Taposs, taposs!

Baráthy György: Algebra

Az Algebra látlelet. Magyarország, 2003. Huszonévesen már látszanak a bomlás jelei mindenkin, szellemileg, fizikailag és morálisan: kinek mi jutott. Itt a "gyõztesek" - a pénz, a népszerûség, a karrier vagy a család illúziójába kapaszkodók - nem kevésbé torzak, mint az ócska munkahelyen tipródó, szép lassan begolyózó vagy egyik adag herointól a másikig araszoló "vesztesek". És mindenki ismerõs.

A Színház - Kritikai és elméleti folyóirat 2003 szeptemberi számábólSzületett egy kíméletlenül pontos darab egy szétesett generációról. Összeszorított foggal taposó ügyeskedőkről, reménytelenül lecsúszott féltehetségekről, a kispolgári lét egyhangúságába menekülő robotokról. A szerző, Baráthy György a dramaturg szakról érkezett, társulata, az Artéria Színházi Társaság pedig zömében olyan alternatív színházi műhelyekből összegyűlt fiatal színészekből áll, akik elszántan vágyódtak arra, hogy - az éjszakai próbákat, a nulla költségvetést is tudomásul véve - méltó feladatot kapjanak.


Hetényi Zoltán (Zsolt) és Tabi Orsolya (Liza)

Az Algebra hat figura sajátos leépülésének kórrajza, hat egymásba gabalyodó életúté, melyek mindegyike egyformán kilátástalan. Itt van Robi, korunk hőse: az atléta, a gladiátor, az életművész. Hatvan kilogrammnyi izom, százezer eladott fitneszkazetta. Gyereksztárként indult, ő volt a dagi egy ifjúsági sci-fi-sorozatban, és most egész népét tanítja a koleszterin elleni harcra. Identitása a teste. Luxuskurva. A bőre alatt is pénz van. Mivel létrehozott egy fiktív hőst, mely bármikor elemeire hullhat, visszamenőleg ki kell radíroznia múltját.

Zsolt kíméletlen, törtető lúzer. Foglalkozására nézve reszelőügynök, napi nyolc órán át üvölti ugyanazt a szöveget a reszelő legyőzhetetlenségéről egy áruházban. Mellesleg drogdíler, Robinak is szállít. A XXI. századi szociáldarwinizmus fiókája: vallja, hogy az erősek eltiporják a gyengéket. A farkastörvények hatalmát a saját bőrén érzi, miért hinne másban? Szűkölve, fogcsikorgatva akarja a sikert, mindenáron.

Liza évek óta heroinfüggő. Otthagyta az egyetemet, szakított a családjával, és az általuk normálisnak tekintett életút (bölcsészdiploma, család) helyett most az utcán kéreget. Viszonylény. A herointól és Zsolttól egyformán függ, önálló akarata nincs. Kerüli az emberek tekintetét, hazudik, hárít, tagad egyfolytában. Egyik napról a másikra él.

Liza nővére, Anna, úgy tűnik, hogy befutott. Sikeres orvos a férje, ő pedig idejében lecserélte a tanítói státust egy party-szervező ügynökségre. Zárt személyiség, csak idegenekkel bizalmas. Szoborszerűsége mögül néha elő-előtör a hisztérika. Egy nő, aki nagyban játszik, akinek az élete a tét. Napról napra nő a daganat a mellében.

Péter, Anna férje orvos. Jóképű, befutott, sikeres, de ereje az őt körülvevő betegek gyengeségében rejlik. Kamasz, aki a jóságos doktor bácsi póza mögé bújva üldözi labilis páciensét, hivatástudatnak, segítségnyújtásnak, majd szerelemnek képzelve saját önigazolási kényszerét. Egyik napról a másikra, egy gyerek kíméletlenségével szakít eddigi életével.

Eszter egy kisállat-kereskedésben dolgozik, és közel áll ahhoz, hogy teljesen bekattanjon. Antidepresszánsokon él, vizionál, öngyilkossági gondolatai vannak, sokszor annyira szorong, hogy nem mer kilépni az utcára, nem akar beszélni senkivel. Megpróbál eltűnni, elpárologni, hiszen úgy érzi, láthatatlan, egy senki, csak utánzata annak, akinek lennie kellene. Kifelé tart a létből, úgy tűnik, semmi sincs, ami itt tartaná.

Meglepően friss ez a darab. Durva és patetikus, nyers és érzékeny egyszerre. Az Algebra cím nem véletlen, hiszen a szereplők sorsa kiszámítható, mindenki megkapja azt, amitől a legjobban fél, és mindenki tönkreteszi azt, akire a leginkább vigyáznia kellett volna. Mégis a kicentizett sorsokba néhol hiba csúszik, a számítás mégsem válik be. Van esély, de csak a legnagyobb bajban. Baráthy György darabja amellett, hogy reagál az utóbbi évek változásaira, arra, hogy egy generációnak szó szerint kicsúszott a lába alól a talaj, a misztériumjátékok elszántságával keres. Mintha minden jelenet egy apró, végtelenül szomorú példabeszéd volna.

Hiszen egy hetedik szereplő, egy groteszk és lehetetlenül civil halálfigura is ott bolyong a többiek között, mindent tud, és mindenki fájdalmát ismeri. Több alakban is felbukkan, ő az iskolai portás, aki az emlékeitől búcsúzó Annát végighallgatja, belé botlik az utcára került Liza, és vele találkozik Eszter is. Nem véletlen, hogy éppen a három lány kerül vele közvetlen kapcsolatba, mert ők azok, akik már a határon billegnek, megértek a találkozásra. A halálfigurához számtalan kulcsot kapunk, mégsem egyértelmű, hogy egyszerűen leszüretelné az arra megérett embereket, vagy a lelküket készülne megmenteni. "Maga egy angyal", hálálkodik régi iskolájában Anna a portásnak, aki megígéri neki, hogy nem árulja el: "Hallgatok. Mint a sír". Ezek az elhasznált közhelyek leplezik le a fahangú, szelíd portás civil énje mögött megbújó nem e világi figurát. Másrészt viszont a portás beszéde legtöbbször mulatságosan profán, sőt éppen gyakorlatiasságával, földhözragadt kíváncsiságával és tanáros jóindulatával lóg ki a többiek közül.

Bár a darabot szinte ütésváltásként felfogható, lecsupaszított párbeszédek jellemzik, a szavakkal, a jelentéssel való többrétegű játék enyhíti a kíméletlen diagnózist. Közhelyek, érzelgős, teátrális allűrök és dallamok mögött rejtőzik az igazság, máskor meg humor, hazugság vagy félreértett mondatok mögé bújik. A szavak elkoptatott alakja elrejti, megőrzi a lényeges dolgokat. Többször felbukkan a virrasztás és a várakozás Bibliából ismerős fogalma, bár igen elfedve: a portás nem tud aludni, és éjjel egy után már nincsen adás a tv-ben; az önjelölt zarándok Eszter és a hozzá csatlakozó Péter a buszra vár éjszaka. A szerző szellemesen, akasztófahumorral úgy mozgatja a szereplőit, hogy azok folyamatosan elbeszéljenek egymás mellett, halmozva ezzel a morbid szóváltásokat. Nem véletlen, hogy többször is előfordul a szavak, az "igazság" rögzítésének problémája: interjú és diktafonra vett vallomás, stúdiófelvétel és házilag összebarkácsolt show, betanult ügynöki szöveg sorjázik egymás mellett. Rengeteg a játékosság a darab struktúrájában is: a taposás mint létmód az azt követő jelenetben fitneszgyakorlatként bukkan fel, a halott mellett saját riválisának története szól, mely véglegesen az ő sorsává, búcsúztatójává lesz.


Sáfár Kovács Zsolt (Férfi) és Tabi Orsolya
Schiller Kata felvételei

Meggyőződésem, hogy Baráthy az Algebrá val a figyelemre méltó kortárs magyar drámaírók közé írta be magát. Az pedig, hogy képes volt a semmiből létrehozni egy előadást, az Artéria Társaság makacsságát és elszántságát bizonyítja.

Nézzük a sikeres null-költségvetéses színház receptjét! Adott egy tehetséges író-rendező egy jelentős darabbal, mellé tehetséges színészek, akik az első percekben talán túlságosan is fiatalnak tűnnek, nélkülözhetetlen egy szellemes és érzékeny csellista, aki felerősíti vagy ironikusan ellenpontozza a színpadi eseményeket, továbbá kell még egy alagútszerű, szűk tér, és néhány tárgy: maci, kés, egy tábla csokoládé, apró műanyag madár, nejlonzacskó, kanál, kazetta, napszemüveg, papucs.

A tárgyak, éppen mivel nincs belőlük sok, a szereplők attribútumaivá szegődnek. Anna elképzelhetetlen napszemüvegei nélkül, Robinak az egész előadás alatt csak egyetlen tárgy jut, egy videokazetta, melyen a sztár gondosan cenzúrázott élete fut, Eszter társa az apró műanyag madár és egy kés, Péter barna kockás házipapucsban sétál ki házasságából, Liza élete egyetlen nejlonzacskóba gyűrhető, és heroinhoz használt kanalában bámulja arcát, Zsolt sci-fi fitneszhez kreált csizmájában tanul taposni. A halál, a hetedik, titokzatos szereplő pedig egy ócska játék macival keresi a lelkeket.

Az előadás alapmotívuma, hogy ezek a figurák bent rekedtek a gyermekkorban, de ez jelen esetben nem csupán infantilizmust jelent. A jövőtlenség miatt ugyanis a felnőttkor egyáltalán nem létezik, vagy ha mégis, csupán illúzió, olyan, mint mikor a gyerek felveszi szülei ruháit, és azokban illegeti magát a tükör előtt. Bepelenkázott nemzedék. Az előadásban pontosan kirajzolódik az állatvilágból ismert két lehetőség: harcolj, vagy menekülj! A menekülés egyben retardáció, visszahúzódás a valóság elől a múltba, a gyerekkorba vagy egy fiktív világba. A harc viszont valóban harcot jelent: kíméletlenséget, törtetést, benyalást, taposást.

A szereplők kapcsolatait gyerekesen kegyetlen játékok és játszmák szövik át. Zsolt és Robi még huszonévesen is képletes, de egyre árulkodóbb párbajjal köszönti egymást, Robi az elforduló Zsoltot hátba lövi, megelőlegezve barátságuk szétrohadását, máskor Zsolt egy bérgyilkos módszerével egyszerre több golyót ereszt Robiba egészen közelről. A hat szereplő a nyolcvanas évek szörnyű tornatermi bulijaiból származtatható székfoglalós játék mai változatát is bemutatja: a résztvevők rögeszmés elszántsággal küzdenek a helyekért, aki kiesik, az hiába vár segítséget, félrelökik, de a győztest is szembeköpi a kieső.

Nem kapcsolat, hanem test-test elleni harc köti össze a játékosokat. Az előadás lételeme a mozgás, ezek közül is leggyakoribb az ütközés, a zuhanás, a testek szándékos vagy csupán esetleges egymásnak feszülése. A másik gyakori mozgássor a bizonytalan tapogatózás. Mindkét rész egy-egy vak jelenetsorral kezdődik, a szereplők szemén fekete kötés, tétován, elveszetten keringenek a térben. Ez az elveszettség nem csupán az elhúzódó kamaszkor szerencsétlenkedése, hanem egyrészt metafizikai jellegű, mint Kafkánál, másrészt társadalmi jellegű, tehát korántsem ér véget egy bizonyos életszakasz meghaladásával.

A darab egyik legdurvább játéka, a "Felelsz vagy mersz", bár szintén a gyerekkor nyúlványa, lényege azonban a totális kiszolgáltatottság, az utolsó titkok kiteregetése, és a legmocskosabb húzásoknak a másikon való kipróbálása. A játékok úgy csúsznak át játszmákba, hogy Eric Berne is tapsikolna örömében, de ezek a játszmák nem csupán egyes személyek között zajló lelki párbajok, hanem egy olyan kor túlélőjátékai, melyben bevett dolog egymás hulláján keresztül érni be a célba.

Egy szorosan idetartozó rövid megjegyzés: a darabban a pénzzel kapcsolatos kérdések nagyon is hangsúlyosan vannak jelen, a szerző nem bújtatja el ezeket álszemérmesen, és nem tesz úgy, mintha nem léteznének. Lizának drogra kell a pénz, Zsolt fel akar törni, Anna pályamódosításának szintén a pénz az oka, Robi abból gazdagodott meg, hogy szülei befektették a gyerekkorában keresett pénzét, és még Eszter is (aki látszólag már kiszállt ebből a világból) hisztérikusan elzavarja a kéregető Lizát: "Én dolgozom!", később pedig "Dögölj meg!" rikácsolással. "Mindenki korpa közé keveredik", hangzik el a darabban, és valóban, itt senki nem tudja megőrizni az ártatlanságát, mert akkor éhen halna.

"Mindenki képes változtatni az életén", halljuk ezerszer, elszántan, önhitten, unottan vagy fanatikusan, mígnem ez az elcsépelt szólam iróniával telítődik, és megannyiszor önmagát cáfolja. Robi ajánlja először híveinek, majd Zsolt próbál kuncsaftokat toborozni reszelőjéhez ugyanezzel a szöveggel, de Anna is ezt veti oda drogfüggő húgának. Nem, senki sem képes változtatni az életén. Mégis mind megpróbálják: a szereplők sorra rúgják fel megszokott életüket, hogy mindent abbahagyjanak, hogy új életet kezdjenek, de ez a kísérlet persze mindig, mindannyiszor kudarcba fullad.

Tabi Orsolya Lizája tétova, ideges mosolyokkal, félrenézve kommunikál a külvilággal, folyamatosan tagad, hárít. Jellegzetes, apró, monoton gesztussorozatai az elrejtőzést szolgálják. A színésznő - aki az idén végzett a Teátrumban -, markánsan formálja meg az örökösen hazugságai mögé búvó, szétesőfélben lévő, magányos, bizalmatlan lényt, hiszen Liza senkiben nem bízik, tétován hátrál mindenki elől. Hetényi Zoltán, az Előtér Művészeti Iskola végzőse a testéből játszik, mint egy táncos, nagyon jó a mozgása, erőteljes és groteszk, ha kell. Pár perces sci-fi fitneszelőadása bravúros. Alufóliával bevont bukósisakban, ezüstcsillagokkal dekorált gumicsizmában, úszószemüvegben érkezik, és izzasztó tempót diktál képzelt közönségének. Taposni tanítja őket, izomból. A Kolibri stúdiójából érkezett Vincze Mártonnak Robiként az a legfőbb erénye, hogy látni engedi a szakadékot a figura sebezhetetlennek tűnő, tökéletes, fiktív gladiátor énje és valódi, teljesen összezavarodott énje között. Robi agresszív nyomulása ugyanis tanult viselkedés, jól begyakorolt szerep, mely sok pénzt hoz a konyhára. Hajós Eszter - a Teátrumban végzett két éve - a többi színészhez hasonlóan, Annaként kettős szerepben van jelen. Az egyik véglet a fegyelmezett, lassú gesztusokkal élő, határozott, elegáns, tekintetét napszemüveg mögé rejtő jégszobor, a másik pedig a tablóképek alatt zokogó, magányos haldokló, aki iszonyatosan görcsösen, mohón, még utoljára ki akarja harapni a részét az életből. Sokak számára lesz emlékezetes Fodor Annamária Esztere is, akinek alakja kissé Sylvia Plath Üvegbúra című regényének főhősét, Esthert idézi. Eszter papírvékony, áttetsző, szinte nincs is, kicsúszik a létből, kitörli magát, mert azt gondolja, hogy megőrült. A jelenleg bábszínész szakos Fodor Annamária alakítása keskeny határvidéken mozog: valóban nem lehet eldönteni, hogy Eszter tényleg beteg-e, vagy pedig látó, aki képtelen megbirkózni adottságával. Simon Kornél, aki a PESZ Magyar Színház stúdiójából érkezett, Péter szerepében eleinte az egyetlen hipernormális szereplő illúziójával áltatja a nézőt. Íme egy komoly, hivatásának élő ember. A figura akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor talajtalanná válik, és az atyáskodó doktor bácsi helyébe egy félszeg, remegő kezű fanatikus lép. Sáfár Kovács Zsolté, a halálfigurát játszó színészé az egyetlen igazán ismerős arc a fiatal társulat tagjai között. Langaléta, kopasz, jóindulatú, kappanhangú alakja automatikusan megkönnyebbült nevetésre ingerel, és a szerző bőségesen el is látja őt poénokkal. A viccesen vagy komolyan felmerülő szerepkörök összességéből (portás, ügynök, perverz kukkoló, halál, Jézus-alak) leginkább egy esetlenül apáskodó figurának látszik, aki sajnálja a fiatalokat, és nem hagyja, hogy továbbra is becsapják önmagukat. Ő az előadásban leginkább civilnek ható szereplője, fura kakukktojása; és mégis ő a csiriz, mely összeragasztja a szálakat.


Baráthy György: Algebra
(Artéria Színházi Társaság, RS9)
Zene: Jánosházi Péter.
Dramaturg: Csikós Ildikó.
Írta és rendezte: Baráthy György.
Szereplők: Hajós Eszter, Fodor Annamária, Tabi Orsolya, Simon Kornél, Vincze Márton, Hetényi Zoltán, Sáfár Kovács Zsolt.

Tóth Ágnes Veronika