Új zenés színház nyílik Budapesten

Idestova négy éve vált rendkívül aggasztóvá az 1998-ban bezárt Broadway mozi sorsa, mivel a Magyar Filmintézet lemondott bérleti jogáról, az akkori tulajdonos, a VII. kerületi önkormányzat pedig eladásra kínálta a mozit. A fõ veszélyt az jelentette, hogy az önkormányzat a pályázatban nem kötötte ki, hogy az intézmény csak kulturális célra használható. Tehát semmi akadálya nem volt akár egy éjszakai mulató vagy üzletközpont kialakításának. Emlékezetesek azonban a mozivédõk megmozdulásai, akik több fõvárosi mozi elõtt tartottak tüntetéseket, így az egykori Filmmúzeum elõtt is legalább három ízben. A mozisiratóknak csúfolt aktivisták végül az Országos Mûemlékvédelmi Hivatalhoz (OMVH) fordultak, és levelükben az ebek harmincadjára került mozik mûemlékké nyilvánítását javasolták. A javaslat meghallgatásra talált, és az OMVH 2002-ben a Broadwayt is védelem alá helyezte.


A mozit az önkormányzattól hamarosan a Komondor Holding Rt. vásárolhatta meg, és az új tulajdonosok elképzelései szerint egy többfunkciós kulturális központ, de elsősorban zenés színház fog működni a Károly körút és a Dohány utca sarkán, és remélhetőleg üzleti vállalkozásként is megállja a helyét. A részvénytársaság ügyvezető igazgatója, Kele Miklós lapunknak elmondta, a tervek szerint az idén ősszel nyílik meg az intézmény Belvárosi Színház néven. Külön társulata valószínűleg nem lesz, így befogadó teátrumként fog üzemelni, de koncertek, előadóestek, konferenciák, filmvetítések, sőt tévéfelvételek is lebonyolíthatók lesznek benne. A színház leendő vezetőinek, a művészeti programok irányítóinak nevét egyelőre titok fedi.



A műemléki státusnak megfelelően a Komondor Holding Rt. eredeti formájában állíttatja helyre az intézményt. A hatalmas saroképület 1912-13-ban épült Hoepfner Guidó tervei szerint, és évtizedekig üzleteknek, klubhelyiségeknek, bérlakásoknak, irodáknak és egy banknak adott helyet, a tengelyében fekvő nyolcszögű udvar alatt pedig színtársulatok tarthattak alkalmanként előadásokat. A fáma szerint egy időben lokál vagy úri kaszinó is működött a kétszintes pincehelyiségben. Mozi azért nem nyílhatott, mert a tűzoltóság nem tartotta elég biztonságosnak az utcaszint alatt hét méterrel elhelyezkedő nézőteret. A szigorú tűzoltóság azonban megenyhült, és 1938- ban megnyitotta kapuját Budapest első pincemozija, az a moziforma, amely Bécsben örvendett nagy népszerűségnek. A Broadway mozgószínházat Domány Ferenc tervezte, az a neves magyar építész, aki másodmagával a Lloyd (Duna) mozit is megálmodta a Hollán Ernő utcában. Domány a Broadwaynél is remekelt: az ideális látási és akusztikai viszonyok kialakítása végett nem az egyenletesen emelkedő lejtős, hanem a teknőszerű formát választotta, hossz- és keresztirányban egyaránt, és a mennyezetnek ugyanezt az alakot adta mintegy tükörképül. Ezáltal egy kagyló belsejéhez hasonló teret alakított ki. A székek között nem voltak közlekedőutak, széles oldalfolyosók álltak a vendégek rendelkezésére. A háborús években a Barlang mozi - így hívták akkoriban - jó óvóhelynek bizonyult légitámadás esetén, így aztán mindennap telt házasak voltak a vetítések.

A tervezőiroda, az Architéma Kft. főépítésze, Kuknyó Lajos elmondta, a Domány tervezte mozit számottevő változtatások nélkül újítják fel, így a nézőtér is ugyanolyan lesz, mint 1938-ban. Ehhez azonban nagyszabású felújításra van szükség, mivel - emlékszik vissza a főépítész - a munkálatok kezdetén félméteres víz állt a nézőtéren. Tehát az egész épület gépészetét, azaz csatorna- és szellőzőrendszerét rendbe kell hozni. Külön gondot fordítanak a gipsz álmennyezetre és stukkókra, az ezüstdíszítésekre, a színezett üvegburkolatokra és a nézőtér két oldalán az úgynevezett fatapétára. Ez a vékony furnérlemezre ragasztott papírtapéta igazi kuriózum, mert ma már sehol sem gyártják - annak idején nagy sláger volt -, de a kivitelezők ennek rekonstrukcióját is vállalták. Az egykoron a Filmmúzeumba járók számára feledhetetlen homlokzat is a régi lesz, és csak remélni lehet, hogy a Belvárosi Színház ugyanolyan fontos - netán fontosabb - kulturális szerepet fog betölteni, mint három évtizeden át a Filmmúzeum, majd tíz évig a Broadway mozi.


Tornai Szabolcs

forrás: Observer

süti beállítások módosítása