Lássuk tehát mit kínál a közönségnek a kolozsvári társulat

2002-10-11 08:00 Duna TV

Indul a nap



- Összkép:

Mv.: - Látogassunk el Kolozsvárra, ott is az Állami Magyar Színházba, hiszen hamarosan határainkon túl is megkezdődik a színházi szezon. Lássuk tehát mit kínál a közönségnek a kolozsvári társulat.

Tompa Gábor rendező, a színház igazgatója: - Október végén, november elején egy mini évadot rendezünk, ami egyben a színház 210. évadjára való emlékezés is, vagyis annak a megünneplése, egy nagyon érdekes kulturális kapcsolatot kezdtünk el építeni egyrészt Newcastel-al, amely város 2008-ban európai kulturális főváros lesz, színházának az igazgatója Alan Lidient jeles brit rendező, aki látta az én belfasti Godóra várva produkciómat, meghívott oda dolgozni, és az az ötlete támadt, hogy egy hosszú távú művészcserén alapuló kapcsolat jöjjön létre a színházaink között. Ennek az egész európai kulturális projektnek a vezetője az a Clodia Wulgar aki a Kopasz énekesnő angliai turnéját menedzselte, meghívott 15 világfesztiválnak az igazgatóját, ami egy olyan esélyt jelent a színház számára, ami talán még a 93-as Kopasz énekesnő angliai turnéjánál is jóval nagyobb, hiszen évekig megmutathatnánk jelentősebb, magas színvonalú előadásainkat a világnak, és úgy érzem, hogy ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani.

süti beállítások módosítása