Október 13-án lenne 95 éves Dajka Margit. Vasárnap délután négy órától a Karinthy Szalonban õrá emlékeznek barátai, kollégái, ismerõsei

2002-10-11 15:45 Infó rádió

Info - délután



Mv.: - Október 13-án lenne 95 éves Dajka Margit. Vasárnap délután négy órától a Karinthy Szalonban őrá emlékeznek barátai, kollégái, ismerősei. A Dajka Margit emlékszoba vendégkiállítását egyébként ugyanitt tekinthetik meg október eleje óta egészen december 10-ig. Horváth Károlyt a Karinthy Szalonban művészeti vezetőjét Borkesz Andrea kérdezte.

R.: - Nagyszabású megemlékezést rendeznek a Karinthy Szalonban Dajka Margit 95. születésnapján október 13-án. Milyen programmal várják az érdeklődőket?

Horváth Károly: - Hát többféle dolog gyűlt össze ebből a szép alkalomból. Egyrészt a Dajka Margit emlékszoba anyagának színejavát kölcsönkaptuk, amit a kisteremben kéthónapos kiállításon bemutatunk az érdeklődőknek, valamint délután egy olyan baráti beszélgetést szerveztünk, ahol három olyan embert hívtunk meg vendégnek, akiknek más szemszögből volt köze Dajka Margithoz. Az egyik Gajdó Tamás színháztörténész, aki Margitkát, vagy Margitka művészetét tudományos szemszögből tudja megközelíteni, színháztudományi szempontok szerint. A másik vendégünk Angyal Mária lesz, aki rendező és azért pont ő, mert Dajkának volt az életében két igen fontos esztendő, amikor, hogy úgy mondjam emigrálnia kellett Budapestről Ajtay Andorral együtt és akkor őt a szegedi színház fogadta be, akinek igazgatója Lendvai Ferenc volt, aki sajnos már nincs közöttünk, viszont Angyal Mária akkor ott rendezőként működött és együtt dolgozott Dajkával és nagyon szép dolgokat írt az akkori Szinház című lapban, ami a birtokunkban van, ezért gondoltunk rá, hogy így munkaközeli Dajka Margitot tudná nekünk elmesélni. Aztán itt lesz még Schubert Éva színművésznő, aki a magánéletből és a szakmából egyaránt tud Dajkára emlékezni. Valamint nem szeretnék fölvágni, én is egy kicsit vendég leszek, mert Margitka nekem ilyen fogadott nagymamám volt és egymás mellett laktunk a Lovag utcában és én a nagymamáról fogok majd mesélni valamit. Mindezt Frenkó Zsolt rendező-dramaturg barátunk fogja koordinálni.

R.: - A Dajka Margit emlékszobát említette, hogy onnan kaptak különböző dolgokat. Végül is mit láthatunk, milyen relikviákat láthatunk Dajka Margitról?

H.K.: - Hát a legtöbb, ami látható, különböző időkből fényképek, dedikáltak és színházi felvételek, sztárfotók, valamint van néhány különeges egyedi relikvia, ami Dajka Margit tulajdona volt, az imakönyve itt van, az a gyönyörű cipő, amelyikben a Szerelmi láz című filmben azt a bohócos számot adta elő, - ha emlékeznek rá. Aztán van egy csomó régi újság címlapfotókkal. Itt van Dajka Margit mackója, két bögréje és hát ilyen apróságok, egy színpadi jelmeze, egy civil ruhája, valamint itt van egy olyan füzet, amelyikbe leírta a szerepeit, mert Margitka így tanulta a szöveget, hogy mindig leírta a végszavakat is más színnel, meg a szöveget is más színnel és így tudott jól rögzíteni.

süti beállítások módosítása