Az Új Színház évadnyitó sajtótájékoztatója

"Túlélési évad" következik az Új Színházban is, miután elég sanyarú helyzetbe kerültek a magyarországi teátrumok - mondta a társulat igazgatója a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón. Márta István közölte: az áfa-törvény és a pénzügyi karcsúsítások következtében a tavalyi 450 millió forinttal szemben az idén 400 millióval gazdálkodhat az együttes.



A jövő évet további baljós előjelek árnyékolják be, mert információik
szerint megszűnik az ez évben még létező részleges áfa-kompenzáció, valamint
újabb elvonások is lesznek - jegyezte meg az igazgató.

"A nyitott művészszínházi munkára szövetkezett, tavaly óta közhasznú
társaságként működő teátrumnak valamit ki kell találnia, mert az elvonások
meghaladják azt a határt, amit ez a színház elviselni képes"- Márta István.

Közlése szerint a rossz pénzügyi helyzet ellenére szeretnék bemutatni az
összes nagyszínpadra tervezett produkciót, viszont a Stúdiószínpad munkája
visszafogottabb lesz.

Az évad első újdonságaként Shakespeare Szentivánéji álom című darabja kerül
színre, az előadás a Gyulai Várszínház és az Új Színház közös produkciója. A
játékot Szergej Maszlobojscsikov állította színpadra. A bemutatót szeptember
25-én tartják.

Hobo, Ballada a senki fiáról című Faludy-estjének bemutatóját 2004. október
3-án tartják. Alföldi Róbert rendezésében tűzik műsorra Csehov Három nővér
című színművét, a tervek szerint november 27-én. Szép Ernő Vőlegénye Rudolf
Péter rendezésében kerül színre, várhatóan a jövő év március 5-én.

Line Knutzon dán szerző Közeleg az idő című vígjátékát Vidnyánszky Attila
rendezésében tűzik műsorra. A hippi-generáció gyermekeiről szóló darab
bemutatója a tervek szerint május 14-én lesz.

Az eseményen adták át a Paulay-díjat. Az idén Györgyi Anna és Pálfi Kata
részesült - megosztva - az elismerésben. A Cortina-díjat Bokor Péter, a
Hangtár vezetője vehette át.

Új Színház

süti beállítások módosítása