A Madách mint zenés színház

A Madách Színház zenés és bulvárelõadásainak zömét Szirtes Tamás rendezte. Az operaház fantomjára - amelyet õ állított színpadra - sorok kígyóznak a Körúton. A színháznak harminc éve tagja, és jövõ februártól igazgatója. Az új direktorral beszéltünk arról: a nagyszínpadon erõsödik a zenei vonal, a stúdió a kísérletek helye lesz, és marad a Kamara mûvészeti függetlensége.

Interjú - NSZ - 2003. december 29. - Szerzõ: Szemere Katalin

Forrás: Observer

Szirtes Tamás: Szeretném, ha létrejönne nálunk egy magyar zenés műhely (kép: Népszabadság - Teknős Miklós)




Akik régóta vezetnek színházat, azt állítják, őrült, aki direktor akar lenni.

- Egy év múlva majd válaszolok erre. Az kétségtelen, hogy a jó igazgató szuverén személyiség, övé a felelősség, a döntés, a színházi profil kialakítása. Nehéz feladat.


Még dolgozik az előző igazgató, Kerényi Imre. Várja, hogy átvegye a stafétát?

- A mostani időszakot felkészülési periódusnak tekintem. Tudom, mire készülök, folyamatosan átgondolom a terveimet. Ismerkedem azzal, amit harminc éve ismerek.

Mit nem ismert meg harminc év alatt?

- A Madách nagyüzem, több száz ember dolgozik itt, állami támogatása és a jegybevétele eléri az egymilliárd forintot. Eddig rendezőként dolgoztam ebben a színházban. Igazgatóként a színház egészét kell átlátnom.

Akkor az hiedelem, hogy ön a Madách főrendezője volt?

- Igen. Egy-két helyen már megpróbáltam eloszlatni ezt a hiedelmet. Nagyon megtisztelő, hogy a néphit ezt a posztot nekem adományozta, de sosem volt az enyém. Valószínűleg azért gondolták ezt, mert régóta vagyok a Madáchnál. Rendezőként az elmúlt harminc évben, előbb Ádám Ottóval, azután Kerényi Imrével elsősorban arról beszéltünk, mit szeretnék rendezni, és hogy szerintem mi kerüljön a színház műsorára.

Miért maradt harminc évig ugyanabban a színházban? Nem vágyott máshová?

- Az ember marad, ha megtalálja a neki megfelelő közösséget, alkotótársakat. Itt rengeteg öröm és trauma ért, de akkor harmonikus az életem, ha a Madáchban vagyok. Ebből következett az is, hogy megpályáztam a színház-igazgatói posztot.

Miért?

- Az elmúlt harminc évben a Madáchban sok álmom megvalósult - és persze sok minden nem. Ádám Ottó igazgatása alatt váltam rendezővé. 1983-ban sosem látott sikere lett a Macskáknak. A rendszerváltozás után Kerényi Imre lett a direktor, és egy zenés-szórakoztató színház bontakozott ki. A zenés előadások és a prózai sikerdarabok nagy részét én rendeztem. Ennek megkoronázása: Az operaház fantomja. A főváros az igazgatói pályázat kiírásában is ezt az irányvonalat támogatta. Vagyis a fenntartó és a közönség igénye egybeesett: mindkettő azt a műfajt tekinti kívánatosnak, amelyhez - azzal áltatom magam, hogy - értek. Ha művészszínházként hirdették volna meg, meggondolnám, hogy én vagyok-e a hiteles személy. Fiatal rendezőként persze rendeztem Shakespeare-t, Brechtet, Csehovot, Turgenyevet és moderneket is, és szenvedélyesen szerettem ezeket a műveket.

Most nem vágyik erre?

- Boldogan rendeznék Shakespeare-t, ha felkérnének rá.

Ha igazgató lesz, azt rendez, amit akar.

- A Fantommal új időszámítás kezdődött a Madáchban, a mértékadó kritika is elfogadta és támogatta, ráadásul a Madách bekerült a nemzetközi zenés színházak vérkeringésébe is. Sőt Andrew Lloyd Webber is számít erre a színházra. És akkor maga azt kérdezi, miért nem akarok itt Shakespeare-t rendezni. Ezt az ifjúkori vágyamat csak más színházban valósíthatnám meg… Minden intézménynek ki kell alakítania a maga arculatát. A művészszínházi versenyt a Madách elveszítette. Sikereink az elmúlt években a zenés előadások és a szórakoztató prózai darabok voltak.

Szándékosan kerüli a bulvár szót?

- A bulvár szó degradáló lett, de nevezhetjük bárminek. A Madách csúcsminőségű zenés előadásokat hoz létre. Őrültség lenne lelépni erről az útról.

Hadd szembesítsem egy másik néphittel: azt mondják, Webber-színház lesz a Madách.

- Ebből annyi igaz, hogy a Macskákat és a Fantomot Webber írta. És természetesen boldog lennék, ha Webber következő magyarországi projektjében részt vehetnék.

Ez nagyon udvarias kijelentés.

- De nevetséges lenne azt állítani, hogy a Madách Színház csak Webbert fog bemutatni. A pályázatomban például nagy hangsúllyal írtam arról, hogy szeretném, ha létrejönne nálunk egy magyar zenés műhely, amely inspirálná új magyar zenés művek születését.

Sokan feltehették már önnek azt a kérdést: mi lesz azokkal a madáchos színészekkel, akik inkább a prózában járatosak?

- A prózai színészeket feltétlenül foglalkoztatni szándékozom, és meg kell tartanunk azokat a nézőket is, akik a prózai darabokért jönnek hozzánk. A Madáchban három játszóhely van, a nagyszínpad mellett a Stúdió és a Tolnay Szalon. A két utóbbi hely alkalmas arra is, hogy a nagyszínpad stílusától különböző műveket mutassunk be. Ott lehet például kísérletezni is.

Kísérletező színháznak tartja, amit a Stúdióban és a Tolnay Szalonban játszanak?

- Nem a múltról beszélek. Tervem az, hogy szélesre tárjuk a kaput. Eseményértékű bemutatókat hozunk létre, lehetőséget kínálunk a fiatal alkotóknak. A Stúdióból nem akarom kizárni a zenés műfajt sem, de a hangvétel itt lehet experimentálisabb, mint a nagyszínpadon.

Ön is elhívja rendezőnek Kovalik Balázst, Alföldi Róbertet, Zsótér Sándort?

- Gázsit még ne ígérjen nekik! De idehívom azokat, akikről úgy érzem, hogy tehetségesek és újító szelleműek. És természetesen számítok a Madách meglévő alkotógárdájára is.

A próza teljesen leszorul a nagyszínpadról?
- Egyáltalán nem. Látni kell, hogy a Madáchban túltermelési válság van. A szerződésünk értelmében a következő években évi legalább 125 alkalommal kerül színre a Fantom. Ha ehhez hozzáveszem a nyári szünetet és azokat az estéket, amelyek a blokkok közötti átálláshoz szükségesek, ez már kiteszi a szezon felét. Szeretném, ha mind a prózai előadásaink, mind a zenés előadásaink más játszóhelyeken is megjelenhetnének Budapesten, vidéken és külföldön. A Madách átépítésekor és a Fantom próbái alatt már volt erre sikeres megoldásunk. A Sosem lehet tudni című Shaw-darab például harminckétszer ment Kecskeméten. A színésznek az a fontos, hogy játsszék, és ezt a színháznak garantálnia kell.

Három éve is pályázott a Madách igazgatói posztjára, akkor Kerényit erősítették meg a helyén. Nem keseredett el?

- Természetesen nem örültem, de szó sem volt elkeseredésről.

Hasonlít a nyertes pályázata az akkori veszteshez?

- A két pályázat sok mindenben hasonlít. Az abban kifejtett koncepciót a színház zenés irányvonaláról azonban kétségtelenül megerősítette a Fantom sikere.

Három éve arról szólt a fáma, ha ön nyer, Kerényi Imrével csak szobát cserélnek, és minden úgy megy tovább, ahogy eddig. Ha ez sem igaz, nem hiszek többet a szóbeszédnek!

- Ezt mindenki megkérdezi tőlem, nem tudom, ki találta ki. Szó sem volt erről – sem akkor, sem most. A pályázatomat három éve is komolyan gondoltam.

Az önkormányzati döntés után azt nyilatkozta: Kerényi marad a Madách rendezője. Akkor mégis szobát cserélnek!

- Ha mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy mi valamit cserélünk, akkor azt mondhatom, hogy pozíciót cserélünk, nem szobát. Kerényi Imre természetesen marad a Madách Színháznál, rendezőként, mert kiváló rendező, akinek a nevéhez kiemelkedő előadások fűződnek.

Elődje, bár pályázatában vállalta, hogy közhasznú társasággá alakítja a teátrumot, később kijelentette: nem hajlandó erre. Ön a pályázatában június végére vállalta az átalakítást. Mi a garancia, hogy nem gondolja meg magát?

- Miért gondolnám meg magam? Ez a gazdasági forma már sikeresen működik jó pár budapesti színházban. Persze tisztáznunk kell, mit vár el tőlünk a fenntartó, és hogy mi ennek hogyan tudunk megfelelni. Három hónap múlva már pontosabban tudok válaszolni a kht.-val kapcsolatos kérdésekre.

Kerényi Imre elképzelése az volt: a Madách Kamara külön művészeti vezetőt kap, és Mácsai Pál megvalósíthatja ott koncepcióját. Ez így is történt. Nem bántotta önt ez az elképzelés, hiszen a korábbi, kamarabeli előadások zömét ön rendezte?

- Lassan három éve más úton jár a Kamara, mint korábban. Elfogadtam és tudomásul vettem, hogy a főváros is ezt az elképzelést támogatta. Azóta sok minden történt a Kamarában, más rendezői stílus, művészi hang, megújított koncepció valósult meg. Érdem például, hogy Gálffi László, akit nagyon nagyra tartok, játszani kezdett a Kamarában, vagy hogy Gálvölgyi Jánosra is számít Mácsai Pál. Az elmúlt három évet nézve, azt kell mondanom: jó döntés volt. Igazgatóként mindent megteszek majd azért, hogy prosperáljon.

Mennyire akar beleszólni Mácsaiék munkájába?

- Művészeti kérdésekben egyáltalán nem akarok beleszólni, de szeretném, ha korrekt gazdasági-szervezési kapcsolatunk lenne. Bízom a kölcsönös együttműködésben. Az a jó, ha Mácsai önálló marad.

A beszélgetésünkből kiderült, hogy mi marad a Madáchban, és mit erősítene meg. Még nem beszélt arról, miket szeretne látni a nagyszínházban.

- Fontosnak tartom kijelenteni, hogy bár 2004. február 1-jétől veszem át a színház igazgatását, de a 2003-2004-es szezont még Kerényi Imre készítette elő. Ezeknek a bemutatóknak egy részét 2004 tavaszára, az én igazgatói ciklusom idejére tűzte ki. A bemutatókat természetesen megtartjuk - a jogbiztonság, a kollegialitás és az adott szó tiszteletének a jegyében. Az én első szezonom 2004 szeptemberében kezdődik. A konkrét darabokról tavasszal nyilatkozom.

Erős musicalrepertoárja van az Operettszínháznak is, és megnyitott a Musical Színház is. Most már nagy a konkurencia.

- Minden zenés színházi előadás konkurencia, de én szeretem a versenyt, mert a monopolhelyzet ellustít.

Interjú - NSZ - 2003. december 29. - Szerző: Szemere Katalin

Forrás: Observer