Petit Mal

A Petit Mal egy nõ odüsszeiája 20 epizódban elbeszélve. Öt év története, a gimnáziumi éveket követõen. A múlt nélküli ember nincs biztonságban, hiszen azt sem tudja, õ mirõl szól. Még egy szellõ is elsodorja, minden ijesztõ, vagy éppen nevetséges ebben a helyzetben. Elindul, hogy megkeresse saját magát, azt a gyereket, aki harmóniában tudott élni ebben a világban.

Nem veszik fel az orvostudományi egyetemre, s annak reményében, hogy jobb felkészülését segíti majd, egy elmegyógyintézetben vállal állást. Az intézet embertelen közege azonban már az első napon váratlan reakciót vált ki belőle: epilepsziás rohamot, amely csaknem őt magát is az ápoltak körébe taszítja. Ettől a pillanattól kezdve számára nehezen különíthető el ápoló és ápoltak világa, bár mindent megtesz, hogy visszailleszkedjék az addig olyan otthonosnak tűnő világba.
A 20 kép, amelyben a Petit Mal megjelenik, szerkezetileg Olivier Messiaen 'Húsz pillantás a gyermek Jézusra' című zeneművének ihletésére komponálódik egésszé.
Az elképzelt előadás képi világa J. Ensor festményeihez hasonlítható.
De mindenek felett egy finoman vibráló előadásra készülünk.



Halász Péter- Sántha Ágnes:
PETIT MAL

Bemutató: 2003. november 21, este 7 óra
További előadások: nov. 23, du. 3 óra, dec. 2, 3, 6, 7, este 7 óra

Szereplők:
Bagdi Bella, Galambos Attila, Hegyi Barnabás, Juhász Gabriella, Krasznahorkai Ágnes, Németh Orsolya, Stubnya Béla, Váradi Gábor

Rendező: Halász Péter



Halász Péter

"Itt ülök a MALÉV eszpresszóban. Van itt egy hatalmas akvárium, nézegetem a halakat. Hiányzol."

"Fiatal vagyok, nem bírom a várakozás feszültségét. Éjszakai őrületben rohantam hozzá. A szobájában egy ejtőernyő alatt aludt. Igen. Igen. Az ejtőernyő alatt lettem terhes. Igen… Nem akarom, hogy gyerekem legyen tőle! Nekem Alex gyereke kell."

"Hókifli mindig volt, kérni kellett, és mindig kaptunk. A hókifli volt az élet nekem, az jelentette a kedveskedést, a jutalmat. A gondoskodást, de itt más kultúrába csöppentem, és másnak mást jelent, talán csak egy darab sütemény, édesség, porcukor."

süti beállítások módosítása