Operapremier a Dob utcában

Újdonatúj kávéházat nyitottak a Dob utcában. Spinoza Kávéház. A zengeráj felavatására (világ) bemutatót tartottak: Henk Nieland Mata Hari címû operáját. Nieland úr atomfizikus. Hongaarse liederen címmel kétciklusnyi Weöres Sándor-verset, hozzá József Attilát megzenésített már. Pozsonyban bemutatták In Touch (Érintés) címû angol nyelvû operáját.
Molnár Gál Péter
Eredeti cikk (ÉS) erre >>

Operának nem egészen opera a Mata Hari. Kávéháznak nem egészen kávéház a Spinoza. Mert nincs benne biliárdasztal. Van sakkasztal. (Egy svájci kávéházban Lenin rendszeresen sakkozgatott Tristan Tzarával. Mi van, ha tovább sakkozik ott Genfben?)

Úgy fest még beüzemelése előtt a Spinoza Kávéház: nem egyfajta bolondra méretezték a helyiséget. Ahány ház, annyi eszement. Jöjjenek hát: ki-ki találja kedvét. Lesz holland pantomim. Kiállítás. Hetente déli koncert. Lesz holland zsidó kabaré. (Zsidó kabaré: tautológia. Ki látott mormon kabarét?) Egy esztétikai munkahellyel több. Amíg a vendégek isznak, addig se nézik a televíziót.

A gettó területén megnyílt kávé-színház jelentősége: kívül esik a színházi gettón.

Belül áll azonban a virtuális történelmi szórakozónegyeden.

A kulturális terror romjain kell élednie egy új kiszolgálórendszernek.

A színházak államosításának elsőrendű célja nem az (álcázott) cenzúra fékjeinek felszerelése volt. Az igazgatóság, a szerző urak, a színművészek szájára féket szerelni nem nagy gond. A közönséggel akadt baj. Nem akart haptákba állni a gyanúsan szláv iniciatívájú esztétikai napiparancsok előtt. Valamennyi színház állami kezelésbe vételénél fontosabb problémát okozott: miként lehet megteremteni a nagyközönség nemzeti egységét. A kiegyezéstől a magyar szórakoztatóiparnak egyenletesen el kellet végeznie a mágnásközönség, a dzsentripublikum, a nagypolgárság, a felső középosztály, a lateiner középosztály kellő kielégítését, és még a felső proletariátus cintányérosabb művészi szomját is. A kiegyezéssel elolvadt a színházi grófság privilégiuma. Részvénytársasági vagy magántőke biztosította a színház anyagi alapját. A vagyoni cenzus finom alkalmazásával elkerítette egymástól a társadalmi rétegeket. A színházak állami kezelésének elsőleges céljaként kikiáltották az össznépi-nemzeti színjátszást. Ez nem ízlésbeli, sem esztétikai különbségek elmosásából állt, hanem a nagyközönség uniformizálásában.

Színházak előbújnak mostanában a földből. Más színházak elmúlnak. Mozgásuk titokzatosnak látszik. Törvényszerű szociológiai átrendeződéseket takar. Színészi munkaalkalmak szerveződnek. Megélhetési színjátszás kétszeresen. Kényszervállalkozó betéti társaságú színészek néhány garast keresnek a főútvonaltól kifelé. Másfelől megfürdetik arcukat esténként lámpafénynél. Fölidézik, milyen volt a rájuk figyelő közönség lélegzete. Elővárosokban nyugdíjas korukon túli amorózók rendeznek. Talán sosem volt Budapesten ennyi színház, mint most, amikor majdnem reménytelen a helyzet.

A Súgó márciusi számában Nagy-Budapesten körülbelül 80-90 játékhelyet lehet összeszámlálni. Beleértendőek a kamaraszínházak is. (Akad színház, amelyiknek három kamarája is van.) Művelődési otthonokban több-kevesebb rendszerességgel játszanak kérész-társulatok. Vagy életben maradnak, vagy felszívódnak.

Sok vizet nem zavarnak. Nincs nagy jelentőségük. Két dolgot mégis jeleznek. Jelzik, hogy a paralizálódott színházi szakma élni akar. Nyugdíj-kiegészítésül. Szereplési kielégítetlenségből. Elfojthatatlan játékkedvből. A másik: kielégítetlen a nagyközönség. A közlekedési nehézségek, a közbiztonság megingása létrehívta a regionális színházakat, az államosításkor fölmorzsolt elővárosi, kültelki színházak (Újpest, Kispest, Pesterzsébet, Csepel, erzsébetvárosi, józsefvárosi) helyett.

A sornyitó magánszínház Karinthy Márton Karinthy Színpada Lágymányoson. A toronyházakból úgy látogatják előadásait, mintha egy vidéki kisváros lakói keresnék szórakozásukat. A Ruttkai Éva Színház az 1956 után megszüntetett Üllői úti Kilián/Mária Terézia laktanya III. emeletén részint regionális, részint utazó társulat. A Lipótvárosi Kaszinónak épült Belügyi Tiszti Házban időszakosan működik az Udvaros Béla vezette Evangélium Színház. A Kolibri három játszási hellyel igyekszik kiváltani a Jókai téri Medgyaszay Színházat, irodalmilag-művészileg igényesebb étlappal.

Hosszú válságos évek után összeomlott a Vidám Színpad. A Révay utcai kabaré az 50-es években a ki nem mondott politikai ellenvélemények fóruma volt. Deszkáiról a magyar kabaré nagyjai kihaltak. Kellér Dezső elvándorolt, érezvén, hogy a komikus intézmény túlélte önmagát. A Mikroszkóp élesebb hangot tudott megütni. Élességét és társadalmilag körülrajzolható népszerűségét megőrizte. A Vidám képtelen volt megújulni.

Az utóbbi évtized kultúrairányítási leleménye az úgynevezett befogadó színház. Kényelmes a fenntartóknak, kényelmes az igazgatóknak: nem kell sokat gondolkodni az évad műsorán. Színházművészeti átjáróház: miközben a határon túli magyar színházak támogatásának nemzeti ügyét is szíveskedik támogatni. Nemcsak agyonvattázottak előadásai, de az épület felszerelésének is ártanak az átutazó színházi vendégek. Senki nem tekinti sajátjának a színházat: sem a vendégek, sem a színház, s a mi rosszabb: a nézők sem. Elveszett az állandó közönség, mert kiszámíthatatlan: mikor mit, kik játszanak, kinek játszanak. Néhányszor úgy rémlik: a pályázati pénzt akarják csupán megszolgálni, vagy előadásaik pályadíja a pályázati summa. A kuratóriumoknak játszanak alibiszínházat.

Mit kell támogatni? Kell-e milliósan szubvencionálni a hoppszaszát meg a subidubijejejét, valamint a két zsidó utazik az ökrösszekérent? Mit ér az a tréfa, amelyiken nem akar kifizetődően sok néző nevetni?

Nem volna-e szükség átgondolt, központi színházpolitikára? Nem volna szükség. Mentsen meg tőle a Mindenható. Nemcsak azért szükségtelen, mert tudjuk a múltból, hova vezet, ha nem színháziak, hanem politikaiak irányítják a színházat. De a jelenből is tudjuk, mennyi bajt csinálnak a mindenáron fenntartók. A mindenáron belebeszélők.



Megváltoztak a nézők. Új nézők kötnek estére nyakkendőt. Mások vesznek jegyet. Más ízléssel.

A Dob utcai operapremier azt mutatja: a színház élni akar. Él is, ha hagyják. Megél, ha vonzót kínál. Engedni kell új játszási helyeket létrejönni. Engedni kell elvásottakat tönkremenni.

A színházon meggazdagodottaknál csak a színházon tönkrementek száma nagyobb. A színházat mindig el kellett tartani. Az udvarnak, a kincstárnak, a városnak. A mai színház főproblémája: ki lesz szépségeinek eltartója?


MOLNÁR GÁL PÉTER

Eredeti cikk (ÉS) erre >>