Bacchanália

A világ mindig van: volt elõttünk és lesz utánunk. Egy rövid idõre felkínálja nekünk méhét, hogy felnõjünk, megérjünk, megküzdjünk reményeinkkel, szorongásainkkal, félelmeinkkel és örömeinkkel, és megértsük, miért élünk. (Kathleen Kelley-Lainé: Dominique Rousset, A globalizáció kegyetlen meséi, részlet)

Bozsik Yvette
Bacchanália címû táncelõadása a Katona József Színház Kamrájában tekinthetõ meg.

Bozsik Yvette Bacchanáliájának központi mondandója, tartalma, szimbóluma az élet körforgása. Születés és újjászületés, a gyerekkor, megütköztetve az elmúlás folyamatával. Egy nagyon személyes élményt, az emberélet kezdetét az európai kultúra szellemi és lelki életünk kezdeteihez kapcsolja. A mítoszhoz mint bonyolult és szövevényes, mégis egyetlen nagy családtörténethez fordul, visszanyúl az emberiség gyerekkorába, a primitívbe és misztikusba, hogy visszakeresse saját gyerekkorunkat. Az ember fiának születését, magára ébredését a "kétszer született"-nek nevezett fiú-isten, Dionüszosz szenvedéstörténetén (vadász és üldöztetési kor, újra megjelenés és diadal) keresztül mutatja be, ahogy felnő egy gyerek, és "férfi isten" válik belőle. Ma is, most is. Szöveg nélkül, mozdulatok és képek összhangjából bomlanak ki a bennük és mögöttük rejlő életigazságok. A lélek mélyének képei. Lírai és groteszk keveredik a drámaival. Abszurd képek. Antik és modern egyszerre van jelen.
Bozsik Yvette új művét Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája ihlette, és azokat a pillanatokat ragadja meg, amelyeket a színpadon nem szoktak megjeleníteni, magát a bacchanáliát, az istentiszteleti táncot, a Dionüszosz-kultuszból eredő színjátszás születésének pillanatait. Saját szemszögéből, egy ízig-vérig mai alkotó szemszögéből, mintha színpadi álma csak egy lenne a sok-sok elbeszélés közül mai modern mitológiánkban.
A Bacchanália nem öncélú őrjöngés, hanem egy "gyermekpszichológus szobája". Játszadozó gyerekek minden társadalmi konvenciónak fittyet hányó „babazsúrja”. Erotikája az önmagukat felfedező kisfiúk erekciójával és a kislányok izgalmával azonos. Olyan tiszta és mélyről jövő.
Az eredeti mű színpadi megvalósítása s a nyomában született Getting Horny után a Bozsik Yvette Társulat táncosainak produkciója, a Bacchanália lesz az európai kultúra e nagy alaptémájának harmadik feldolgozása a Katona József Színházban. Az előadás a Kamra 2001-es Bakkhánsnők-előadásának újrahasznosított arénájában játszódik, utalva a mondandóját, műfaját, színházi nyelvét tekintve különböző megfogalmazások közös gyökerére. E végtelenül sok lehetőséget magában rejtő téma három érdemi variációja a színház életében értelmes egésszé kapcsolódik össze.


BACCHANÁLIA
szereplők:
Vati Tamás
Krausz Alíz
Lisztóczky Hajnalka
Sándor Éva
Halász Anna
Tokai Tibor
Vislóczky Szabolcs

díszlet: Khell Zsolt
jelmez: Nagy Fruzsina
Maszk, kellék: SOSA
Koreográfus - rendező: Bozsik Yvette


süti beállítások módosítása