A jó klezmerhez nem kell szék!

Több mint klezmer - A Sabbathsong együttes koncertje 2003. október 12-én, este 7 órától a Városi Színházban (1089, Bp, Kálvária tér 6.)

Négy éve müködő együttes, tagjai nagyrészt klasszikus zenekarok müvészei, mint Magyar Állami Operaház, Honvéd Müvészegyüttes, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.
Rendszeres fellépői a Nyári Zsidó Fesztiválnak, hangsúlyozottan kiállnak rasszizmus elleni rendezvényeken, nagysikerü koncertet adtak már több ízben a Vigadóban, Mezei András költővel,a Buda Stage-n, a Klezmer és irodalom rendezvényen, Izrael Állam megalakulásának évfordulóján, ugyanakkor kedvelt szereplői esküvőknek, kiállítás megnyitóknak, Zsidó Kulturális Napoknak az ország különböző városaiban.
Raj Tamás főrabbi úr jelentette meg 2000-ben első CD-jüket a Makkabi Könyv-és Zenemű kiadó gondozásában.. Repertoárjukban a kelet-európai klezmer mellett, yiddish és izraeli tradicionális ill. modern dalok, táncok kapnak nagy szerepet. Céljuk, a zsidóság dallamainak magas szintü interpretálásán túl, visszatalálni e dalok szellemi gyökeréhez és forrásához, a Biblia valóságához,ezért is lett a szlogenjük: "Több mint klezmer..."






TÖBB MINT KLEZMER

A Sabbathsong együttes koncertje

2003. október 12-én, este 7 órától

a Városi Színházban (1089, Bp, Kálvária tér 6.)

Jegyár: 1000 Ft,
jegyrendelés: 210 93 50, 0620/4372125, varosiszinhaz@varosiszinhaz.hu
www.varosiszinhaz.hu
www.sabbathsong.hu

süti beállítások módosítása