Március 19 - én kezdõdik a Tavaszi Fesztivál

Huszonnégy országból, köztük az Európai Unióhoz az idén csatlakozó államokból érkeznek vendégmûvészek a március 19-én kezdõdõ Budapesti Tavaszi Fesztiválra.



Az ezúttal Üdvözlünk, Európa mottóval meghirdetett, immár 24. fesztiválon is lesznek új helyszínek. A Corinthia Grand Hotel Royalban például kamarazenei esteket tartanak majd. Az összművészeti fesztivált ebben az évben 38 kiállítás gazdagítja. Olyan unikális bemutató tekinthető meg először Magyarországon, mint a svájci születésű Alberto Giacometti szobrász- és festőművész életmű-kiállítása a Szépművészeti Múzeumban.

Az ötven legjobb európai fesztivál rangos mezőnyében számon tartott budapesti eseményre tavaly az érdeklődők egyharmada külföldről érkezett.

Az ez évi zenekari hangversenyeket a Nemzeti Filharmonikusok Schönberg-, Berlioz- és Wagner-estje nyitja meg Marton Éva közreműködésével.




A stuttgarti Nemzetközi Bach Akadémia a Budapest Kongresszusi Központban március 21-én lép fel. Három nappal később ugyanezen a helyszínen Verdi Requiemjének szcenírozott előadása szerepel műsoron, Rafael Frühbeck de Burgos vezényletével. A kamarazenei estek között a Baltic Trio a Magyar Rádió Márványtermében ad koncertet március 20-án. Az I Fagiolini Énekegyüttes március 23-án az Olasz Kulturális Intézetben szerepel.

A táncművészeti kínálat egyik legnagyobb attrakciójának a Bordeaux-i Nemzeti Opera Balettegyüttesének vendégjátéka ígérkezik. A francia társulat március 29-én gálaesten mutatkozik be a Magyar Állami Operaházban, a következő napon az Erkel Színházban a Picasso és a tánc című előadással lép a publikum elé.

A mozgásművészeti események füzérét színesíti az amerikai Ronald K. Brown/Evidence, a Spanyol Nemzeti Táncszínház és a Holland Táncszínház előadása is.

Az irodalmi és színházi programok között szerepel Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező színpadra állításában a Még egyszer, hátulról című Michael Frayn-darab március 20-i premierje az Új Színházban.

A Nemzeti Filmszínházban az "Uránia Dal-Színház" 4x4 című estet március 23-án négy-négy író, költő; színész; zeneszerző és énekes, valamint "ráadásként" négy filmrendező közreműködésével tartják. A vendégek között lesz például Balla Zsófia, Esterházy Péter, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Selmeczi György, Vajda János, Meláth Andrea, Fekete Attila és Gothár Péter.

A világhírű román Bulandra Színház Csehov Ványa bácsi című darabját játssza a Katona József Színházban március 30-án, valamint 31-én.

Az idén is megrendezik az operettfesztivált, illetve népzenei és néptáncestek, dzsessz- és könnyűzenei programok színesítik a kínálatot.

A Vendégünk egy város jelmondat jegyében ezúttal Eger köszönti Budapestet a kulturális kavalkádban.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezését a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Fővárosi Önkormányzat és fő mecénásként ötödik éve a Siemens Nemzeti Vállalat támogatja.

forrás: OBSERVER

süti beállítások módosítása