Verona a porondon

Cirkus Cirkör - Kungliga Dramatiska Teatern: Romeo & Julia

Ha tetszik, ha nem, ha mûködik, ha nem: napjaink mind divatosabb tendenciája a cirkuszmûvészetet bevonni színházba és táncba, ahogy három évtizeddel korábban, izgalmas - utóbb messzemenõen eredményes - vérfrissítés céljából pont e két mûfaj sietett a porondmûvészet megújítására vállalkozók segítségére. A totális látvány, a meghökkentés, a különc sokszólamúság divatja ritkán eredményez igazán rossz produkciókat.

A Színház - Kritikai és elméleti folyóirat 2003 szeptemberi számábólA világhírű svéd "új cirkuszi" társulat, a Cirkus Cirkör és a vele szövetkező, szintúgy világszerte ismert, stockholmi Királyi Drámai Színház (Kungliga Dramatiska Teatern - rövid, közkeletű nevén: Dramaten) koprodukciójában jött létre a Romeo & Julia című előadás, melyet az idei Wiener Festwochen nyitóelőadásául választott, és nem kevesebb, mint tizenegy estén át tartott műsorán, a MuseumsQuartier ezer nézőt befogadó játszóhelyén, a Halle E-ben. A dán színházi és filmrendező Katrine Wiedermann, a cirkuszi rendezést jegyző Tilde Björfors és a koreográfus Bill Holmberg készítette, három órás előadásban, meglepő módon "lemegy" a színmű majdnem teljes szövege.


Romeo & Júlia a Cirkör és a Dramaten előadásában
Alexander Kenney felvétele

A Cirkus Cirkör t már ismerheti a magyar közönség: 2001 márciusának végén, három estén keresztül játszották - tomboló sikert aratva - Trix című produkciójukat a Trafó - Kortárs Művészetek Házában. Az 1995-ben létrejött társulat (mely nevét két francia szó, a cirque, vagyis cirkusz és a coeur, vagyis szív összevonásával és "svédesítéséből" kapta) székhelye a Stockholm-közeli Botkyrkában található. Vezetői Norsborg városában önálló művészeti főiskolát működtetnek. Három éves, a svéd kormányzat által kiemelten támogatott, posztgraduális oktatási programjuk neve: The Circus Pilots. A Cirkör a kezdetektől fogva együtt működik a társművészetek legkiemelkedőbb alkotóival. Az első átütő, nemzetközi sikert hozó előadásuk, a Supercirkör '98 rendezője, Jonas Ĺkerlund például világszerte ismert együttesek és szólisták (így Madonna) videoklipjeit rendezte. A Supercirkör t követően létrehozott 00:00, illetve - magyarországi bemutatkozó előadásuk - a Trix műsorát pedig Lars Rudolfsson, Svédország egyik legjelentősebb színházi és operarendezője jegyzi. Rudolfsson alapító társigazgatója volt az 1983-ban alapított stockholmi Orionteaternnek, az északi ország legjelentősebb "innovatív" társulatának. A színtársulat kulturális hídszerepre törekszik: ennek jegyében a Cirkör mellett kínai, japán, indiai és orosz társulatokkal (többek közt Sanghaj pekingi opera-társulatával) dolgoztak együtt az elmúlt két évtizedben. Rudolfsson, aki "komoly" produkciók mellett a világhírű ABBA együttesnek is számos videóklipet és show-t rendezett, a cirkuszi társulatot az etno-rockot játszó, svéd URGA zenekarral és az Orionteatern alkotógárdájával hozta össze a Trix rendezése során. A 2000-ben bemutatott - a skandináv mondavilág ihlette - produkció szürreális látomások sorozata: szereplői egy négyzetet formáló, a mindentudó technikát hordozó, fém állványzat alatt játszottak, szó szerint bejárva, bejátszva, beszállva színpaduk minden légköbméterét. A Trixben találkozik Bosch és Magritte álomvilága, a cirkuszművészet hatalmas fantáziával átértelmezett, átszínezett, kificamított alapprodukciói, az ellenállhatatlan feketehumor. A Trix játékosai tanújelét adták: nem pusztán képzett artisták, de a színészmesterségben, mozgásművészetben, pantomimban is igazán jártasak - annyira, amennyire ez szükséges. Összetett, lenyűgöző képekben gazdag, érzelmességtől sem mentes alkotásuk az új cirkusz műfajának kimagasló teljesítménye.

Romeo & Julia című előadásukban azonban valami nagyon kisiklott. A majdani játék területe a hatalmas bécsi színház hideg, tárgyilagos fényeiben már az előadás megkezdése előtt látható: így kikövetkeztethető megannyi, ránk váró csoda. A színpadon hatalmas rámpa, amely egy lejtős síugrósáncra, vagy inkább BMX-biciklistáknak, gördeszkás virtuózoknak épített arénára emlékeztet. A közönség felé lejtő, roppant falépítmény előtt színpadnyílásnyi, vízszintes felület, "hagyományos" játéktér, melyből egy lépcsőkkel mélyülő, deszkázattal fedett szakasz benyúlik a nézőtérbe, nagyjából a tizenötödik sorig. A teljes játéktér fölött fémállványzat, elképesztő reflektor-kollekcióval, sínekkel, karabinerekkel, a színpad jobb oldala fölé benyúló, földszinti páholyban pedig már ott állnak a DJ-k , lemezjátszóik felett. A játék elkezdődik: Thérčse Brunnander - a későbbi Lady Capulet - prológjában kedvesen mórikál, angolul barátkozik a közönséggel, panaszkodik, hogy őt már túl öregnek találták Julia szerepére és megkéri a közönség első sorában kiszúrt, idősebb urat (aki még nem is sejti, hogy hamarosan annyira bevonják, hogy ott áll majd a színpadon Benvolio és Mercutio játszótársaként), hogy tippelje meg, mégis hány éves lehet? A válasz persze nagyon pozitív.


Az esküvői jelenet a Shakespeare-tragédiából
Alexander Kenney felvétele

A mesejátéki előzmények után a Capulet-ház fegyveresei, majd Sámson és Baltazár érkeznek, és bizalmat ébresztő, virtuóz, akrobatikus botos harci táncot lejtenek a meredeken emelkedő színen; a karcos, fanyar Tybalt (a Lőrinc barátot is megformáló Per Sörberg) gyorsan rendet tesz köztük. Feltűnik Capulet (Fredric Thurfjell), egy aranyláncos, joviális maffiózó, zömök, öreg bika a nejével, és társaságukban a dalos torkú Páris (Peter Gardiner) aki fehér öltönyében, fehér cilinderében úgy fest (és úgy is viselkedik), mint egy olcsó bonviván. Benvolio (Dag Andresson), szemüveges(!), kedvesen kajla, gumitestű bölcsészfiú, a Herceg egy apró, hangtölcsért szorongató bábocska csak a rámpa magasában. Montague szerepében Morgan Alling érkezik, aki Mercutiót is alakítja: itt távolságtartó és zordul férfias, ott asszonyosan puha és kedves, fanyar és kihívó, és nem utolsó sorban kiragyog az előadásból. Lady Montague jellegtelen, de az őt alakító Ingela Hinas a másik szerepében, cinkos, anyáskodó Dajkaként már ellenállhatatlan. A Cirkör előadásának kettős szereposztásai meglehetősen komoly terhet rónak a színészi gárdára: egyetlen szerepet kizárólag a szerelmesek megformálói játszanak. Melinda Kinnaman nagyszájú, talpraesett gyereklányforma Júlia, Piotr Torzawa Giro ábrándos, kajla, elvarázsolt Romeo. Kinnaman akrobatának gyenge, de pillanatok alatt átjön: izgalmas színésznőt látunk. A világhírű belga koreográfus-rendező, Wim Vandekeybus tánctársulatából, az Ultima Vezből indult Torzawa Giro kötélen-szaltóban ragyogó, de a prózai színház nem áll jól neki: beszéde csengésből még az is érezhető, hogy a svéd neki nem az anyanyelve, így kiváltképp nehéz a dolga. Az előadás nagy lendülettel indul: az első percek eufóriája múltán azonban kezdetét veszi az ellaposodás. A kivetítőkön feliratozott svéd szöveg különös dallamossága idővel álmosítani kezd, a játék ritkán lendül át cirkusziba, a drámai szerepekben a játékosok jelentős része igazán gyengének bizonyul. És bizony - figyelembe véve az előadók képességeit - nyomasztóan sok a szöveg. Benvolio, Mercutio és Romeo csibészes, akrobatikus elemekben bővelkedő hármas jelenetei kedvesek a szemnek, az előadás pedig cirkuszi elemek beemelésével, izgalmasabb, filmszerű megoldásokkal eleinte még tovább és tovább döccen, de lendülete gyors ütemben apad. Amennyire izgalmas teret biztosított a játéknak a jól rejtett ajtókkal, ki-be tolható kapaszkodókkal, süllyesztőkkel tagolt, hatalmas rámpa, egy idő után pont annyira nyomja le a játékot. A letisztult, szépen világított, hatalmas díszletformában rejlő számtalan lehetőség közül csak kevéssel él a rendezői-koreográfusi trió. Az átütő, elementáris eufória, melyet a Trixben megtapasztalhattunk, itt bármennyire lelkiismeretes, de mégis haszontalan igyekezetté, kevés támpont segítette parttalan akarássá válik. Az előadás óriási hangsúlyt fektet a szövegmondásra és - csekély kivételtől eltekintve - azt pántlikázza fel némi cirkuszi, látványszínházi körítéssel.

Az első felvonás önfeledt komédia: alakjai, helyzetei, hangulatai egyáltalán nem sejtetik a közelgő tragédiát. A Capuletek bálja önfeledt házibuli: a két szerelmes egymásra találásának mozzanatai során a vidám társaság újra és újra megdermed, a szín sötétbe borul. Csak Romeo és Júlia mozog, lassan közelítve egymáshoz, a csak a kettejükre vetülő, apró fényben. Később kívülről látjuk a nemesi házat: a rámpa most az épület, rajta sorban ablakok nyílnak: egyiken kidőlve a tökrészeg Lady Capulet rókázik, a másik ablakban az izgatott ripacs, Páris alkudozik remélt apósával. Az erkélyjelenet konvencionális és persze ezredszerre is bájosan megkapó: csapóajtón kitolt bokrok közt rejtőzve közelít Romeo, a magasban Júlia várja, majd leereszkedik hozzá. A Trix izgatott pezsgését egyetlen, remek és mulatságos jelenet idézi. Ebben először Lőrinc barátot látjuk, amint tesz-vesz. A magasból hatalmas, kötélre akasztott feszület lendül alá, majd hamarosan megérkezik Jézus is. Az egyetlen ágyékkötőt viselő Samuel Gustavsson igazán krisztusi figura: ám fejhangon vinnyogva veszekszik Lőrinccel, aki fel akarja küldeni őt a keresztre. Érvek röpködnek, Jézus és Lőrinc civilként, színészként játszik spontánra hangolt patáliát. A pap végül felzavarja a Megváltót a keresztre. Gustavsson visít és szitkozódik a magasban, miközben ügyetlenül próbál megkapaszkodni. A kereszt felemelkedik, a Krisztus-alak remegő lábbal, reszketve csimpaszkodik belé, hátat fordítva a közönségnek. Alatta Lőrinc a szerelmeseket fogadja. A kereszt és terhe később leereszkedik, a földre huppanó Jézus glóriákra emlékeztető karikákat vesz elő, és zsonglőrködni kezd velük. Háromfős közönsége álmélkodva figyeli.


Jelenet a cirkuszi Romeo & Júliából
Klara Granberg felvétele

Némi malíciával várta az ember a második felvonást: vajon hogyan fordítja át az első mesejátéki, frivol unalmát a rendezés? Wiedemann az érzelgős komorságot választotta, mint hangulati kontrasztot a vígság után. Az első pillanatokban meghasad és kettényílik a hatalmas rámpa: a hasadékból szemet bántó, éles fény tör elő. Hatásosnak szánt, meglehetősen egyszerűre sikerült, metaforikus kép: minden meghasad, szétesik. Hogy milyen problémák rejlenek az előadásban, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a hirtelen támadt hasadékon át akadálytalanul belát a szín mögé a nézői szem. Jelenése előtt percekkel megpillanthatja az öltözőből a fekete takarófüggönyt félrehajtva visszalopakodó színészt, a technikusi tüsténkedést. A kulissza innenső felén közben elfelhősödik a világ. És nem csupán a rendezői akarat jóvoltából. Egy-egy látványos, szépen felépített mozgásbetétet leszámítva fáradtan tekerőznek a párbeszédek, a tragédia felé áramló események. Egyre több a közhely, a "romeoésjúliázás", egyre több a már ezerszer megrendezett, eljátszott pillanat. Amit a Cirkus Cirkör, és a(z) (új) cirkusz adhatna az előadáshoz, a végkifejlet felé haladva egyre kínzóbban hiányzik. Végezetül látjuk a kettős halált, a kriptához érkezőket, fölöttük az immár magányos keresztet - amelyről eszünkbe jut az első felvonás adott jelenete a maga ellenállhatatlanul pimasz humorával, és persze elmosolyodunk -, a lemezlovas - rosszul - lekeveri a záró zenét, ki-ki felpattan, vagy sorba rendeződik a meghajláshoz, és jöhet az extatikus tapsorkán. És jön is. Az ember arra gondol, hogy talán rosszul nézte e három órát. Ha belenyugszik, hogy a svédek kivették a Shakespeare-összes "tragédiák" kategóriájából a Romeo és Júliát és az egyik felét átrakták a "vígjátékok" címszó alá, a másikról meg azt gondolták, valahogy majd lemegy, megúszható, akkor talán élvezi a produkciót. A Cirkör-Dramaten koprodukció félúton beszorult a műfajok közt támadt, támasztott átjáróba. Megőrizte a dikciót, félig meddig kortalanná tette a cselekményt, pontosabban inkább modernizálón összezilálta azt, adott hozzá egy kevés cirkuszt és táncot, de a színjátéki alapokat békén, in situ hagyta. Pedig minden az alapokkal kezdődik: ha pedig valaki olyan alapot (jelen esetben a színészi játékot) választ, amely gyenge, és amelyre emiatt építkezni csaknem lehetetlen, annak munkája kimerül az álhomlokzatok, a "patyomkin-falak" minél élethűbbre pingálásában. A svéd előadást pedig behálózzák a kiretusálhatatlan repedések.

Halász Tamás