Darvas Iván Csehovot rendez

Március 12-én Darvas Iván elsõ ízben rendezõként szerepel a Madáchban. Csehov három egyfelvonásosát állítja színpadra. Régi vágya volt, hogy Gálvölgyi Jánost rendezhesse. Ez most összejött, Gálvölgyi lesz mindhárom egyfelvonásos fõszereplõje.

A Madách Színházban pénteken tartják az első bemutatót, amelyen Békés Pál Kétbalkezes varázsló című mesejátékkal kedveskednek az ifjabb nézőknek. Egy jókedvű musical revű következik: Te édes, de jó vagy, légy más! címmel Ács János rendezésében, majd jön a színháztörténeti esemény: egy angol-magyar musical. Webber muzsikájára a Szirtes Nemcsak sikeres szezon, hanem sikeres nyár után van a Madách Színház, hiszen a vakáció ideje alatt júniusban és júliusban 60-szor került színre Az Operaház Fantomja. Alig több, mint egy év alatt már a 220. előadást is elérte. Idehaza ilyen rövid idő alatt ennyi előadásban egyetlen darab sem ment még. Mellesleg már a decemberi jegyeket is eladták. Az előttük álló szezon is szép sikereket ígér - mondta Szirtes Tamás az évadnyitón. Pénteken tartják az első bemutatót, amelyen Békés Pál Kétbalkezes varázsló című mesejátékkal kedveskednek az ifjabb nézőknek. Egy jókedvű musical revű következik: Te édes, de jó vagy, légy más! címmel Ács János rendezésében, majd jön a színháztörténeti esemény: egy angol-magyar musical. Webber muzsikájára a Szirtes Tamás Bródy János kettős készíti a szöveget. A bemutatót májusra tervezik. Egy amerikai zeneszerző Gregg Opelka C'est la vie című kétszereplős darabját Kiss Mari, Pápai Erika, valamint Bajza Viktória, Ladinek Judit kettős szereposztásában a Stúdió Színpadon mutatják be október 8-án. A zenéből maga a szerző játszott kis egyveleget a jelenlevőknek. Október 22-én, tizenhárom éves szünet után önálló esttel tér vissza Paudits Béla, kedvenc dalaiból áll össze a műsor. A Madách Stúdió két klasszikusnak is teret ad. Január 29-én lesz a bemutatója Arthur Miller Édes fiaim című drámájának. A két főszereplő Huszti Péter és Piros Ildikó.

Kocsi Tibor írása.

forrás: Népszava (Observer)

süti beállítások módosítása