Van, aki röhög, van, aki megsértõdik

A hatvanas-hetvenes évek szilveszteri rádió- és tévémûsorairól, kabaréiról, Hofi Gézáról, Komlós Jánosról és többi kollégájáról beszél Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója.

NSZ - 2003. december 30. - Szerzõ: Pogonyi Lajos

Forrás:Observer

Sztárok voltunk, de semmiképpen sem a szó mai értelmében (kép: Népszabadság - Bánhalmi János)

Ön a hatvanas években már javában „színészkedett”, hiszen előtte már elvégezte Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját.

- 1957-ben a győri Kisfaludy Színházhoz kerültem, azzal a megbocsátható túlzással, hogy "kiváló táncos" vagyok. Az igazgató hamar rájött, hogy ez nem így van, de azt mondta, hogy aki ennyire a színházhoz akar kerülni, azt nem küldi el. Első szerepem az Ida regényében egyetlen sor volt, amelyet a londiner mondott. A szezon végén már Bernard Shaw Szent Johannájában játszottam az utójátékban az angol katona nagyszerű szerepét. Innen Békéscsabára kerültem, ahová lejött Lendvai Ferenc, a kor egyik legkiválóbb színházi rendezője. Eredetileg primadonnát akart szerződtetni, végül rám esett a választása. Már Pécsett játszottam, amikor behívtak katonának.

- Ezzel máris a hatvanas évek elején-közepén tartunk.

- Igen, hiszen 1960–66 között a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében játszottam. Nagyszerű csapatban lehettem, hiszen a rendező Kamarás Gyula, a dramaturg pedig nem más, mint Ungvári Tamás volt. Olyan darabban játszhattam főszerepet, amely ma is időszerű.

- Mi volt ez?

- Örkény István és Karinthy Cini írtak egy színdarabot, amely arról szólt, hogy egy cigánygyerekre ráfogják a honvédségnél, hogy lop. Én voltam a cigánygyerek. Úgy hívtak, hogy Orsós. Kitűnő szerep volt. Ungvári Tamás lefordította Arnold Wesker A királynő katonái című darabját, amelyben a Mosolygót játszhattam.

- Csak a nagyon fiatal olvasók kedvéért: Wesker annak az ötvenes évek végén indult fiatal brit drámaíró generációnak a tagja, amelyhez Osborne is tartozik, és akinek a darabja nálunk Dühöngő ifjúság címen ment, de hozzájuk sorolható Harold Pinter is.

- Igen. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében nagyszerű csapat jött össze a hatvanas években. Kiválóan éreztem magam. Majd az együttes felbomlott. Később Radó Vilmos 1966-ban leszerződtette Péva Ibolyát, Perlaki Istvánt és engem a kecskeméti Katona József Színházba.

- Itt volt nagy sztár akkoriban Udvaros Dorottya édesanyja, Dévai Kamilla.

- Valóban, ő volt a vezető drámai színésznő, Dorottya édesapja, Udvaros Béla pedig rendezőként dolgozott a színházban. Igazándiból innen indult az színészi pályám, mert itt szívtam magamba azt a levegőt, amire a későbbi nemzedékeknek már nem nagyon volt módjuk. "Radó-szerű" emberek ugyanis ma már nincsenek. Nekem a nagy élményem Kecskeméten Horváth Jenő rendező volt, akit nemes egyszerűséggel "a gonosz Horváthnak" hívtak, mert nagyon igényes ember volt. Igen sokat tanultam tőle. Kitűnő előadások születtek, nagyszerű kollégáim voltak, és mindenekelőtt párját ritkító családias légkör uralkodott a színházban.

- Kik voltak még a hatvanas évek kecskeméti "nagy család" tagjai?

- A maiak közül olyanok, mint Csomós Mari, Moór Mariann, Szilágyi Tibor. Akkoriban játszottuk a Liliomot Latinovitscsal a főszerepben. Akkor történt, hogy az áldott emlékű Marton Frigyes meghirdette - méghozzá nagyon ízlésesen - "a nem budapesti színészek fesztiválját".

- Vagyis Marton nem "vidékizte" le a Budapest határain túl működő színészeket.

- Pontosan. Nevezni lehetett a fesztiválra. Ekkor írtam egy számot, amelynek az volt a címe a Hol vagytok, cimborák? kezdetű dalnak az analógiájára, hogy Hol vagytok, kollégák? A szám nagyjából arról szólt, hogy a vidéki színházakban színészt, rendezőt állandóan cserélgetnek, "csak" a közönség marad. Marton Fricinek nagyon tetszett a szám, de nem is ez volt az én nagy szerencsém, hanem a következő. Mindez egyébként 1973-ban történt, amikor is a zongoránál ült egy világcsoda, akinek nem tíz, hanem "harminc ujja" volt..., és úgy hívták, hogy Turán László.

- Mindez a rádiónál történt.

- A Rádiókabaréban. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy Turán mellett lehessek, és a legkülönbözőbb számokat énekelhessem.

- Hogyan emlékezik a nagy szilveszteri rádióműsorokra?

- Az 1973 őszi színészfesztivál után még abban az évben benne voltam a rádió szilveszteri kabaréjában. Mindez úgy történt, hogy észre sem vettem. Írtam egy számot az utazásról, arról, hogy melyik országba lehetett annak idején kimenni. Marton Frigyes a kilenc részből álló számot úgy helyezte el a műsorban, hogy azon vettem észre magam: én konferálom a Rádiókabarét.

- Kik voltak akkoriban a Rádiókabaréban?

- Akikre a kabaré épült, egyszerűen zsenik voltak. Olyanok írták a számokat, mint Mikes György, Somogyi Pál, Ősz Ferenc, Peterdi Pál, Szilágyi György. Komlós János konferált, és Hofi Gézának volt benne főszáma. Akkoriban nem lehetett három perc alatt sztárrá válni, mint egyes mai tévécsatornákon, hanem viszonylag maradandót kellett alkotni. Komlós János 1973-ban szerződtetett le a Mikroszkóp Színpadhoz. Innentől kezdve minden szilveszterem foglalt lett. Volt olyan szilveszter estém, hogy tizenkét helyen léptem fel. A nagy sztárok akkoriban Kabos Laci és Rátonyi Róbert voltak. A Soroksári úton vagy a Thököly úton, ahol megálltunk az autóval, mindenütt előadtunk valamit. Üzemekben, gyárakban kiváló hangulatú rendezvényeken léptünk fel.

- Maguk sztárok voltak?

- Lehet, de semmiképpen sem a szó mai értelmében. Ma az is sztár lehet, aki kétszer bemond valamit a televízióban. Három perc alatt könnyű befutni, ha az ember húszéves, megmaradni hatvanöt évesen nehéz.

- A hatvanas években, de még később is a tévé szilveszteri műsoraival már hónapokkal előtte foglalkozott a sajtó. Egy fél- vagy majdnem az egész ország lázban égett, hogy mi lesz szilveszterkor "a" tévében.

- A televízióban 1974-ben történt, hogy - ezt ma és akkor is tudom, tudtam - egy nagyon gyenge számmal léptem fel. Egy bumfordi gyerekkel adtunk elő valamit, ő a későbbi években Geszti Péterrel együtt lépett fel. Nagy sikerem volt ezzel a kis gyerekkel. Még Hofinak is tetszett. Akkoriban csak egy tévécsatorna volt. Most nem tudom, hogy mi megy a közszolgálatin. A TV 2-n a Mikroszkóp Színpad adja a műsort. Két hónapja állítom össze a programot, amely este tíz és tizenegy között lesz látható. Azokból a számokból áll a blokk, amely a mi tuti sikereink a Mikroszkópon is. Vagyis szórakoztató számokat adunk, de kis gondolatiságot azért beleviszünk a programba.

- Mennyire tudja megkerülni a politikát, vagy egyáltalán akarja-e, hogy műsorai politikamentesek legyenek?

- Én nem kerülhetem meg a politikát, de nem is akarom, hogy kimaradjon a műsorból. A Mikroszkóp ezt nem teheti meg, mert közéleti kabarét ad. Sajnos mára egyedül maradtunk. Egy igazi polgári demokráciában húsz ilyen vagy hasonló kabarénak kellene lennie, amely a legszemtelenebbül, szatirikusan, csípősen beszél. A Heti Hetes még az a műsor, amely nagyon jó, de beléjük is belekötnek, mint ahogyan belénk is, hol erről, hol arról az oldalról. Ebben a szezonban az elmúlt húsz év legerősebb kabaréját mutattuk be, amelynek az címe, hogy a Mikroszkóp Fantomja, amelyből lesznek részletek a TV 2-n is. Nagyon a máról szólunk. Amikor egy ország tudatosan ketté van szakítva, akkor mi a műsorban arról beszélünk, hogy ez a lehető legnagyobb felelőtlenség, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Ez aljasság, mert még az unokáinkkal is kitolnak. A gyerekek bőrére megy a dolog.

- A régi Mikroszkópra ellátogattak vezető politikusok is. Ez ma is így van?

- 1985 óta vezetem a színházat. Azóta sokan jártak és járnak hozzánk, jobbról is, balról is. Van, aki röhög, van, aki megsértődik. Ahogy Peterdi Pali mondta: akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes. Ez ma még inkább így van. Ma is lehet fojtogatni a kabarét. Egy kis pénzügyi ellenőrzéssel, ezzel-azzal.


NSZ - 2003. december 30. - Szerző: Pogonyi Lajos

Forrás:Observer