POSZT - 5. Szakmai beszélgetés

MOLNÁR FERENC: AZ ÖRDÖG
Radnóti Miklós Színház

Fábri Péter , író, felkért hozzászóló:

Van egy pompás szerzõ, van egy remek színház, sok jó színész. Egy tehetséges, fantáziadús fiatal rendezõ, akinek tavalyi nyíregyházi Vérnász rendezését nyilvánosan hiányoltam a POSZT-ról. Hogyan jöhet ki ebbõl egy rossz elõadás? Háromszor láttam a Radnóti Színház produkcióját. A bemutató után nem sokkal, aztán májusban és most tegnap. Bálint András azt nyilatkozta nemrég egy interjúban Bóta Gábornak, hogy az elõadás a bemutató óta sokat fejlõdött. Én is így látom. Valóban fejlõdött, és ettõl még rosszabb lett. Sajátos módon attól lett rosszabb, hogy a színészek még pontosabban játsszák azt, amit Forgács rendezett.
Olvassa el a teljes szakmai beszélgetés! >>



A bemutató tájékán az előadást még átlengte valami molnári könnyedség, s az elegancia halvány emléke. Ez érezhető ellentmondásban volt a Forgács által az első felvonás elején rögtön nagyon erősen megteremtett miliővel. Amit most májusban, illetve tegnap láttam a színpadon, az már végképp izzadtság szagú volt. Hát tegnap ugye a melegtől is, arról nem tehettek, és nagyon kevéssé elegáns.




Fölmegy a függöny, és János, a festő műtermét látjuk. Ellentétben Molnár színpadleírásával, bent vagyunk magában a műteremben. Molnárnál a műterem a darabban szereplő nők vetkőztetésének konkrét és szimbolikus helyszíne Ibsen Vadkacsájához hasonló megoldással színpadon kívül van. De nem ez az igazi probléma.

Olvassa el a teljes szakmai beszélgetést! >>

süti beállítások módosítása