Krétakör április

(...) A Krétakör SzínészTáncZenekar április 30-án a Felvonulási téren lép fel, május 1-jén pedig a Bakáts téren ad szabadtéri koncertet - szeretettel várunk mindenkit, ide is, és elõadásainkra is...

Krétakör hírlevél 2004. április



Kedves Barátunk!



Márciusban új bemutatót tartottunk a Vidám Színpad Kisszínpadán: Moličre Mizantrópját, Petri György fordításában Schilling Árpád rendezte, Mucsi Zoltán játssza a címszerepet. Úgy érezzük, az előadást mind a kritika, mind a közönség kedvezően fogadta.

"Schilling "átiratát" nemcsak el kell fogadnunk, hanem érvényesebbnek kell tartanunk az eredetinél, hiszen ma nehéz elképzelni olyan drámai környezetet, amelyben az "eredeti" Célimčne flörtölő pletykaszalonját, meglebegtetett, bizonyítatlan szerelmi viszonyaival, komolyan botrányosnak lehetne nevezni. (...)

Schilling darabfelfogása másképp érvényesül olyan társadalmi környezetben, ahol a melegség elfogadott, mint ott, ahol nem az. Mivel nálunk az utóbbi áll fönn (bár a helyzet javul), ez plusz feszültséget teremt a színpad és a nézőtér között. Odafönt Arsinoé képvisel "bennünket", a többiek pedig a játék során folyamatos metakommunikatív diskurzusban állnak velünk: ironikus, kaján, melodrámai eszközökkel, vagyis sokféle módon - többek között zenéléssel - reflektálnak különállásukra, ha tetszik, "másságukra". (...)

A Krétakör előadása egészséges színház egy perverz korban.„ – írja Koltai Tamás az ÉS március 19.–i számában. A Mizantróp ebben az évadban április 18-án, 20.-21-én, továbbá május 2.-3.-4-én látható. A 20-i előadás után közönségtalálkozót tartunk, mindenkit szeretettel várunk, akinek kérdései-észrevételei vannak az előadással kapcsolatban!

Április végén Budapesten tartja közgyűlését az Informális Európai Színházi Találkozó (IETM), amely több száz kultúrával foglalkozó szervezetet tömörít – nevével ellentétben – nem csak Európából, hanem az egész világból (www.ietm.org). A találkozó színházi programjaként a résztvevők többek között a Krétakör két előadását, a Sirájt és A hideg gyermeket is megtekintik – ez utóbbinak április 22.-23.-i előadásait a sok külföldi vendég kedvéért angol nyelvű feliratozással játsszuk. Itthoni közönségünknek is ez az utolsó lehetősége találkozni a Wulf Twiehaus rendezte produkcióval, mert a jövő évadban kénytelenek leszünk azt levenni a műsorról.

Az elmúlt hetekben társulatunk tagjai több kitüntető elismerésben is részesültek. Schilling Árpád Vámos-díjat kapott, mint „az elmúlt évtized legújabb rendezőgenerációjának egyik legfigyelemreméltóbb és legjelentősebb alkotó tehetsége. Mint együttest szervező, társulatot alakító, - új színházat alapító színházi személyiség: a legjelentősebb, (aki) mindenre elszántan, konokul, makacsul, kitartóan a saját útját akarja járni.” Békés András laudációja teljes terjedelmében honlapunkon olvasható.

Mucsi Zoltán két elismerést is kapott: a tekintélyes állami Jászai-díj mellett a színházbarát közönség SúgóCsiga díja mutatja, hogy az év legnépszerűbb tizenkét magyar színészének egyike.

S a legfrissebb: Siráj című előadásunk Csengery Adrienne válogatása alapján bekerült a IV. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A fellépésekre június 3-án és 4-én kerül sor a Civil Közösségek Házában.

Március végén-április elején társulatunk nagy sikerrel vendégszerepelt Párizsban, a Bobigny MC93 színházban előbb a Leonce és Lénával, majd a Liliommal, és ugyanott két koncertet adott SzínészTáncZenekarunk is.





A Leonce és Léna visszhangjából:

"Elég egy egyszerű perzsaszőnyeg hogy megjelenítsen egy országot. Alighogy megérinti az első meztelen talp, az elvarázsolt királyság fölszáll a táj fölé, már alig kivehetők a távoli emberek, akik színházi nézőkként elvesznek a félhomályban. (...) A szerelem hüvelykmatyi-marionettként jön elé a gyerekkorból. Leonce és Léna a zsinórok nyelvén közeledik egymáshoz. Zsongó nyári éjszaka. Semmi sem hiányzik az egyesült szeretők "meneküléséhez a paradicsomba".

Jean-Louis Perrier, Le Monde, 2004. április 1.



"Abban az őszinteségben és üdeségben, amellyel Schilling Árpád és nagyszerű társulata ezt a szép történetet feldolgozza, van valami magával ragadó tisztaság és evidencia.

Olyan ez az előadás, mint a tiszta forrásvíz. De a színészek - mindnyájan kiválóak - nem mondanak le a karakterek árnyas oldaláról, a sötét részéről sem. Olyan finom, áttetsző játék ez, mint a gyöngyház. A színészekben egyszerre van belső tömörség és valami légiesség, akár beszélnek, akár a hangszereiken játszanak. "

Armelle Héliot, Le Figaro, 2004. április 2.

A Liliom visszhangjából:

Egyik oldalról a Liliom, a huszadik századi európai örökség egyik legszebb darabja, a másikról Schilling Árpád, Európa egyik legtehetségesebb fiatal rendezője. Kettejüknek találkozni kellett: földik. Nem csak azért, mert magyarok (...), hanem azért is, mert mindkettőnek különleges érzéke van az érzelmek hatalmához.

Jean-Pierre Thibaudat, Libération, 2004. április 8.

Áprilisban néhány hazai vendégjáték következik: 17-én Nyíregyházán játsszuk a Leonce és Lénát, 19-én Szombathelyen a Sirájt, 23-án és 28-án Tatabányán a Nézőművészeti Főiskolát.

A Krétakör SzínészTáncZenekar április 30-án a Felvonulási téren lép fel, május 1-jén pedig a Bakáts téren ad szabadtéri koncertet - szeretettel várunk mindenkit, ide is, és előadásainkra is...

e-mail: jegy@kretakor.hu, telefon: 06-20-241-80-30, Tóth Máriánál és Büki Dóránál.



A társulat nevében tisztelettel:



Tóth Mária

közönség- és sajtókapcsolatok



Gáspár Máté

ügyvezető



2004. április 12.

süti beállítások módosítása