Miért jön be a krokodil?

Egybõl díjnyertes. Egyetlen színmûvet írt, kétszer is díjazták. Fél esztendeje Nényei Pál a második helyezettje lett a Nemzeti Színház drámapályázatának. A minap a Nyílt Fórumon méltányolták az Õk címû színjátékát megosztott Vilmos-díjjal.

NSZ - 2004. június 19. - Szerzõ: Bogácsi Erzsébet

Sem színházak, sem kiadók, sem szerkesztőségek nem tudtak irodalmi munkálkodásáról. Nem ismerték vagy nem is ismerhették volna? – tettem fel a kérdést a harmincesztendős Nényei Pálnak, aki biztosított arról, nem lapulnak a fiókjában kéziratok. Bár jó ideje kacérkodott azzal, hogy prózaíró legyen, tervezett regényébe beletört a bicskája, a novellái is a szemétkosárban végezték egy-kettő kivételével. Mindössze azok a röpke opusai jutottak el zártkörű közönséghez, amelyeket ünnepi alkalmakra, farsangra, esküvőre fogalmazott. De ezek a jelenetecskék szerinte nem hagytak maradandó nyomot.

Akkor minek tudható be, hogy egyszer csak egész estés színművel jelentkezett? Családi indíttatásról nem számolhatott be. A mérnök édesapa és a pedagógus édesanya úgy nevelte gyermekeit, hogy nagyra becsüljék a humán értékeket, a művészeteket, de színházközelben semelyikük sem, még egy távoli rokon sem fordult meg. A hét testvérből ki orvos lett, ki közgazdász, jó néhányuk pedig tanár. Mint Nényei Pál is, aki magyar és művészettörténet szakon végzett az ELTE-n. S aki oda tért vissza tanítani, ahol maga is maturált. A pannonhalmi bencés gimnáziumban oktat.

Nemcsak az alma mater vallásos szelleme vonzotta. Húsvétkor, amikor a gimnáziumi növendékek hazautaznak, a kollégiumot vendégek foglalják el. Misére, körmenetre mennek, de más közös mulatságra is, akár fociznak, kosárlabdáznak. Így történt Nényei Pál kiskamasz korában is, amikor a családja részt vett a „szent három napon”. Ez sarkallta az iskolaválasztásra. S ebből gyanítottam, hogy nem közvetlen indíték, hanem a közösség sajátos élménye hozta egy olyan műfajhoz egyre közelebb, amelyet egy színházi közösség kelt életre, méghozzá az alkalmi közösséggé váló publikum előtt.

Jó helyen keresgéltem, így tartja Nényei Pál is. Egész életét közösségekben élte. Nemcsak népes a családja, nagy társadalmi életet is éltek. Nem volt nap, hogy legalább két-három látogató ne fordult volna meg. Amikor maga volt pannonhalmi diák, még negyven-egynéhányan voltak egy osztályban. Most pedig nemcsak tanítja a növendékeket, s neveli osztályfőnökként, de szinte végigkíséri a napjukat, mint világi prefektus. Jómaga hatkor kel, fél hétkor már ébreszti a fiúkat, este pedig ő kapcsolja le a hálóteremben a villanyt. Azt mondja, talán nem született volna egyetlen sora sem, ha nem e szellemi összefogottságra sarkalló életet éli. Bár a szoros rend kevesebb időt hagy. És van felesége is, hároméves fia, tíz hónapos kislánya.

És még színielőadásokat is játszanak. Otthon, a szülők fővárosi lakásában vagy a bencés tanulmányi házban. Olyasmi ez, mint a házi muzsika. Diákok és tanárok, családtagok és barátok egyaránt részt vesznek benne. Évente-másfél évente kerül sor egy-egy premierre, s kitűznek hat-nyolc előadást. Műsoron volt a Játék a kastélyban, három Csehov-egyfelvonásos, készülnek a Mirandolinára. Turait játszotta a Molnár-darabban, azután epizódszerepet vállalt, s az őrgróf lesz a télen. Aki – a Nyílt Fórum Füzetekben – már olvasta az Ők című, A reggeli alcímű színművét, kissé meglepődik a színjátszó társaságbeli darabválasztásán. Azt hinni, Nényei Pált inkább olyan huszadik századiak, kortársak foglalkoztatják, akik feszegetik a hagyományos drámaszerkezetet. Ám most leszögezte, nagyon is tetszenek neki az úgymond: jól megcsinált darabok. Olyannyira, hogy a Játék a kastélyban dramaturgiáján még talált is javítanivalót. Bár igen szerény ember, erre a produktumára büszke.

A drámája mindenekelőtt pallérozott nyelvével kelt figyelmet. Édesanyja-édesapja szépen beszél, mégsem örökölte mindegyikük a kifejezés könnyedségét. Kisfiúként ő még dadogott is, néha ma is. Mindenesetre a színművének stílusa van, nemkülönben humora, finom iróniája. És karakteresek a szereplői. E különös, egymáshoz gubancos érzelmi viszonyokban kötődő személyekről tudott a legtöbbet, mielőtt hosszú évek múltán, érdemben hozzáfogott volna az íráshoz. A pályázati felhívás sarkallta arra, hogy végleges formát adjon a színműnek. Szoros szituációkat, fordulatos cselekményt senki ne keressen benne, de még az emlegetett darabokéhoz hasonlatos, feszes dramaturgiát sem. Akkor milyent? Olyant – felelte –, amelyik ritmust ad a színműnek, már-már zenét. Például: bejön a krokodil. De nem azért jön be, mert ott tartanak a történések. Hanem azért, mert a belépése ritmust ad.

Krokodil nincs persze. Egyelőre premier sem ígérkezik. Itt-ott elolvasták az Őket, de inkább a dramaturgok „népszerűsítették”. A Nemzeti Színház a díjazottak közül nem az övét adta elő, a napokban viszont felajánlott egy ösztöndíjat, amelynek évadnyi tartama alatt, ezúttal színházközelből kellene megszületnie az újabb műnek. Nényei Pál úgy gondolja, az ismeretlen név aligha vonzó. A rendezők pedig aligha örülnek olyan színműnek, amelyik bőséges szerzői utasításokkal terelgeti a színrevitelt. Eszembe jutott ekkor a Molnár-átigazítás. Vajon, aki más szövegébe merészen belenyúl, makacskodna-e, ha az övén változtatnának. Egyáltalán nem! – mondta. – Örülnék annak, ha valaki valamit meglátna benne. Legföljebb megjegyezném: más lett, nem így gondoltam.

NSZ - 2004. június 19. - Szerző: Bogácsi Erzsébet

süti beállítások módosítása