Trendet a Tradícióba!

Purim Fesztivál március hetedikén

A Marom Klub és a Stetl Kulturális Egyesület 2004. március 7-én egy egészestés rendezvény keretében ünnepli Purimot a Kultiplexben (1092.Budapest, Kinizsi u. 28.) farsangi hangulatban. A bejáratnál ugyanis mindenki álarcot kap és mellé tradicionális zsidó süteményt is kóstolhat.

A Purim Fesztiválra, mely este 9 órától kifulladásig fog tartani, a belépés
ingyenes. A rendezvény este hét órakor egy előadással veszi kezdetét, mely a "Nő a
zsidó hagyományban" címet kapta. Balázs Gábor filozófiatörténész fog
beszélgetni meghívott vendégekkel az Eszter könyve kapcsán a nők helyzetéről
a zsidó vallásban. Ugyancsak a Kultiplex fenti termében 21 órától a HaHesder című 2000-ben készült izraeli filmet vetítjük. Ez az arab-izraeli konfliktust érintő
drámai alkotás soha eddig nem volt látható Magyarországon és ezután sem lesz
alkalma megnézni annak, aki vasárnap este kihagyja. A film 2000-ben többek
közt a legjobb izraeli film díját is elnyerte.

Ezt követően 23 órától a lenti nagyteremben szombat búcsúztatására a
Megilából (Eszter Könyve) kezdődik felolvasás, ahol különösen érvényesül a
"Trendet a Tradícióba!" mottó, hiszen a hagyományos héber nyelven történő
felolvasás közben az Iparművészeti Egyetem néhány hallgatójából alakult
Parasztvakítás Csoport teszi izgalmassá a látványt meglepő és olykor a
szöveget magyarázó vetítésekkel. A magyar fordítás természetesen végig
olvasható lesz, hogy mindenki számára érthető legyen, mit is jelent Purim
egynapos ünnepe. Akik nem ismerik a történetet, vasárnap este megtudhatják
majd a tradíciókat és a trendeket követő újszerű felolvasáson, hogy a perzsa
uralom alatt élő zsidó közösség miként menekült meg Hámán népirtásától
Mordecháj és Eszter segítségével i.e. 450 táján.

Este fél 12-kor kezdődik az igazi ünneplés, amikor a lenti nagyteremben
három zenekar koncertjén bulizhatnak a látogatók.
Először a New Yorkból hazánkba származott Bob Cohen vezetésével 1994-ben
alakult Di Naye Kapelye lép fel, mely a tradicionális kelet-európai zenét
jazz és klasszikus elemekkel ötvözi. Világszerte a legjobbak közé sorolják a
zenekart, Európa számos országában koncerteztek már nagy sikerrel.

"Az elmúlt években több zsidó vonatkozású lemez is kijött, de igazán kóser
magyar klezmer csak most először. A jiddis muzsikának ehhez Bob Cohenre volt
szüksége... " írja Marton László Távolodó a zenekarról elmélkedésében a
Magyar Narancs hasábjain.

Cohen zenekarát követi Nigun, mely a tradicionális zsidó zenét jazz és
szabad-improvizációs elemekkel teszi a maivá.

Az utóbbi hónapokban Európában koncertező Hagesherrel zárul az este. Ez a
zenekar a klezmert jazz, hip hop és reggae elemekkel színesíti és rap
betétekkel hozza közelebb a fiatal közönséghez. A zenekar énekesnője a
Kifutó című műsorban első helyezést elért Kassai Tímea.

A programok mellett a Chai Shopban hagyományos indiai teát szolgálnak fel az
ünneplő közönségnek.

A március 6-án este 7 órakor kezdődő fesztiválra tehát az előadást, a
rendhagyó felolvasást, a filmvetítést és a koncerteket is beleértve a
belépés ingyenes!


Mindenkit szeretettel várunk!

Üdvözlettel:


Szepesi Krisztina
Sajtóreferens


Schönberger Ádám
A fesztivál szervezője és a Hagesher zenekar MC-je

süti beállítások módosítása