: - Ugyan nem szerencsés, jaj, bocsánat!

Mv.: - Engedjétek Miklóst megszólalni, mert azt fogja mondani, hogy ő nem kapott helyet.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója: - Egyetértek a Tamással, de nemcsak az utóbbi években, hanem az utolsó évtizedekben romlott a színház és a színházművészet presztízse, és a színészeké is, mert régen azért ez nem így volt, Bajor Gizi idejében, mondjuk. Valaki játszott egy film-főszerepet, és tudott venni egy villát. Most egy kocsit se tud venni belőle.

Mv.: - De akkor miből gondoljátok, hogy ha bármelyikőtök a Nemzeti élére kerül, hogy majd onnan, az első számú posztról, neki olyanok, színészei lesznek, aki majd tud venni egy villát?

Szűcs: - Hát, én azt, a pályázatból kiderül, hogy az első alkalommal van egy olyan helyzet, hogy a Nemzetibe talán az első évekre megfelelő mennyiségű pénz van. Tehát össze lehet gyűjteni az ország legjobb színészeit, a legjobb rendezőit, ettől persze még nem biztos, hogy minden tökéletes lesz. De igyekezni kell arra, hogy a legjobb előadások szüljenek, szülessenek, és nem azt kell nézni, hogy a Nemzeti jelző előtte van, hanem az ország legjobb színháza legyen a Nemzeti.

Székhelyi: - Ugyan nem szerencsés egymásnak nagyon nehezen megfelelő kategóriákat hasonlítgatni, de hát ha futball, ám legyen a futball. Ugyebár, a Real Madrid is összevásárol fantasztikus sztárokat, anyagilag talán a, a világon a legjobban álló vállalat a Real Madrid.

Mv.: - A Manchester az első, de utána a második.

Székhelyi: - Meg a Manchester. Na de hát a Real elég jól áll, de azért megverhető, kikaphat. De, még mindig nem elszakadva a futballtól, egy nagyon nagy rendező, futball-rendező, hogyha a két kategóriát, a kedvedért összeszűröm, akit úgy hívtak, hogy Lakat Károly. Mond valamit neked?

Mv.: - Hallottam róla.

Székhelyi: - Az azt mondta, hogy egy egész pályafutás rezüméjét úgy tudná egy mondatban összefoglalni, mikor fölkérdezték, hogy mint labdarúgó gurunak, mi a véleménye a labdarúgásról általában, és az edzőségről, az igazgatásról, a szövetségi kapitányságról, akkor azt mondta, hogy: "Egy egész pályafutás minden tapasztalásával állíthatom, hogy csak a vesztes csapat fáradt." És ez gyönyörű. Ez a mi mesterségünkre is abszolút így igaz. S azt gondolom, hogy ha bajunk van, nekünk itt mindannyiónknak, a színház mai helyzetével, az elsősorban abból fakad, hogy a struktúra nagyon elfárasztja az embereket, nagyon sokat kivesz, most nem viccelek azzal, hogy hajnalban itt ülünk, a barátom, gyerekkori pajtásom, Jordán Tamás tegnap este még Pécsett játszott, jómagam Szolnokon, megelőzőleg Szegeden voltam reggel, szerepet osztani, és rohantam Budapestre próbálni, és visszamentem Szolnokra játszani, és Szolnokról jöttem haza, és hajnalban itt vagyok, nekem a Charlie jut eszembe, a fantasztikus édes számával, hogy "az, aki szép, az reggel is szép". Hát, gyerekek, mi eléggé gyengén, gyengén vagyunk itt eleresztve.

Mv.: - Jó, de hát...

Székhelyi: - De ha már szépek nem vagyunk, legalább okosak legyünk. De nagyon nehéz okosnak lenni, és bölcsnek, és szépnek, hajnalban, egy ilyen nagyon fontos témáról, amiről azt gondolom, hogy nemcsak a pályázat kapcsán indított el bennünk egy - egy-egy, vagy öt-öt, vagy hat-hat, vagy hét-hét, tudja az ördög, hogy hányan pályáztak - gondolatsort, hanem én magam, a pályára kerülésem óta, ennek pedig már negyven éve, foglalkozom valamilyen szinten azzal, hogy mi, mi lehetett az a Nemzeti Színház, amiről a szüleink annyit meséltek. Aminek olyan fantasztikus aurája volt. Az egész pályára, az egész nemzetre kisugárzó hatása. És ennek a hatáselemzésnek a, a párlatát, vagy esszenciáját írtam én a dolgozatomba.

Jordán: - Te már gyerekkorodban a Nemzeti Színház igazgatója szerettél volna lenni? Már egész kicsi...?

Székhelyi: - Nem, nem. Gyerekkorom óta foglalkoztat a Nemzeti Színház, mint olyan.

Mv.: - Tökéletesen egyetértek veled, Jóska, abban, hogy, hogy a szüleink azt mondták, hogy valami, meg inkább a nagymamáink, hogy fantasztikus aurája volt. Amióta én színházfigyelő ember vagyok, azóta a Nemzeti Színház nekem az unalmat üzeni.

Székhelyi: - Rossz, lehet, hogy rossz pillanatban...

Mv.: - Tehát a Vígszínház, a Madách, a, és most sorolhatnám, az Új Színház, a Merlin...

Székhelyi: - Figyelj, volt olyan, Katona József Színház.

Mv.: - ..., a szórakoztatást, a, a kellemes érzést, valamiért a Nemzeti: jaj, nem kell, ne, ne, az unalmas, és megyek máshova.

Márta: - Hát hisz, hisz egy protokolláris hely lett a Nemzeti Színház, sajnálatos módon.

Mv.: - Ezt akarom kérdezni tőletek, hogy a Nemzetinek feltétlenül unalmasnak kell lennie? Nem.

Márta: - Egyébként ez, ez se igaz, mert volt egy időszaka...

Jordán: - Hát az ötvenes évek elején, ugye, nagyon progressziv volt a régi Nemzeti Színház.

Székhelyi: - Hát hihetetlen. A Katonában volt olyan Ármány és szerelem, gondolj bele, hogy olyan párhuzamos szereposztás volt, hogy: Somlay Artúr, vagy Balázs Samu.

Mv.: - Jó, hát, de mikor játszott a Somlay Artúr...

Székhelyi: - Az ötvenes években.

Márta: - De ne felejtsük el, hogy a, hogy a Zsámbékiék korszakában, amikor jöttek a Nemzetibe, fantasztikus előadások voltak...

Mv.: - De hát azok ötven éve elmúltak, az ötvenes évek!

Székhelyi: - De a, a történelemben ötven év, az semmi. A mi életünkben valami.

Mv.: - A Nemzeti körül utoljára én akkor láttam egy kis pezsgést, és most hántsuk le róla a politikai mázt, ami, ami, ami őrületes módon most rákerült, amikor a "My fair Lady"-t bemutatták. Rögtön mindenki a Nemzetibe akart menni. Szóval, ezért kérdezem tőletek, hogy feltétlenül csak unalmas darabokat szabad, lehet, hogy klasszikus, lehet, hogy gyönyörű, lehet, hogy, hogy enélkül nincs egyetemes magyar kultúra, de elalszom!

Székhelyi: - Nem szinonímája a Nemzetinek az unalom, bocs!

Mv.: - Ezt kérdezem tőletek.

Szűcs: - Én nem hiszem, nem hiszem, hogy valamelyik, akármelyikünk is itt egy unalmas, vagy múzeum-színházat szeretne csinálni. Erről biztos vagyok benne, hogy egyikünk se így gondolja. Egy korszerű, mai, a mai nézőkhöz szóló színházat szeretnénk csinálni, még ha klasszikusokat játszunk, akkor is. És nemcsak klasszikusokat kell játszani.

Mv.: - Mi az, amit még elbír a Nemzeti, darabban?

Márta: - Bármit. Bármit elbír. Ezt, a Miklósnak tökéletesen...

Mv.: - Hát, azért azt nem hiszem.

Szűcs: - De. Bármit. Bármit.

Márta: - De. Két, két...

Mv.: - Az "Imádok férjhez menni"-t be lehet mutatni a Nemzetiben? Most mondtam egy, egy, mert azt mondtátok, hogy bármit, különben nem mondtam volna.

Márta: - Hát, attól függ, hogy ki rendezi, és milyen felfogásban, és kik játszanak benne. Mindent be lehet mutatni. Persze, nyilvánvaló, hogy az ember elgondolkodik, hogy egy Nemzeti Színház, ami két, ez esetben két játszóhellyel rendelkezik, és való igaz, hogy a kamaraszínház, az világszínvonalú technikával vagyon fölszerelve. De nem ettől függ a dolog. Nem ettől függ a dolog, hanem ki az, aki meg tudja húzni azt az ívet, amibe tényleg minden, minden belefér, és nyilván, hogy a pályázatokban ki-ki hogy fogja föl ezt a dolgot, hát, lehet nagyon izgalmas színházat csinálni. Egyet nem lehet, szerintem, és szerintem ebben egyetértünk: protokolláris színházat csinálni. Hát, a Nemzeti, a Nemzeti Színháznak már nagyon-nagyon politika...

Mv.: - Mi tesz egy színházat protokollárissá?

Székhelyi: - Hát, ha a társulat jelenléte formális, és, és, és lényegében véve kiüresedett, tartalmatlan prezensz van, a nevemet adom valamihez, írjátok ki, hogy én is itt vagyok, de ne kelljen dolgoznom, de ne végezzek semmit, de azért eljárhassak mindenféle bankettra, jattoljak minisztertől pártfőtitkárig, ha, ha kiürült, és tartalmatlan. Ha nem műhelyszerű, ha nem szakszerű, ha nem kis alkotócsoportok nagy-nagy szakmai vetélkedője van egy házon belül. Az én fogalmaim szerint a, az elmúlt néhány művész-generáció nem is ismerhette meg, sajnos, hogy milyen egy igazi, nagyon forró légkörű, fűtött, szakmailag fűtött társulati létezés méze, hogy milyen az az íz, a, tulajdonképpen az az íz, az egy, az egy gyerekkori emlék sokunkban, ami űz minket mindig kisebb közösségekbe dolgozni, és elbabrálni fantasztikus munkadarabokkal. És úgy gondolom, hogy a szakmán belül, a szakmán belül rettenetesen fontos, hogy létrejöjjenek ilyen, ilyen, ilyen alkotócsoportok, ilyen alkotóműhelyek.

Mv.: - Adjunk Gyurinak szót, mert még ő az egyedüli, aki nem szólalt meg. Gyuri, te mért gondolod, hogy jó igazgatója lennél a Nemzetinek?

Klapka György, vállalkozó: - Én nem gondolom, hogy jó igazgatója lennék a Nemzetinek, én vagyok a kakukktojás itt, én teljesen más, én, én a menedzselés széléről fognám föl ezt a dolgot. Hozzá kell az előző, az előző...

Mv.: - Hát azért néminemű közöd van a színházhoz, teljesen...

Klapka: - Hát, az előbbi, előbbi szövegedhez szeretnék hozzászólni, hogy én hatszor láttam a Nemzetiben az "Ügynök halálá"-t, és nem unatkoztam.

Mv.: - Hát, azon nem is lehet!

Klapka: - És láttam az "Úri muri"-t, és nem unatkoztam, szóval, azért még egy csomó mindent mondok, én 1945-től ültem a zsinórpadon a Nemzeti Színházban, az édesapám zsinórpadmester volt a Nemzetiben, még a Blaha Lujzán. És én ott voltam minden premieren, és ott voltam minden izén, és ott lestem föntről, a zsinórpadról a műsort, és én nagyon élveztem, tehát, én '45-től kötődtem a Nemzetihez, egyáltalán, a színházhoz. Én '46-ban szereztem diplomát, mint színész, diplomás színész vagyok...

Székhelyi: - Új tagunk van, gyerekek!

Klapka: - '47-ben a főiskolán voltam, egy nagyon jó osztályban, a Soós Imre, hadd soroljam őket...

Székhelyi: - Fantasztikus.

Klapka: - ..., nagyon jó osztályba, kirúgtak, mint tehetségtelent. És...

Székhelyi: - Ehhez is gratulálok.

Jordán: - A Psota, Berek...

Klapka: - Psota, igen, igen, igen, a Berek Kati, igen, igen, így van.

Jordán: - A Gyurkovics Zsuzsa, szóval, Gera Zoli. Jó társaság volt. Az volt az első munkás-paraszt osztály, igen.

Mv.: - Hát, elég hosszú utat tettél meg addig, amíg fölemeled ezt a táblát.

Klapka: - Te, ez egy nagyon primitív reklám. De működik. Mindenki azt mondja: ezt nem engedném meg a tévébe, ezt a reklámot. De működik. Tökéletesen működik, és nekem nem az a lényeg egy reklámnál...

Mv.: - Tudtam, hogy ezt szeretnéd elmondani, ezért hoztam szóba, mert mindenki megkérdezi, hogy az nem igaz, hogy a Klapkának ennyire futja, vagy, érted, szóval, ciki.

Klapka: - Igen. De működik, és ez a lényeg! Most, a Nemzeti Színházba én azért, egyáltalán azért, utolsó fellépésem egyébként a Karinthy Színházba volt, mint színész, két évvel ezelőtt az "Őrült nők ketrecé"-ben. Minden nap nyílt színi tapsot kaptam, és, amellett, hogy énnekem...

Mv.: - De nem balettoztál!

Klapka: - Nem. De bejártam a világot, sok színházba felléptem, és sok színházat láttam, s volt saját színházam is, ahol a Tolnay Klári rendezte a "Francia szobalány"-t, nagy sikerrel, elég rossz helyen volt, sajnos, a Rákóczi téren a kurvák világába, úgyhogy nem volt az igazi hely a színház részére. Én nem azért, én szerettem volna a közönséget visszanyerni a Nemzetibe, azt a közönséget, ami lassan elmarad, és azt a fiatalságot megszoktatni a színházhoz, aki lassan leszokott a színházról.

Mv.: - Nem egy ilyen üres szlogen ez, hogy a közönség, mindenki ezt mondja, hogy a közönséget akarom visszanyerni, mivel lehet, hát csak, csak jó darabbal, nem?

Klapka: - Nem, nem, nemcsak darab kérdése ez. Egyáltalán, ahhoz, hogy jó darab legyen, vagy ahhoz, hogy, hogy egyáltalán bejöjjön, ahhoz, hogy jó, eldöntse, hogy jó darab, vagy nem jó darab, ahhoz be kell neki jönni. Itt az első probléma.

Mv.: - Mivel kell egy Nemzetinek indulni, például? Hogyha, ha bármelyikőtöket kinevezik, feltétlen az Ember tragédiájának kell az elsőnek lenni, azért, mert nemzeti?

Szűcs: - Hát, ezen már túl vagyunk egy...

Mv.: - De, de, de, de, mondjuk, te vagy holnap az igazgató, első darabod. Én ezzel indulok. Szűcs...

Szűcs: - Füst Milán: IV. Henrik.

Mv.: - Pista?

Márta: - Nem tudom.

Mv.: - De ez érdekes, tényleg, gyerekek, találjatok...

Márta: - Nem tudom, nem is akarok találni, mert ez itt hülyeség lenne itt most találgatni, hogy...

Mv.: - De általában nem ez szokott lenni, hogy Ember tragédiája, vagy Bánk bán?

Márta: - ... rengeteg. Ki a társulat? Hát én megcsinálhatom a Füst Milánt, hogyha nem tudom, hogy ki a társulat. A ki a társulat pedig úgy épül föl, hogy tudom, hogy mennyi pénzem van...

Mv.: - Jó, hát lehet darabhoz csapatot keresni, vagy csapathoz darabot.

Klapka: - Tudom, hogy kit kell rendezni, az első probléma: mennyi pénzem van. Senki nem tudja, hogy az a pénz, amit, ugye, beleadtak, most, hogy ennyi lesz, hogy ez elég-e egyáltalán a fűtés, világításra. Szóval, itt még soha nem lett kipróbálva, hogy egy téli szezonban mennyibe kerül a fűtés. Mennyibe kerül a világítás. Mennyibe kerül egyáltalán a, a, a, a tűzoltóság. Mennyibe kerül, itt semmi nem lett kiszámítva.

Mv.: - Ez is fontos, de hadd menjen körül a kör. Nem, nem, nem felejtjük el, hátha Tamásnak van darabja.

Jordán: - A darab, az, az nincsen meg, de hogy gyerekdarab, az biztos, és hogyha minden úgy alakulna, ahogy azt szeretnénk, mert már tárgyaltunk róla, akkor Ascher Tamás rendezné. Egy fantasztikus, csodás...

Mv.: - Gyerekdarab? Matiné?

Jordán: - Nem, hát, de matiné, hát a kezdési időpontot tekintve igen, délután vagy délelőtt, de üzenetnek is szánom, a jövő nemzedékét szeretném evvel megkóstoltatni, lehet, hogy egy nagyszabású, a Nemzeti Színház színpadtechnikája, az világhírűen jó. Nem biztos, hogy klasszikusokon kell kísérletezni és kipróbálni, hanem előtte performance-okat csinálnék, amelyben elsajátítjuk ezt a technikát, és ezt a technikát felhasználva szeretnék egy olyan gyerekelőadást csinálni, ahol gyerek-szülő álla egyaránt leesik. Ami fantasztikus.

Mv.: - Jóska?

Székhelyi: - Lehet, hogy olvastuk egymás pályázatát, de nekem is gondolatom az, hogy a családot egyszerre lássa el a Nemzeti Színház. Tehát a nagyteremben egy fantasztikus Hókirálynő, mondjuk, a kicsiben, a kamarában egy, egy olyan kamara- vagy kamarilla-darab, mint például Harold Pinter "A gondnok" című színdarabja, de hogy az első olyan ensemble-jellegű, ilyen névjegyszerű előadás mi lenne, arról azt gondolom, hogy hebehurgyaság e pillanatban beszélni. Van néhány vágy-darabom, amit szeretnék megcsináltatni, nagyszerű alkotótársakkal, részben egy gyerekkori emlékem, egy fergeteges kompozíció, egy Dürrenmatt-Capek vegyespáros estje, Próbapör címmel, és azt remélem, hogy, hogy Ruszt József rendezné, és egy egészen különleges amerikai darab, egy örmény-amerikai szerző, William Saroyan "Így múlik el az életünk" című színdarabja, amiben huszonöt egészen brilliáns, fantasztikus szerep van. Tehát a társulati névjegyet olyan produkciókkal szeretném letetetni a társulattal, ahol azért tökéletesen evidensen látszik, hogy egy fergeteges színház indul el ott, a Duna partján.

Mv.: - Szeretném, ha nem bújnátok ki ez alól, bár általában mindig a konkrétumok alól szoktak kibújni az emberek. Tudtok, meg tudtok egyezni három színészben, most ti vagytok, ugye, öten, három színészben meg tudtok egyezni, ami, akik mind az ötötöknek szinte kötelező jelleggel a Nemzetibe kell, hogy játsszon? Azt fogja Pista mondani, hogy nem lehet ilyet mondani. Nincs három olyan színész Magyarországon, amibe öt...

Márta: - Nem három van, sokkal több van.

Mv.: - De annak a háromnak feltétlenül ott kell lenni.

Székhelyi: - Hát, ez nagyon nehéz. Ez borzasztó igazságtalan lenne tőlünk, hogyha most...

Mv.: - Tudtam, hogy nem vállaljátok föl.

Márta: - Nem, ezt nem szabad, nem szabad. Nem szabad. Ha csak a Tamásnak nem...

Jordán: - Nem, ez, nem, valóban nem lehet.

Székhelyi: - Ez, ez, ez igazságtalanság.

Szűcs: - Kényes helyzetben vagyunk.

Székhelyi: - Háromnál sokkal több van.

Mv.: - Hogyha, hogyha ötöt mondok, akkor, akkor össze tudjátok hozni?

Márta: - Huszonötöt.

Mv.: - Hát, ez nem igaz, ez nem igaz, hogy huszonöt van.

Márta: - De. De. Van.

Jordán: - Azért vagyunk nehéz helyzetben, mert egyrészt a jelenlegi társulat, az nagyon jó erőkből áll, tehát nem, nem kötelességtudatból mondom...

Mv.: - Lehet, hogy már ott van.

Jordán: - Tehát bizonyára van egy erős társulat, tehát nyilván mindenkinél megfontolás tárgyát képezi, hogy, hogy kikkel fog tovább dolgozni, ez egy erős társulat, minden tagja már bizonyított. Ugyanakkor meg, akik most más színházaknál vannak, én nem mondhatok ki egy olyan nevet, aki talán még nem is tudja, hogy én titkon...

Mv.: - Jó, hát én egy all stars teamre gondoltam, szóval az ember ilyet tud, hogy, hogy, mit tudom én, egy Bessenyei, Kállay, Törőcsik nélkül nincs Nemzeti Színház. Ezt mindig el lehet mondani, ezt bármelyik igazgató elmondhatja...

Jordán: - De ők a Nemzeti. De ők a Nemzeti részei. Mondjuk, ab ovo tizenketten ott vannak.

Székhelyi: - Tizenketten ott vannak, tehát nyitott kapukat döngölünk.

Márta: - Igen, de e, enélkül is...

Mv.: - Igen, de hogyha el akarna menni, akkor azt mondanád neki...

Székhelyi: - Marasztalnám. Mindannyian marasztalnánk.

Mv.: - Azért mondtam, én a három legjobbat próbáltam...

Székhelyi: - Hát, elképzelhető.

Szűcs: - Én azt szerettem volna mondani, nevek nélkül, hogy a régi Nemzeti Színházzal elég csúnyán bántak el. Tehát ott néhány embert biztos, hogy rehabilitálni kellene, amit most Pesti Magyar Színháznak hívnak, mert ott ez nem, nem fairül volt elintézve, ez a dolog. Előbb szüntették meg a nevüket, mint létrejött a Nemzeti Színház. Ez egy nagyon csúnya dolog volt.

Márta: - Hát, én azt mondom, hogyha, és egy kicsit úgy visszamennék az elejére a beszélgetésnek, mert egy kicsit elkalandoztunk, és álmodoztunk, hogy a Nemzeti Színház, és nem tudom, tényleg, hogy a Nemzeti jelző mit jelent, és azt hiszem, hogy ez még hosszú ideig nem is lesz tisztázva. De itt van egy darab épület, amely lehetőséget ad arra, bármelyikünknek, aki ezt a színházat megkapja, vagy azt a lehetőséget megkapja, hogy egy picit nyugodt, talán nyugodtabb műhelymunkával, tényleg egy olyan minőséget próbáljon produkálni, ami arról szól, legalábbis az én pályázatomban, hogy egy belső nyitást próbáljunk csinálni, szeretnék egy, egy színiakadémiát létrehozni, például, egy ország fele nyitást, tehát olyan fesztiválokat csinálni, amin az ország színházai, határokon kívüliek, meg tudjanak jelenni, és ami nagyon-nagyon fontos, 2004., tehát az Európára való nyitás. Nagyon fontos, és jelen pillanatban vannak kapcsolatok Európával bizonyos színházaknak, de itt talán, ebbe a kis álmunkba, és azt hiszem, hogy mindegyikünknek, megszületett az a gondolat, hogy mibe, mi lenne akkor, hogyha ez a, ez az épület, ezzel a összes hiányosságával együtt, mert szerintem nem kardinális kérdés az akusztika, és nem kardinális, másodrendű kérdés. Ám egy hidat próbálni húzni, olyan társulattal, olyan színészekkel, olyan rendezőkkel, amikkel el lehet indítani ezt a 2004-et, például.

Mv.: - Hát, azt hiszem, ez végszónak is remek. Én egyet tudok: a magam részéről mind az ötötöknek egyformán drukkolok, meglátjuk. Mikor van döntés?

Jordán: - Hát, harminc nap a határidő a beadáshoz képest, tehát október végéig meg kell történnie.

Mv.: - Tehát november 1-jén már igazgatója van a Nemzetinek. Azt kívánom nektek, hogy legalább az adassék meg, ami Beöthy Lászlónak megadatott, emlékszem, amikor éppen elvesztette a Nemzeti Színházat, igaz, hogy volt neki hat, akkor azt mondta Lázónak, az ő Lázójának, a gazdasági igazgatónak, hogy na, azért most még fölmegyek az irodába, és felemelem a Rátkay Marci fizetését, hogy valami hasznosat is csináljak igazgatásom alatt. Köszönöm, hogy itt voltatok.

Jordán: - Mi köszönjük a lehetőséget.

Székhelyi: - Köszönjük